40 éve nyomják a show-t, de egy percig sem látszik úgy, hogy fáradnának – a kortalan Nick Cave a rossz magokkal olyan koncertet adott, hogy ha nem énekelünk, tátva maradt volna a szánk.
Nyitókép: a Nick Cave and the Bad Seeds Facebook-oldala / Andrew Whitton
Az 1996-os Sikolyra, amellyel Wes Craven (Sziklák szeme, Rémálom az Elm utcában) a (tinihorror-) slasher műfaj második reneszánszát hozta el, az ellenzői sok rosszat mondtak az évtizedek alatt, de már amiatt is megérdemli a tiszteletet, hogy Nick Cave-re és a The Bad Seedsre még jobban felhívta a fiatalok figyelmét. Többek között ezt megelőzően én is találkoztam már a zenekarral, de a Red Right Hand pláne elhintette a magot a szívemben. De ez a mag nem volt rossz, sőt az évtizedek alatt valami egészen különleges, a fényre nem kizárólag táplálékként tekintő, de azt vissza is reflektáló fenomén nőtt ki belőle.
Az előzenekar, a The Murder Capital egész jó rockot játszik, néhol kicsit The Doors-szerű hangulatot teremt. Bár az énekes sokszor olyan, mintha nem is lenne ott a közönség, vagy legalábbis őt nem érdekelné, hogy bárkit is szórakoztasson, elvarázsoljon, idővel azért az ő letargikus jelenléte sem zavaró, sőt kicsit még össze is szedi magát a fellépés vége előtt. Engem egyébként nem zavart a stílusa, ráadásul a zenekar kifejezetten jó hangulatot teremtett.
A legfrissebb, Wild God album dalaival indított koncert első körben inkább hasonlított egy templomi közösség örömünnepére, mintsem egy élő alternatív rock fellépésre. A címadó nóta egyébként ugyanúgy nagyszerűen szól élőben, mint az új lemezről bármi. A kórus jelenléte és éneke azonban nemcsak ezeknek tett jót, de a régi daloknak is.
És Cave tiszteletes, a rengeteg veszteség után is a konzervatív oldalt választva a testvéri törődést, a régi értékeket hirdeti.
Az O Childrenre egy sötét időszakban született dalként emlékezik vissza, de mint elmondja, a világ olyan irányba változott és változik, ami miatt joggal aggódunk gyermekeinkért. Ennek lényegében politikán felül álló konszenzusnak kéne lennie, és szomorú, hogy mégsem az. A 2004-es dal mellett azonban igazi klasszikus kerül elő. Az 1984-es From Her to Eternity alatt a teljes zenekar megőrül. Cave sikolt és kiált, a gitár robajlik, a hegedű pedig szinte felrobban. Nehéz lenne ellenállni annak, hogy mi is a sámáni ütemekkel és dallamokkal tartsunk. De meg sem próbáljuk.
Ezt is ajánljuk a témában
Október 13-án érkezik Magyarországra a 40 éve aktív Nick Cave and the Bad Seeds, méghozzá a Wild God album apropójából, amely ismét egy új színt jelent a palettán.
A képeken olyan komornak tűnő Cave mosolyog, méghozzá sokat, amolyan kisfiúsan, és nemcsak magyarul köszöni meg a közönség reakcióit, de meg is énekelteti is tapsoltatja a tömeget,
akiknek azt mondja, lényegében mindenkit címezve mondandójával: gyönyörű vagy!
Persze igazából a koncert közepe környékén előkerülő lírai, lassú dalok gyönyörűek. Az I Need You-tól kezdve a Joy-ig sok mindent hallhatunk, ami kis megnyugvást hoz a mulató, táncoló és éneklő embereknek. A Mercy aztán igazi hangulatbomba és fel is ébreszti a lassulásban kicsit elfáradó közönséget, hogy az utolsó etapban a 67 éves frontember bombaként robbanjon, de közben vigye magával a színpadot, az épületet és mindenkit.
Nem igazán lehet érezni sem az énekesen, sem a zenekaron az eltelt évtizedeket és a kort. Erre az igazi klasszikusok jelentették a bizonyítékot. Az Eternity, a Tupelo és néhány más régi dal után kizárólag arra tudtam gondolni, hogy csak kerüljenek elő a régi kedvenceim, melyekkel az előadó anno Glenn Danzig bekerült a kedvenceim közé. És Nick nem hagyta cserben a rajongókat. Mert például
nemcsak felcsendült a Red Right Hand, de a frontember még alaposan meg is énekeltette a közönséget, így a teljes Papp László a közismert dallamtól zengett.
De ez még mindig nem az est fénypontját jelentette, hiszen a ráadásban nem kisebb Bad Seeds-klasszikus került elő, mint a The Weeping Song, aminél a jelenlévőknek az ének mellett tapsolniuk is kellett. A hangulat pedig a tetőfokára hágott – nem véletlen, hiszen én is mindennél jobban vártam a kedvenc dalomat.
Ezt is ajánljuk a témában
Ilyen a koncertélmény! Az MVM Dome-ban járt Lindsey Stirling hegedűművész, aki feldolgozásokkal kezdte, de már a saját útját járja, mely fénnyel és szeretettel van kikövezve.
Valahogy mégis azt érzem, hogy sokszor akár jóval fiatalabb zenészek is kevesebb energiát tesznek bele egy-egy fellépésbe, és nemcsak a 67 esztendős énekes, de a teljes zenekar lezenéli őket a színről. A hegedűs Warren Ellis a hatalmas szakállal mintha csak Texasból érkezett volna, 59 évével pedig ő is csak úgy ropja, énekel, tép a hegedűt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Így, miután azt mondtam korábban, hogy Lindsey Stirling néha illuzionistaként előadóművész, a Bad Seeds semmit nem tesz illúzióvá, hiszen mindent élőben és energikusan ad elő.
Koncert a Papp László Sportarénában 2024.10.14.
Arról nem beszélve, hogy annyit még senkit nem láttam a közönséggel pacsizni, mint Nicket. Odamegy az első sorokhoz, szinte berántják maguk közé a rajongók, ő pedig csak áll, énekel, mutogat széles mozdulatokkal és tartja nekik a kezét. A Nick Cave and the Bad Seeds igazi rockkoncertet ad még úgy is, hogy tagjai nem mai gyerekek, sok mindent átvészeltek, belül és ideológia terén is megváltoztak. De talán ezzel érett be igazán a zenéjük és előadásuk.
Talán én is ezzel értem be igazán, 50 felé közeledve, miközben még jobban értékelem ezt a fajta zenét, ami egy igazi spirituális utazás.
Sokak kívánsága válik most valóra. Az MVM Dome-ban lép fel a Pamkutya. A jegyek azonban villámgyorsan fogynak.
Mehringer Marci szerint szomorú, hogy a Beatrice egykori frontembere már nem lázadó.
A népszerű angol előadó igazán ütős meglepetéssel örvendeztette meg magyar rajongóit az MVM Dome-ban.
Aki ilyet tesz, az semmilyen normális közösségben nem tűrhető meg.
De nem ez volt az egyetlen gond. Volt, aki már a koncert kezdete előtt hazament.
A Mocskos Fidesz nem való a koncertekre. Ő nem várja, hogy legyen a koncertjén. Ez tüntetésekre való, nem részeg brahiból.
Nem mindennapi jelenetek.
