Amerikában akkorát bukott a film, hogy itthon már mozikba sem került, de ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne. Az Eddington ugyan néha próbára teszi a néző türelmét, néhány jelenetét sosem felejtjük el.
Ugyan a külpolitikai híreket olvasva nem segíti a hídépítést, de a közelmúltban egészen sok olyan hollywoodi film született, amelyik egyszerre rúg bele a demokrata és a republikánus kurzus legszélsőségesebb képviselőibe. A legismertebb ezek közül nyilván az idei Oscaron taroló Egyik csata a másik után, de nagyon szuper volt például a Bugonia, illetve a kommerszebb alkotások közül a Polgárháború is. Az utóbbiakkal szemben viszont Ari Aster új rendezése, az Eddington éppen úgy megosztotta a közönséget, mint a pártpolitika.
A történet egy fiktív amerikai kisvárosban játszódik a koronavírus-járvány idején, ahol a polgármesteri ambíciók által fűtött seriff és a politikai ellenfele között kiéleződik a feszültség. Előbbi a maszkviselés ellen ágál, feleségével és annak anyjával lelkesen fogyasztják és terjesztik a különféle konteókat. A másik jelölt a mainstream média hitvallója, és amikor a településre is begyűrűzik a Black Lives Matter tüze, a fia lelkes antifa aktivistává válik – egyetemista barátaival tüntetéseket szerveznek a feketék elleni rendőri erőszakkal szemben egy olyan városban, ahol amúgy is kisszámú kisebbségi él, ellenben pont az egyenruhások között igencsak felülreprezentálják magukat.
Ari Aster lényegében összegyűjtötte az elmúlt évek legsúlyosabb és a társadalmat leginkább polarizáló jelenségeit, hogy egy zárt közösségen belül kiparodizálja azokat olyannyira abszurd figurák és szituációk mentén, mintha a South Park élő szereplős változatát néznénk.
A végeredmény azonban részleteiben sokkal jobb, mint egészében.
A casting csillagos ötös, Joaquin Phoenixről eddig is tudtuk, hogy egy istenáldotta zseni, hát még ha bogaras figurákat alakíthat, ezúttal is elképesztő a helyi fegyveres erők zavarodott vezetőjeként. A fő ellenfelét alakító Pedro Pascal karaktere meglepően háttérbe szorul, a színész azonban magabiztos, határozott ecsetvonásokkal festi meg a magát jó embernek gondoló tipikus demokratát, az identitásukat a szélsőbaloldaliságban kereső kölykök azonban lejátsszák a színről. A legnagyobb utat mégis a seriff feleségét alakító Emma Stone járja be, ahogyan a csendes háziasszony szép-lassan egy netes szekta hatása alá kerül.
Ugyancsak dicsérni lehet a film középutasságát, igaz, eleinte elég elfogultnak tűnik. Hiszen az egyik oldalon ott van a rend gátlástalan és olykor veszélyes őre, mint egy két lábon járó republikánusparódia, hozzá képest szinte ártatlannak vagy leginkább megmosolyogtatóan tudatlannak tűnnek a demokrata oldalt képviselő Black Lives Matter-tüntetők. Ám ahogyan az antifa mozgalom burjánzani kezd, élesen kirajzolódik,
miként válik életveszélyessé egy pozitívnak beállított eszme.
Az aktuális témák és az első osztályú sztárok dacára mégis akkorát bukott a film Észak-Amerikában, hogy végül több más ország mellett hazánkban sem merték mozikba küldeni. Talán a közönség nem igazán szeretett volna a szabadidejében is azokkal a problémákkal szembesülni, amikkel nap mint nap nyomasztják a hírekben, vagy visszafelé sült el a mozi azon erénye, hogy mindkét oldalra lő, mert ezáltal senki számára nem okozott igazán elégtételt.
Ugyanígy, bár kifejezetten briliáns, ahogyan a filmben a szatíra, a fekete komédia, a neowestern, a bűnügyi elemek váltják egymást hol drámával, hol horrort idéző erőszakkal, a fináléban pedig olyan akciójelenetbe torkollik, amely egyenesen A sebhelyesarcút idézi, ez az izgalmas műfaji mix szintén azt okozhatta, hogy senki sem találta meg a számításait igazán.
És hozzá kell tenni azt is, hogy az Eddington azért minden érdeme mellett igencsak frusztráló tud lenni a sűrűségével és a terjedelmes hosszával. Ari Aster sosem arról volt híres, hogy gyorsvonatként száguldana át a cselekményen, első rendezése, az Örökség kétórás volt, majd a Fehér éjszakák két és fél, az Amitől félünk meg háromórás, így ez esetben a száznegyvennyolc perces játékidő cseppet sem kirívó. Viszont most először soknak hatott, nyilván egy nagy egójú, különc alkotóról van szó, akit nehéz megrendszabályozni, a visszatérő vágójának, Lucian Johnstonnak sem sikerült az orrára koppintania, emiatt a mozi rendkívül bosszantó élménnyé válik a végére.
Egy japán fal választja el attól, hogy mesterműről beszélhessünk,
de az állandóan leülő cselekmény újra és újra kiszívja belőle az energiát.
Eddington – ameri–kaiangol–finn dráma, vígjáték. Megtekinthető a SkyShowtime kínálatában.
Nyitókép: Eddington. (SkyShowtime)
Összeesküvés-elmélet, paranoia és fekete humor. Lehet vitatkozni arról, hogy az Emma Stone főszereplésével leforgatott Bugonia lenne-e Jórgosz Lánthimosz eddigi legkiválóbb filmje, de hogy a legszórakoztatóbb és a leginkább letisztult, az biztos.
Dr. Neuman már 1968-ban felhívta rá a figyelmet, hogy a felmelegedés akár az emberiség végét is jelentheti. Mert ha egy gombafaj a The Last of Us módján fejlődik, mi vesztünk.
Gladiátor II filmkritika.
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Lehet még újat mutatni a képregényfilmekben? Todd Phillips 2019-ben megmutatta, hogy a realizmussal igen, idén pedig némi musical-hatás mellett vetíti két főre a már ismert őrületet.
A valódi ár több tényezőből áll össze. Kapitány, Kármán és Vitézy miniszterek egy kormányzati háttérbeszélgetésen a megállapodás részét képező részletekről is beszéltek.
A világ szinte minden régiójában egyszerre csökken a gyermekvállalási kedv, és a kutatók egyre inkább a digitális technológiák szerepét gyanítják a jelenség mögött.
A megtámadott férfit mentők szállították kórházba.
