A dekadencia minden önmagából táplálkozó, a tekintélyt mindenek fölé helyező, hanyatlásra ítélt birodalom velejárója, és bizony az ókori Róma sem volt más.
Nyitókép: Daniele Orsi/REDA/Universal Images Group, Getty Images, UIP Duna/Universal
A halálon felül egy dolog még legalább annyira biztos az életben: ember építette birodalmak jönnek és mennek, ahogy az uralkodók és diktátorok vagy diktatúrák is. Ha mást nem, a történelem remélhetőleg legalább ezt megtanította mindenkinek. És bizony teljesen mindegy, hogy mely nemzetről vagy régióról beszélünk, mert földi királyság sehol sem állt még örökké.
Lám, az ókori Róma is éppen úgy összedőlt, mint bármely más, embertől eredő civilizáció vagy kultúra, és bizony, a dekadencia jelei ezeken a korokon is otthagyták a nyomukat. Ez aztán valamennyire tükröződött Ridley Scott első, 2000-es, Gladiátor című filmjén – most, 24 évvel később a folytatáson meg aztán pláne.
Ezt is ajánljuk a témában
A pápaválasztás misztikuma eddig viszonylag rejtve volt az átlag halandó előtt, de az utóbbi időben kapunk némi betekintést. A Konklávé is ezt biztosítja, de nem biztos, hogy örülünk neki.
Persze megvannak a Russell Crowe, Joaquin Phoenix és Oliver Reed főszereplésével készült film hibái, hiányosságai és ellenzői, de tény, hogy a modern héroszi költemény jól is mutatott a vásznon, miközben grandiózussága mögé sok mindent rejtettek. Ráadásul tartom azt a véleményem, hogy ez az igazi klasszikus kosztümös filmeposzok egyik utolsó képviselője, amelyhez foghatót azóta senki sem nagyon produkált.
Ehhez készített még Hans Zimmer is konkrét képkockákkal együtt felidézhető zenéket, amivel a Gladiátor elfoglalta a helyét az örökkévalóságnak fenntartott emelvényen.
Emiatt, ha nem is estem kétségbe, azért megdöbbenve vettem tudomásul, mikor bejelentették a folytatást, immáron érthető mód Maximus, avagy Russell Crowe nélkül, de ismét Scott vezénylete alatt, a főszerepben többek között Pedro Pascallal, akit a videójátékból lett The Last of Us óta kifejezetten felkaptak.
Hogy még mit lehet egy olyan filmből kisajtolni, mint a Gladiátor, azt nem nagyon tudtam elképzelni, de ahogy mondani szokás, innen szép nyerni.
Ezt is ajánljuk a témában
Moziban a felkapott, kifejezetten gyerekeknek szánt ifjúsági regény animációs filmes adaptációja, melyre talán az egész családnak érdemes lehet beülni.
Vagy ha nem is nyerni, de legalább egy bizonyos szintet hozni, ami az év egyik utolsó blockbuster-filmjének első percei alapján össze is jött.
Évtizedekkel járunk Maximus halála és Commodus rémuralma után, a helyzet azonban nem hogy jobb nem lett, de még rosszabb is. A Róma felett tespedő ikertestvérek, Geta (Joseph Quinn) és Caracalla (Fred Hechinger) parancsára Acaicus (Pascal) a világot hódítja meg, azonban a megalomániás, deviáns testvéreknek láthatóan semmi sem elég, ami miatt a hadvezér besokall és szervezkedni kezd.
Közben pedig Paul Mescal alakításában egy Numidiából származó, katonából lett rabszolga, Hanno, elkezdi járni a saját dicsőségéhez vezető utat, bosszúra szomjazva, amiért Acacius megölette szerelmét.
Végül a szálak persze összeérnek, és bár azt hinnénk, hogy a szenátusnak és a hadvezérnek hála az egyre szélsőségesebb testvérek is pórul járnak, a katarzis és a lezárás előtt még sokan életüket vesztik, az események mégis egészen fura irányt vesznek.
Kezdem a jó oldallal. Én tényleg szeretem az eredeti Gladiátort és a folytatás esetében csak rosszabbra számítottam, mint amilyen a végeredmény. Ami egyébként nem annyira vészes. A látvány és a hangulat sokszor egészen erős, egy-egy karakter motivációját érteni, ráadásul néhány jobb csavart is kapunk, ami picit feledteti a feleslegesség érzetét.
Nem utolsó sorban a filmnek és főleg az utolsó negyednek van egy nagyon erős üzenete, ami leginkább arról szól, hogy a hatalom számára a hatalom megtartása a legfontosabb.
Ez a pozitív oldal. Erős képek, néhány hasonló alakítással, egy-egy felidézhető jelenettel.
De itt is azt érezni, mint Ridley Scott tavalyi filmjénél. A Napóleon és a Gladiátor 2. ugyanis testvérek is lehetnének. Hiába a 2 és fél órás játékidő, semmit sem sikerült igazán kibontakoztatni, kibontani. Semmit nem tudunk az ikertestvérekről és hatalomra jutásukról. Több karakter motivációja is megkérdőjelezhető. Hans Zimmer muzsikáját csak idézni sikerül, de továbbgondolni már nem.
Connie Nielsen, és leginkább Derek Jacobi csak dísznek van jelen, hogy legyen átkötés az első részhez.
És a végére talán a pátosz is sok lett. De mindezt talán még el is nézném az élmény mellett, viszont a CGI-állatok már tényleg nagyon bántották a szemem, ezúttal is erősítve és igazolva a kevesebb néha több szabályt. Szóval ezúttal is akad mibe belekötni, a szemfülesek meg aztán pláne aranybányára lelhetnek, ha a filmet szeretnék kritizálni.
Ezt is ajánljuk a témában
Ókori Róma, a színpadot nyaldosó tűz, utazás a csillagok közé és akár Afrikába. Csak egy kis bepillantás mindabba, amit egy csodás est nyújthat. Ha nem szakítják félbe.
Ahogy Ridley Scott sem. Ez az utóbbi filmjein egyre jobban látszódik, ahogy most a Gladiátor 2-n is. Szerencsére nem a téka alsó polcaira szánt folytatások mintájára készült el, így van helye a moziban, de azért egy egyszer megtekintős, popcorn-rágcsáló és üdítőt hörpölő kosztümös akciófilmnél nem több.
Nem éreztem benne az érzelmi és drámai többletet, ami az előzményt naggyá tette,
sőt színészi játék terén a folytatásban senki nem tudja utolérni az első Gladiátor bármelyik fontosabb szereplőjét, így nehezebben is éljük bele magunkat a történetbe.
November 14-től moziban Ridley Scott legújabb filmje
De őszintén, nem is vártam mást, emiatt meg sem lepett a végeredmény. Sőt, mint említettem, rosszabbra számítottam. Annyi egyértelmű üzenete mégis van a Gladiátor 2-nek, amit érdemes megfogadni manapság is, hogy nem szabad túlfeszíteni a húrt, mert a nép elunja a dolgot, avagy bármit is kezd az ember a hatalommal, az egészséges egyensúlyt mindig meg kell teremteni. Érdemes megszívlelni.
Egyébiránt pedig kíváncsi lettem volna a Nick Cave által jegyzett, 2006-os forgatókönyvre, melyben Maximus egy portálon át tért volna a halálból, és ami aztán vagy 10 évig csücsült a DreamWorks polcán.
A 148 perces Gladiátor 2 november 14-től nézhető meg a magyar mozikban, megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott.
Ezt is ajánljuk a témában
40 éve nyomják a show-t, de egy percig sem látszik úgy, hogy fáradnának – a kortalan Nick Cave a rossz magokkal olyan koncertet adott, hogy ha nem énekelünk, tátva maradt volna a szánk.
Sok mással együtt a televíziózás sem mindig volt olyan, mint manapság: többek között az olimpiát sem nézhettük élőben. Aztán 1972. szeptember 5-én minden megváltozott.
Három különböző korú nő, három különböző élet egy helyen. A Minden, ami fénynek tűnik Mumbai nyomorát, kultúráját és hagyományait mutatná be e sorsokkal, de igazából egyiket sem ismerjük meg.
Azt mondják, hogy a kísérteties film a feje tetejére állítja a műfajt, ráadásul vérfagyasztó. Mi azért fenntartásokkal kezeljük, hogy ez a jelenlét lehet az év egyik legfélelmetesebb alkotása.
Nicole Kidman a női örömök ünneplésének nevezte a független A24 stúdió új filmjét. Talán már ebből is leszűrhető, hogy a Jókislány kellően provokatív – de azért nem a szürke újabb árnyalata.
Brady Corbet filmje lehetett volna életrajz is, de végül inkább fikció a végeredmény, egy kis csavarral.
Ha arról van szó, hogy a családom, a szerelmem, a gyermekem sérüljön, vagy én, akkor nyilván utóbbit választom, ahogy minden jobb érzésű férfi. Ha pedig idáig egyetértünk, az már egy kiindulási alap.
A pénteken végrehajtott támadás miatt leállt az egyik olajszvattyú működése.
Nem csoda, mert már az előtt teljesültek a követeléseik, hogy utcára vonultak volna.
