Vége a hazudozásnak, óriási tévhiteket cáfolt meg az OECD – Magyarország is érintett

Előre szólunk: tízből négy diplomás nem tudja majd értelmezni az itt következő szöveget. Francesca Rivafinoli írása.


Előre szólunk: tízből négy diplomás nem tudja majd értelmezni az itt következő szöveget. Francesca Rivafinoli írása.


Világszerte elismert oklevél, gyakorlatorientált, személyre szabott tanulási élmény – ezt kapja az a hallgató, aki a Corvinuson elvégzi Magyarország egyetlen nemzetközileg akkreditált executive MBA-programját.


Aki nem beszél finnül vagy svédül, és nincs mögötte több év munka, az alig remélhet tartós letelepedést az új szabályok szerint.


Jobbnál jobb magyar eredmények születtek Berlinben.


A szocialisták elnökéről több MSZP-s forrásunk állítja, nincs is középfokú végzettsége. A politikus heteket csúszva reagált lapunknak. Komjáthi azt állítja, hogy van érettségije és ezt az MSZP választmányának is bemutatta.


A valódi szaktekintélynek nincs szüksége védővámokra, hogy a gondolataink vevőket találjon.


A béren kívüli juttatásokat vizsgálva a dolgozók több mint háromnegyede kap cafeteriát, a home office szűkülésével pedig egyre inkább felértékelődik a külön juttatásként adott rugalmas munkavégzési lehetőség.


Évek óta egyre kevesebb álláshirdetésnél feltétel a diploma a Profession.hu adatai szerint. A bérigények ezzel párhuzamosan egyre magasabbak.


Egy évtizeden át volt a miskolci közönség kedvence, egy ideje pedig a Thália Színházban már a fővárosi nézők is láthatják, hányféle szerepben képes tökéletesen helytállni. Interjúnk.


A LinkedIn Nagy-Britanniában végzett felmérése többek között arra is rámutatott, hogy bizonyos készségek többet nyomnak a latba, mint az oklevelek.


Oktatási körkép: jelentős az eltérés az európai országok között a legmagasabb szintű felsőfokú végzettséggel rendelkezők számát illetően.


Még mindig népszerű a felvételizők körében a kommunikációs szak, de becsatlakozott az állatorvoslás is.


A népszerű álláskereső oldal kikutatta, melyek a legkeresettebb diplomák Magyarországon.

Az Andrássy Egyetem a maga nemében egyedülálló képzéseket kínál, ahol a diákok nem csak elméleti tudást, hanem nemzetközi perspektívát is szerezhetnek.

A kétdiplomás mezőkövesdi „édesanya” munkahelyén más szülők gyermekeiről döntött.


A fiatal aktivista egy Szolnokon tartott fórumon beszélt terveiről.


A modellváltásnak és a felvételi decentralizációjának köszönhetően idén nagyságrendekkel több diákot vettek fel az egyetemekre, mint a korábbi években. Erről és a felsőoktatás vitás kérdéseiről is faggattuk a felsőoktatásért felelős államtitkárt.


Európában szinte az egész középosztály „túlképezte magát”.


