A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Nyitókép: Netflix
Ha nem is túl sűrűn, de kifejezetten érdekes, akár elgondolkodtató filmek is felbukkannak a Netflix kínálatában. Ilyen volt többek között a 2019-es, spanyol A platform is, melyben egy fiatal férfi, Goreng (Iván Massagué) kalandjait élhettük át egy elzárt helyen. A komplexumban nincs átjárás a kis területtel rendelkező szintek között, kizárólag a liftként közlekedő, ételt szállító platform mozog végig az emeletek között.
Ami izgalmassá teszi az egészet, hogy a lakók általában saját akaratukból vesznek részt ebben a „kísérletben” (?), aminek a konklúziója az, hogy mindenki csak saját magával foglalkozik, így az alsóbb szintekre sok esetben már egyáltalán nem jut étel. Goreng azonban számos megpróbáltatást követően végül úgy döntött, hogy egy csellel túljár az üzemeltetők eszén és meglátogatja őket.
Ezt is ajánljuk a témában
Lehet még újat mutatni a képregényfilmekben? Todd Phillips 2019-ben megmutatta, hogy a realizmussal igen, idén pedig némi musical-hatás mellett vetíti két főre a már ismert őrületet.
A platform 2 Perempuan (Milena Smit) és Zamiatin (Hovik Keuchkerian) párosával kezd, akik egy szinten rekedtek. És ugyan az intézmény láthatóan ugyanúgy működik, ugyanaz a koncepció, mégis akadnak eltérések. Bevonuláskor mindenki megnevezi a kedvenc ételét, majd minden nap ugyanazt kapja. Amikor azonban az agresszíven viselkedő, testes Zamiatin nem jut hozzá a pizzájához, kiderül, milyen változások történtek az első részhez képest:
a platform érkezésekor a szabály szerint mindenki csak a saját ételét fogyaszthatja, mástól nem vehet el semmit, aki pedig akár ezt a törvényt nem tartja be, akár egy másikat nem vesz figyelembe, azt a lojalisták büntetik meg, ezzel működtetve a gépezetet.
Mert idővel az is kiderül, hogy sokak szerint egyszer megjárta a gödröt a Messiás, aki a saját húsával etette meg a kiválasztottakat, kik mára felkentekként tartják be törvényét, hogy akár lemondásokkal, de így biztosítsák mindenki számára az ételt. A barbár vadak viszont fittyet hánynak a szabályokra és képesek háborút indítani az emeletek között, csak hogy jobban járjanak. Perempuannak pedig rá kell jönnie, hogy a hatalmas Zamiatin nélkül még nagyobb kihívás a gödörben életben maradni.
A spanyol Galder Gaztelu-Urrutia 2019-es filmje azért is volt érdekes, mert minimalista módon mutatott fityiszt nemcsak a látvány- és akció-orientált Hollywoodnak, de a társadalmi, kényelmi berendezkedésnek is.
Igen, aki feljebb van, az teletömi a belét, aki meg alul, az éhen is dögölhet, de nesze, itt az egész kulimász az arcodba vágva, ízlelgesd csak!
Ezt is ajánljuk a témában
Mintha csak Stephen King írta volna meg a Lost folytatását, egy elszigetelt kisvárosba helyezve a cselekményt, ahol bármi megtörténhet.
Mindezt kevés, de a szerepét annál hatásosabban alakító színésszel, lényegében egyetlen szobával és két ággyal. Hát hogy a fenébe ne szerettük volna? Minden butább hibája, direktsége ellenére volt remek rendszerkritika és tettekre buzdító szabadságdal a vásznon, ami egyben olyanokra is reflektált, mint a kilencvenes évek végének egyik legjobb kanadai sci-fije, A kocka.
Ezt is ajánljuk a témában
A Carrie-t a felesége halászta ki a szemetesből, egy évvel később megjelent második regényét azonban már nem kellett és nem kell megmenteni, hiszen vámpír módjára támad fel sokadjára.
És hogy ebből mi szükség volt egy folytatásra? Ahogy a pont említett Vincenzo Natali-film, úgy talán A platform sem igényelt volna újabb epizódot, de persze mind a bevétel, mind az alkotói szabadság elhozhatja a feleslegesnek vélt újabb bőröket az üzletágban, ahogy az most is történt. Én pedig véletlenül sem mondom, hogy A platform 2 rossz lenne, vannak jó pillanatai, de úgy összességében talán azzal sem vesztettünk volna sokat, ha soha nem készül el.
Ezúttal is a közjó és a megosztás a jelszó, amit most szó szerint véve is láthatunk: a rendszer pedig ideig-óráig működik. Amíg valaki nem csak magára gondol, mindenki azt eheti, amit eleve kért, ami jár neki. De mi van, ha páran elkezdenek csak magukra gondolni? Természetesen igazságtalanság, akár káosz, mely sokaknak árt, de ugye bőven akadnak, akiket ez nem érdekel, emellett mértékletességre sem képesek, így mind egyre többet akarnak maguknak.
Akadnak még szó szerint kimondott igazságok, miszerint a szabadság sem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk – elvégre a következményekre is gondolni kell, de hiába fújják a lojalisták a kedvenc dalukat, ha a barbárok már a kapuknál élezik a fejszét!
A népszerű spanyol film folytatása Netflixen
Hogy az egész végül egy valláskritikává alakul, melynél a felkentek és a lojalisták a megszállottak, pedig látjuk, hogy a törvények nélkül mit alkotnak a barbárok, az már legalább annyira meglepő, mint a főbb csavar – csak közepesen, hiszen azért lehet előre sejteni, pláne a Netflix-es ideológiát ismerve. Így aztán A platform 2 néhány jobb ötlettel és jelenettel itt-ott ötletes utánérzés, ami kimondja a kimondatlant, de emellett ferdít és a végére kellemetlenül feleslegesnek érződik.
Legalább annyira, mint az a néhány liter vér és praktikus kellék, testrész, amit a forgatás során használtak el. Elvégre a spanyol filmnek a mondanivalója az első, az elborzasztás már csak mellékes.
Három különböző korú nő, három különböző élet egy helyen. A Minden, ami fénynek tűnik Mumbai nyomorát, kultúráját és hagyományait mutatná be e sorsokkal, de igazából egyiket sem ismerjük meg.
Mondatai a pitiánerség ellentétei: hétköznapiak, de valódiak. Mit akarnak ezek a mondatok? Egy másik életet, ami nem hazugságban telik.
Azt mondják, hogy a kísérteties film a feje tetejére állítja a műfajt, ráadásul vérfagyasztó. Mi azért fenntartásokkal kezeljük, hogy ez a jelenlét lehet az év egyik legfélelmetesebb alkotása.
Nicole Kidman a női örömök ünneplésének nevezte a független A24 stúdió új filmjét. Talán már ebből is leszűrhető, hogy a Jókislány kellően provokatív – de azért nem a szürke újabb árnyalata.
Brady Corbet filmje lehetett volna életrajz is, de végül inkább fikció a végeredmény, egy kis csavarral.
Ha arról van szó, hogy a családom, a szerelmem, a gyermekem sérüljön, vagy én, akkor nyilván utóbbit választom, ahogy minden jobb érzésű férfi. Ha pedig idáig egyetértünk, az már egy kiindulási alap.
Nagy István agrárminiszter a Mandinernek adott interjújában azt is elárulta, mikor dönthet a kormány az újabb árstop bevezetéséről.
Egy brandenburgi kampányrendezvényen jártunk, a Bundestagba törekvő Arne Ruwe pedig megjósolta a Mandinernek, mi lesz Németországgal nagyon záros határidőn belül.
