A Borzalmak városa új adaptációjától még Stephen King is retteghet

Nyitókép: Warner Bros. / Max

Hinni akarok a gyermekkori traumákban! Hinni akarok a sötétben bújkáló, veszélyes árnyakban! Hinni az elmúlásban és a halhatatlanságban! Hinni akarok Isten mindenható erejében és gondoskodásában! Hinni akarok a neonként világító kereszt hatalmában! A háztetőn álló és az ablak előtt lebegő vámpírok bukásában! Hinni akarok abban, hogy ami tinédzserként nagy és emlékezetes kaland volt, az évtizedekkel később is okozhat maradandó élményt! Hinni akarom, hogy mindenkinek jár második esély!

Visszatérés Jerusalem’s Lotba

Biztos vagyok benne, hogy ha nem is gyerek, de tinédzser lehettem, mikor Lovecraft és Koontz művei mellett sorban olvastam King regényeit, a Cujo, a Carrie és a Tűzgyújtó után gyorsan eljutva a Borzalmak városáig, amely a veszett kutyát és a telekinézis képességét követően újabb halálos veszedelemmel riogatott. A Drakula ekkor még túl szépirodalmi lehetett számomra, ezért nem került be a repertoárba, aminek hála az újabb halálos veszedelem valóban újnak számított.

Mert a vámpírsereg a gonosz birodalmából érkezett, ezt a Salem’s Lot dombján álló, hírhedt Marsten-házat megvásárló Kurt Barlow maga is bizonyítja. A sátán követeként érkezett titokzatos bevándorló idő előtt személyesen nem mutatkozik, helyette Richard Straker, a familiárisa intézi a hivatalos teendőket. Persze a kisváros lakóinak is jobb addig, míg a mester nem tűnik fel.

Mit sem tudva a történésekről, a híres író, Ben Mears is ekkor tér vissza szülőhelyére, 25 évvel a traumáját követően, amit a Marsten-házban élt át, és persze hamarosan rájön, hogy a nem túl bizalomgerjesztő helyet az egykori helyett egy egészen másfajta szörnyeteg lakta be, ezzel veszélybe sodorva mindent és mindenkit. Nemcsak a kisvárosban, de ha a Barlow okozta ragályt nem sikerül megállítani, akkor akár a teljes Államokban.

Ez valóban a Borzalmak városa

Írtam, hogy hinni akarom azt is, hogy mindenkinek jár egy második esély. Ez így is van, bár az előítéletről az ember nehezen mond le. Ezért aztán Stephen King immáron 49 éves történetének legújabb, direktben az HBO-ra (most már Max) szánt feldolgozására is meglehetősen ferde szemmel tekintettem, miután rájöttem, hogy a sokadik adaptációt az a  Gary Dauberman írta és rendezte, aki a borzalmas, 2019-es Annabelle 3. – Hazatérést készítette. Bár mondták volt, innen szép nyerni.

Nem mondom, hogy ez a világ legjobb horrorfilmje, vagy éppen tökéletes, sőt itt is úgy változtattak, alakítottak egy-két karakteren, hogy azzal kellően illeszkedjen a film a kvótához, de ehhez még így is a legkevésbé bántó és kellemetlen módon variálták meg az eredeti regényt. Persze továbbra is jó kérdés, hogy egy már létező történetet ezért minek megpiszkálni, amikor pl. ma az 1992-es Alvajárók is rendben lenne Hollywoodban – nem is volt vele bajunk, főleg, hogy ott nem kellett ezért egy már létező kánonba belenyúlni.

Viszont Dauberman célja sikerült. Az író ugyanis még 2019 nyarán nyilatkozott úgy a Den of Geek-nek, hogy a Borzalmak városa új verziójával újra ijesztővé szeretné tenni a vámpírokat. Ahogy elmondta, el akart távolodni a szexibb, romantikusabb élőhalottaktól, amelyek az Interjú a vámpírral, az Alkonyat és a Vámpírnaplók nyálas hozzáállásának köszönhetően az elmúlt évtizedekben ellepték a popkultúrát.

Az új Borzalmak városa azonban ismét sikerrel veszi az akadályt és megugorja a lécet. Cseppet sem unalmas, meglehetősen pörgős (van, ami a regényben kb. 100 oldal után történik, itt meg már az első 10-15 percben túlesünk rajta), sőt még a karaktereit is lehet szeretni. Ezért a főszereplőn túl Bill Camp (Mathew Burke), Makenzie Leigh (Susan Norton) és Alfre Woodard (Dr. Cody) is sokat tesz. Ráadásul akadnak kifejezetten izgalmas, borzongató vagy éppen durva jelenetek, sőt akad nem egy, ami még John Carpenter 1980-as klasszikusát, A köd című filmet is megidézi.

A Max kimaxolta a témát

Úgy tűnhet, hogy a következő néhány hónap a vámpírok időszaka lehet, hisz decemberben készülhet el Robert Eggers (A világítótorony, A boszorkány) Nosferatu feldolgozása, ami az 1922-es, világhírű expresszionista művet veszi alapul. És bizony ahhoz képest, hogy egyből streamingre fut, a Borzalmak városa is nagyszerűen teljesít, simán be tudom sorolni az év legjobb horrorfilmjei közé.

Nagyjából hű Stephen King eredeti történetéhez, tisztelettel bánik vele, ami változtatás történt, az pedig többnyire jól áll neki, nem zavarja az összképet. Sőt, a végső leszámolás is jópofa. Ahogy már említettem, mindenkinek jár a második esély, így Gary Dauberman is megkapta, sőt élt is vele. Ezzel pedig a King-rajongók, horror-fanok jártak a legjobban.

No és persze a vámpírok, akik immáron nem karikatúraként, hanem vérszomjas szörnyetegként szerepelnek a vásznon.