A platform csak eszköz, a vallás megszállottság, az emberek pedig állatok – legalábbis a Netflix szerint

Nyitókép: Netflix

Ha nem is túl sűrűn, de kifejezetten érdekes, akár elgondolkodtató filmek is felbukkannak a Netflix kínálatában. Ilyen volt többek között a 2019-es, spanyol A platform is, melyben egy fiatal férfi, Goreng (Iván Massagué) kalandjait élhettük át egy elzárt helyen. A komplexumban nincs átjárás a kis területtel rendelkező szintek között, kizárólag a liftként közlekedő, ételt szállító platform mozog végig az emeletek között.

Ami izgalmassá teszi az egészet, hogy a lakók általában saját akaratukból vesznek részt ebben a „kísérletben” (?), aminek a konklúziója az, hogy mindenki csak saját magával foglalkozik, így az alsóbb szintekre sok esetben már egyáltalán nem jut étel. Goreng azonban számos megpróbáltatást követően végül úgy döntött, hogy egy csellel túljár az üzemeltetők eszén és meglátogatja őket.

A gödörben a helyzet változatlan

A platform 2 Perempuan (Milena Smit) és Zamiatin (Hovik Keuchkerian) párosával kezd, akik egy szinten rekedtek. És ugyan az intézmény láthatóan ugyanúgy működik, ugyanaz a koncepció, mégis akadnak eltérések. Bevonuláskor mindenki megnevezi a kedvenc ételét, majd minden nap ugyanazt kapja. Amikor azonban az agresszíven viselkedő, testes Zamiatin nem jut hozzá a pizzájához, kiderül, milyen változások történtek az első részhez képest:

Mert idővel az is kiderül, hogy sokak szerint egyszer megjárta a gödröt a Messiás, aki a saját húsával etette meg a kiválasztottakat, kik mára felkentekként tartják be törvényét, hogy akár lemondásokkal, de így biztosítsák mindenki számára az ételt. A barbár vadak viszont fittyet hánynak a szabályokra és képesek háborút indítani az emeletek között, csak hogy jobban járjanak. Perempuannak pedig rá kell jönnie, hogy a hatalmas Zamiatin nélkül még nagyobb kihívás a gödörben életben maradni.

A platform még mindig egy metafora

A spanyol Galder Gaztelu-Urrutia 2019-es filmje azért is volt érdekes, mert minimalista módon mutatott fityiszt nemcsak a látvány- és akció-orientált Hollywoodnak, de a társadalmi, kényelmi berendezkedésnek is.

Mindezt kevés, de a szerepét annál hatásosabban alakító színésszel, lényegében egyetlen szobával és két ággyal. Hát hogy a fenébe ne szerettük volna? Minden butább hibája, direktsége ellenére volt remek rendszerkritika és tettekre buzdító szabadságdal a vásznon, ami egyben olyanokra is reflektált, mint a kilencvenes évek végének egyik legjobb kanadai sci-fije, A kocka.

És hogy ebből mi szükség volt egy folytatásra? Ahogy a pont említett Vincenzo Natali-film, úgy talán A platform sem igényelt volna újabb epizódot, de persze mind a bevétel, mind az alkotói szabadság elhozhatja a feleslegesnek vélt újabb bőröket az üzletágban, ahogy az most is történt. Én pedig véletlenül sem mondom, hogy A platform 2 rossz lenne, vannak jó pillanatai, de úgy összességében talán azzal sem vesztettünk volna sokat, ha soha nem készül el.

Éhezők viadala a kockában

Ezúttal is a közjó és a megosztás a jelszó, amit most szó szerint véve is láthatunk: a rendszer pedig ideig-óráig működik. Amíg valaki nem csak magára gondol, mindenki azt eheti, amit eleve kért, ami jár neki. De mi van, ha páran elkezdenek csak magukra gondolni? Természetesen igazságtalanság, akár káosz, mely sokaknak árt, de ugye bőven akadnak, akiket ez nem érdekel, emellett mértékletességre sem képesek, így mind egyre többet akarnak maguknak.

Hogy az egész végül egy valláskritikává alakul, melynél a felkentek és a lojalisták a megszállottak, pedig látjuk, hogy a törvények nélkül mit alkotnak a barbárok, az már legalább annyira meglepő, mint a főbb csavar – csak közepesen, hiszen azért lehet előre sejteni, pláne a Netflix-es ideológiát ismerve. Így aztán A platform 2 néhány jobb ötlettel és jelenettel itt-ott ötletes utánérzés, ami kimondja a kimondatlant, de emellett ferdít és a végére kellemetlenül feleslegesnek érződik.

Legalább annyira, mint az a néhány liter vér és praktikus kellék, testrész, amit a forgatás során használtak el. Elvégre a spanyol filmnek a mondanivalója az első, az elborzasztás már csak mellékes.