Társ a szenvedésben
„A melegek szerelme tisztább, mint a heteró kapcsolatoké”; „a férfi disznó nárcisztikus, a nő tiszta és a sarkára kell állnia, jól odacsapva a másik félnek”; „a melegek cukik” – és van, amit már-már hajlamosak vagyunk elhinni, annyira meggyőzően van előadva, de ettől még a tény tény marad. Éppen úgy, mint a mesterséges intelligencia esetében is: akárhogy csűrik és csavarják sokszor, az érzés és a lélek adathalmokkal és programokkal bizony pótolhatatlan.
Sőt, a lélek a filmekbe is kell, és valahol végig azt éreztem, hogy a Társ ezt csak félig tartalmazza – hiába Sophie Thatcher minden igyekezete, aki már az Eretnek során is bizonyított.
Megértem, ha valakinek nagyon tetszik a végeredmény, de nem vagyok kifejezetten oda érte, sőt egyszer nézhetőnek tartom, átlagban jó, de nem kiemelkedő összetevőkkel, ami miatt az összkép nem kifejezetten fáj, de nem is okoz maradandó élményt. Pontokban kifejezve, olyan 6-6,5 körüli eredménnyel, egy-egy jobb ötlettel és jelenettel, valamint számos kikacsintással olyan klasszikusokra, mint az Angyalok városa, az 1975-ös A stepfordi feleségek, vagy épp a Hétköznapi vámpírok.
Nyitókép: Intercom
A 97 perces Társ a Max kínálatában nézhető, 18 éven aluliaknak nem ajánlott