Avignonban készített interjút Nagy Ervinnel a Népszava. A liberális színész szerint a színház Magyarországon sokszor zárt, elitista tér – inkább laboratórium, mintsem valódi fórum.
„A szocializmusból itt maradt, mindenkit ellátni akaró hálózat, ahol irgalmatlan pénzeket toltak be az összes kőszínházba, művházba. A rendszerváltás után senki nem mert igazán hozzányúlni, mert sok ellenséget szerzett volna. Így alakult ki egy torz ellátó kultúra, amelyben nem a művészi teljesítmény lett a mérce, hanem az, ki alkalmazkodik jobban a rendszerhez.
Az egész struktúra egyre inkább érdekek mentén szerveződött, nem valódi művészi szükségletek szerint”
– fogalmazott a hazai színházi helyzetet illetően.
Hozzátette, hogy ezzel szemben Franciaországban „a kultúra több lábon áll, a támogatási rendszer alaposabb, a döntéshozók szakmai alapon működnek, nem pártpolitikai szimpátia szerint”.
Nagy Ervin azt is kifejtette, hogy a hazai kultúra ma olyan, „mint egy útszéli kóró, ami az életéért küzd”. „Ez nem túlzás. Mindenhol a túlélésről van szó. Az önkormányzatok pénzét elvonták, a művelődési házak kiszáradtak, a kultúra forráshiánya mára gyakorlatilag teljes – alig maradt bármi, amiből működni lehetne. Közben meg látjuk, hogy egy immerzív színház kétmilliárdot kap, a teljes független szcéna meg 150 millióból döglődik. És ezt szó szerint kell érteni.
Aránytalanság, kiszolgáltatottság, politikai önkény”
– magyarázta az interjúban.
Szerinte a magyar színházi szakma 90%-a nem tudatosan, de liberális érzékenységű, egyszerűen mert a művészetben a szolidaritás, az empátia, az emberség így tud rezonálni a világra. „A mostani konzervatív, jobboldali kultúrpolitika viszont kizárólag a népnemzeti, bólogató Jánosokat támogatja, a politikai megrendelésű, szolgalelkű produkciókat. Ott kezdődik a baj, hogy ha a művészetnek meg kell felelnie egy ember, egy rendszer ízlésének, mert ha nem teszi, akkor nem jut levegőhöz. Ilyenkor a szabadságvágyon alapuló művészet megszűnik. És most ez történik. Rosszabb, mint a Kádár-korban” – jegyezte meg.
A megoldást abban látja, hogy először is
legyen vége annak az egyeduralomnak, amit Vidnyánszky Attila neve fémjelez a kultúrában”.
„Azt gondolom, hogy ha ez az egész kulturális hűbéri rendszer megszűnik, a szakma pillanatok alatt újra elfoglalhatja méltó helyét és visszanyerheti méltóságát. Ha nem kell hajbókolni, ha nem kell gazsulálni, ha nem egy kultúrkirály trónol a tetején, akkor egészen más lesz ebben az országban élni” – fogalmazott.