Hoppá: John Malkovich Temesváron bukkant fel!
Másfél órán át kérdezhették a színészlegendát.
Egy évtizeden át volt a miskolci közönség kedvence, egy ideje pedig már a fővárosi nézők is láthatják, hányféle szerepben képes tökéletesen helytállni. A Thália Színházban immár második szezonját kezdő Czakó Julianna színművésszel azért is jó beszélgetni, mert az össznépi panaszkodás gyakorlása helyett nyíltan vállalja a boldogságát.
Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád
A kislánya Gizella Eliza nevében az ön életének sorsfordulója is visszaköszön?
Bár Gizike születése idején nem éreztem ilyen tudatosnak a választást, utólag azt mondom, hogy igen. Nem sokkal a diploma után, pályakezdőként kaptam meg a My Fair Ladyben Eliza szerepét; nem lehetek eléggé hálás Béres Attila rendezőnek, hogy ekkora bizalmat szavazott nekem. Hiszen amennyire csodálatos dolog Elizát játszani, annyira nehéz is: a közönség nagy részének van valamilyen előképe ezzel a darabbal kapcsolatban vagy az Audrey Hepburn-féle filmes változat, vagy a korábbi, nagy sikerű hazai előadások miatt. Ezért nagyon igyekeztem, hogy méltóvá váljak a híres elődeimhez, de közben magamból, a saját képességeimből, egyéniségemből is meg tudjak mutatni valamit. És hogy ez, legalábbis a visszajelzések szerint, egész jól sikerült, abban nagy segítségemre volt a Higgins professzort alakító Görög László. Előbb színészként csodáltam őt – az elképesztő sokoldalúsága a mai napig újra és újra bámulatba ejt –, majd szép lassan magánemberként is közel kerültünk egymáshoz. Az esküvőnk évében aztán megszületett Gizike, aki már nagylány, idén kezdte az iskolát. Ebből a szempontból valóban van jelentősége az Eliza névnek. És a Gizella sem teljesen véletlen.