„El kellett törnöm a nyakam, hogy megtanuljak egyet s mást” – a világ első Supermanje elhitette velünk, hogy az ember tényleg bármire képes

Bármilyen hihetetlennek is tűnik, az első Superman-filmet premierje 1978-ban volt, a címszerepben az addig ismeretlen Off-Brodway-színész Christopher Reeve-vel, aki ezután még három alkalommal bújt Clark Kent/Kal-El bőrébe. A képregény-adaptáció, amelynek a sikerében kezdetben többen kételkedtek, mint bíztak, óriásit szólt világszerte. Nem kis részben annak a bátor döntésnek köszönhetően, hogy a producer-rendező páros a potenciálisan felmerülő sztárok – Schwarzenegger, Neil Diamond, Robert Redford – helyett mert kockáztatni, megérezvén, hogy a fiatal, karrierje elején álló Reeve képes lesz helytállni a fizikailag-lelkileg is igen kimerítő kettős szerepben. Ő pedig nemcsak hogy erre volt képes, de jó pár évvel később, egy tragikus eseményt követően azt is megmutatta,

A 2024-ben bemutatott, jelenleg a Maxon látható, Super/Man: The Christopher Reeve Story című dokumentumfilm főként a színész életének erre a második szakaszára, azaz az 1995-ben bekövetkezett lovasbalesetétől a haláláig tartó, négy végtagi bénulás állapotában eltöltött egy évtizedre koncentrál. Ami nem azt jelenti, hogy ne kapnánk egy kis gyorstalpalót a kezdetekről is, például hogy milyen volt egy zűrös családban, egy „mindentudó” apa árnyékában felnőni, vagy hogy mik voltak a hírnév felé tartó út első lépcsői, amelyek aztán a csúcson szinte törvényszerűen bekövetkező hivatásbeli-magánéleti kudarcokig vezettek.

A közel kétórás alkotásnak mégsem ez, vagyis egy komplett színészi pályaív felhúzása a lényege, a Supermanen kívüli szerepekről például alig esik szó. Ehelyett egy látszólag nagyon egyszerű, ám annál fontosabb kérdés áll a fókuszban: ki és mitől válhat ma valódi hőssé? Ezért, az interjúk mellett számos archív, esetenként családi felvételt is felhasználva, nem egy ikon tesznek elénk. Hanem – beleértve a tragédia előtti interjúrészleteket, bejátszásokat is – egy önmagával folyton küzdő, nem mindig a jót, helyeset választó, abszolút hétköznapi ember. Akinek, csak hogy ne legyen minden olyan kerek, hirtelen dob egy extrát az élet. Nem többet, mint ami bármelyikünkkel bármikor megtörténhet: egy baleset vagy betegség egy pillanat alatt végérvényesen megváltoztathat minket – és a környezetünket.

Ilyen értelemben a film nézése közben fokozatosan egy érdekes, ellentétes folyamaton megyünk végig;

Mégsem a talán természetes reakciót választja, azaz a kiszolgáltatottságát szégyellve örökre elbújik a szánakozó tekintetek elől. Hanem, sokszor a kedve-akarata ellenére, vállalja a nyilvánosságot azért, hogy a rá irányuló kivételes figyelem révén szószólója és tevőleges segítője lehessen a fogyatékkal élők óriási csoportjának.

Mindezt a „minden élet értékes” gondolat jegyében, ahogyan az egyik legmélyebbre menőbb jelenetben ez a mondat, szó szerint életmentő jelleggel el is hangzik. Ám ennek az értékességnek a felismerése és helyes irányba terelése nem vagy csak nagyon nehezen képzelhető el egyedül. Ezért megindító látni,

és a saját tragédiájukat miként fordítják a köz számára is termővé egy, a tudományos kutatásokat segítő, a három gyerek által ma is működtetett alapítvány formájában. Különösen megrendítő a második feleség, a Reeve halálát követően majd egy évvel, tüdőrákban fiatalon elhunyt Dana magától értetődő helytállása; ő az egész sztori szíve, példa a jóban-rosszban közhelyeken túli valóságára, az anyák, feleségek, gyerekek, testvérek csendes heroizmusára.

A másik szív pedig az ugyancsak tragikus sorsú, „szomorú bohóc” Robin Williams, aki a dokuban Whoopi Goldberg, Jeff Daniels és Susan Sarandon mellett többször is megszólaló Glenn Close szerint ma is élne, ha nem veszítette volna a testvérként szeretett legjobb barátját. A sok szomorúság ellenére a Super/Man: The Christopher Reeve Story mégis inkább motiváló, mintsem lehangoló munka, ami legalább egy kis időre segít megbecsülni azt, amink van.

Nyitókép: Everett Collection/Max