Nagy Ervin visszatért: azonnal kiadta a feladatot a fiataloknak

2025. augusztus 02. 16:34

A színész szerint a kormány teljesen lemondott a fiatalokról. Hogy ezalatt az újonnan bejelentett Otthon Start Programra, a 25 év alattiak SZJA-mentességére, vagy az egyéb diákkedvezményekre (pl. utazási kedvezmény) gondolt, az nem derült ki. Sőt, azt is bemondta: szerinte a fiatalok 99 százaléka tiszás.

2025. augusztus 02. 16:34
NAGY Ervin

„Én nem tűntem el sehova” – mondta a Klubrádiónak Nagy Ervin a Magyar Nemzet azon felvetésére, mely szerint a színész eltűnt Magyar Péter mellől.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint fogalmazott: „Nekem van két pici kislányom, akiket reggel nekem kell elindítani és este pedig én fektetem le őket. Az édesanyjuk napi 14 órában forgat, tudom, hogy furcsa a munka világa a propagandistáknak, meg mindenfajta fekete tollba mászott, rosszindulatú bólogató Jánosoknak, de mi dolgozó emberek vagyunk, és az RTL Klub-bal nekem közben van egy sorozat, amiben részt vállaltam, mint színész, azt is forgatom, úgyhogy minden nap nem tudok a Péter mellett lenni, de amikor van valami közös, nagyobb aktivitás, ami közelebb van a fővároshoz, akkor csatlakozni szoktam hozzá. A mienk egy szövetség, egy értékrendszer, amiben mi hiszünk, és ehhez nekem nem kell éjjel-nappal a Magyar Péter fölött tartanom az esernyőt, hogy ezt elhiggyék az emberek.”

A színész kifejtette: szerinte teljes lábon lövés az a taktika, hogy a kormány a legnépszerűbb előadókat támadja, azokat, akik hallatni merik a hangjukat.

Tehát Nagy Ervin szerint a kormány „taktikájával” van a baj, és nem azzal, ha egy előadó a miniszterelnök fejbelövését imitálja a színpadon. Kiskorúak előtt.

Ezt is ajánljuk a témában

Nagy Ervin úgy véli, a kormány teljesen lemondott a fiatalokról. Hogy ezalatt az újonnan bejelentett Otthon Start Programra, a 25 év alattiak SZJA-mentességére, vagy az egyéb diákkedvezményekre (pl. utazási kedvezmény) gondolt, az nem derült ki. A színész ezután bemondta az all int: szerinte a fiatalok 99 százaléka tiszás.

„És három százalékos kedvezmény ide vagy oda, az emberek, a fiatalok a szabadságot szeretik, azt, hogy kinyithatják a szájukat, „azt, hogy a szabadság levegőjét beszéljük. Csak erre Orbán Viktor már nem emlékszik, mert olyan öreg” – idézi a Klubrádió Nagy Ervint, aki kiadta a feladatot a fiataloknak is:

a fiatalok dolga, hogy idősebb szüleikkel, nagyszüleikkel, akikhez adott esetben kevesebb hír, információ jut el, beszélgessenek velük, szépen, kedvesen magyarázzák el a helyzetet.”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2025. augusztus 16. 20:56
Rendszeresen néztem a Renitenst, Borbély Alexandrával tuti, hogy nem fogom megnézni.
Válasz erre
0
0
Sulammit
2025. augusztus 16. 20:52
Láttam róla régi fotókat. Jó pasi volt. Most meg... undorító, visszataszító, a modora régen is ilyen pökhendi nagyképű volt. Annyira akarja azt a miniszteri bársony széket, majd megdöglik érte.
Válasz erre
1
0
noge
2025. augusztus 06. 05:50
"a fiatalok dolga, hogy idősebb szüleikkel, nagyszüleikkel, akikhez adott esetben kevesebb hír, információ jut el, beszélgessenek velük, szépen, kedvesen magyarázzák el a helyzetet.” Ezt mondta 4 éve a lángelme Fegyőr is hogy programozzák át az unokák a nagyszülők TV-jét, csomagolják Népszavába a karácsonyi ajándékot. Tehát erről a panelról az legújabbkomcsik sem szoktak le.
Válasz erre
1
0
makapaka2
2025. augusztus 03. 11:11
Mekkora hazug szélhámos ez a Nagy Ervin! Soha eddig egy kormány sem nyújtott ennyi segítséget a fiataloknak!
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!