Egyszerre két francia hölgy is elrabolta II. Rákóczi Ferenc szívét

Lengyelországban dúsgazdag, házas asszony szeretője volt, Franciaországban pedig sokáig vívódott két nő között.


Lengyelországban dúsgazdag, házas asszony szeretője volt, Franciaországban pedig sokáig vívódott két nő között.


A Straus-házaspár a szerelem legszebb példája volt.





A fiatal aktivista nem sokkal azután, hogy kiutasították Izraelből, megjelent a Budapesti Büszkeség rendezvényen.


Engem csak egyetlen apró kérdés foglalkoztat: miért akar ennyire kormányváltást Magyarországon Weber és a többi brüsszeli nagykutya?


Év elején, szinte mindenféle promóció nélkül került moziba, aminek meg is lett az eredménye. Akkor alig nézte meg valaki, azonban a Max segítségével a Társ most új életre kelt.


Februárban minden a szerelemről szól. Hiszen a házasság hete mellett itt a Valentin-nap is, ami ha másra nem is, de arra biztosan jó, hogy kicsit többet törődjünk a kapcsolatunkkal.


Amelyben az angolok nemzeti kincse özvegy anyaként próbál helytállni a „kornáci, szexista univerzumban”. A Bolondulásig érzelmes, nosztalgikus, de sekélyes mozi lett.


Egyelőre a szavazóinak, de ami késik, nem múlik.



Az író feleségül vette a fiatal lányt, ám később sem hagyott fel a kicsapongó életvitelével.


A nagy képregénykiadókat is megjárt Todd McFarlane 1992-ben legendát teremtett, mely 1997-ben Magyarországra is ellátogatott, de teljes fényében csak az utóbbi években ragyoghatott.


A politikus továbbra is nyilvánosan keresi a szerelmet. Rövid kérdezz-felelek videót tett közzé az Instagram-oldalán.


Az internet néhány napja hírül adta, hogy elhunyt az 1985-ös szépségkirálynő, Molnár Csilla édesanyja.


A magyar válogatott csapatkapitányára nemrég újra rátalált a szerelem is.


Miklós egyetemista, Alexandra az angol követségen titkárnő. A szerelmüknek útját állja a politika; a lányt sürgősen hazahívják Londonba, utánaeredő udvarlója disszidálási kísérlet miatt börtönbe kerül. Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója Tóth Miklósnak az állambiztonság fojtogató kulisszái mögött játszódó igaz története, amelyből most rendhagyó filmes feldolgozás készült. Nagy Anikó Mária rendezőt és Lukácsy György társrendező-forgatókönyvírót kérdeztük.


Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.


Az olasz mester feleségével, Mariellával látható a felvételen.
