Nagy Ervin azt is kifejtette, hogy a hazai kultúra ma olyan, „mint egy útszéli kóró, ami az életéért küzd”. „Ez nem túlzás. Mindenhol a túlélésről van szó. Az önkormányzatok pénzét elvonták, a művelődési házak kiszáradtak, a kultúra forráshiánya mára gyakorlatilag teljes – alig maradt bármi, amiből működni lehetne. Közben meg látjuk, hogy egy immerzív színház kétmilliárdot kap, a teljes független szcéna meg 150 millióból döglődik. És ezt szó szerint kell érteni.
Aránytalanság, kiszolgáltatottság, politikai önkény”
– magyarázta az interjúban.
Szerinte a magyar színházi szakma 90%-a nem tudatosan, de liberális érzékenységű, egyszerűen mert a művészetben a szolidaritás, az empátia, az emberség így tud rezonálni a világra. „A mostani konzervatív, jobboldali kultúrpolitika viszont kizárólag a népnemzeti, bólogató Jánosokat támogatja, a politikai megrendelésű, szolgalelkű produkciókat. Ott kezdődik a baj, hogy ha a művészetnek meg kell felelnie egy ember, egy rendszer ízlésének, mert ha nem teszi, akkor nem jut levegőhöz. Ilyenkor a szabadságvágyon alapuló művészet megszűnik. És most ez történik. Rosszabb, mint a Kádár-korban” – jegyezte meg.
A megoldást abban látja, hogy először is