Nick Cave-vel a partra ülni és vele együtt énekelni a tó dalát páratlan élmény – itt a Wild God
2024. szeptember 07. 09:37
Október 13-án érkezik Magyarországra a 40 éve aktív Nick Cave and the Bad Seeds, méghozzá a Wild God album apropójából, amely ismét egy új színt jelent a palettán.
2024. szeptember 07. 09:37
9 p
7
1
20
Mentés
Nyitókép: Nick Cave and the Bad Seeds YouTube-csatorna
Ahogy azt már korábban a Mandiner megírta, a Nick Cave and the Bad Seeds szeptember végén turnéra indul, a The Wild God Tour keretein belül pedig október 13-án érkezik Magyarországra, hogy a zenekar és az énekes a Papp László Budapest Sportarénában rendezzen fergeteges show-t. Fergetegeset? Nagyon bízunk benne, hiszen ezúttal nemcsak az augusztus 30-án megjelent új, Wild God címre keresztelt, tizennyolcadik stúdióalbumról van szó, hanem Nick Cave-ék elmúlt 40 évéről is.
Turnéra indul az egyik legfontosabb kortárs dalszerző-énekes, Nick Cave és zenekara, a Bad Seeds: a 2024 szeptemberében induló európai koncertsorozat során idén sem hagyja ki Budapestet.
És az 1984-es indulást követő évtizedekből bőven van mit hozni, ha azt a különleges életutat nézzük, mely számomra csak Glenn Danzigéhez és leginkább a Danzig zenekarhoz hasonlítható. Mert míg az amerikai énekes és dalszerző a becenevéhez hűen (Evil Elvis) Elvis sötétebb, letagadott ikertestvéreként, a rock and roll és blues keverékével szerzett magának hírnevet, az ausztrál Cave hasonlóan egyedi módon és formában értelmezte újra a bluest, a gospelt és a countryt, majd mixelte mindezt össze sötét és művészi módon. De ebbe az életútba beleillik a Wild God? Meghallgattuk.
Elszállt lélekutaztatás
Ha a Song of the Lake-et meghallgatod, készülj fel rá, hogy a Wild God irányvonala pontosan ez. Nem az elvont rock, nem a lendület és nem a hagyományos dinamika viszi előre az új albumot, hanem ez a varázslat, amivel a hallgató is a szövegben említett férfi mellé ülve dúdolja a tó dalát. Cave szinte prédikátorként vezeti végig a hallgatót a 10 nótán, miközben zenekarával egy elszállóssabb, soulosabb stílusba önti lenyugodott, megbékélt rockzenéjét, melyet azért még mindig érdekes hangokkal és effektekkel tesz egyedivé a Bad Seeds.
Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás a zenekarnak: 5 év után megjelent a református egyházhoz kapcsolódó, Istent méltató Első Lépés legelső albuma, mi pedig meghallgattuk.
A címadó Wild Godra remélhetőleg már mindenki a tó mellett üldögélő öregember köré gyűlt, hogy a vad istenről szóló mondókáját együtt hallgassa a tömeg, miközben a tó szirénjei és a menny angyalai kórussal támogassák meg a vénember meséjét. Hangulatilag talán a Blue States – Season Songgal tudok némi párhuzamot hozni, amit belém égetett a 28 nappal később,
de még ezzel sem járok annak az atmoszférának a közelében, amit Cave-ék teremtenek meg a 18. stúdióalbummal.
A végére az emelkedett hangulatot is sikerül olyan formában megvalósítani, hogy azt a hallgató ne tudja kiverni a fejéből.
A kislemezes Frogs aztán ismét lelassít kicsit, segítve az átszellemülést, ami szükséges a vívódó, blues-os Joyhoz, mely a sok bánat után elhozza az örömöt. A Final Rescue Attempt kicsit visszahozza a régi dalok hangulatát, talán a leginkább az új albumról, így a régi rajongók ennek és a vele együtt érkező esőnek örülhetnek a legjobban. Aztán elmélkedős és elszállós meséjével a Conversion ismét lassít egy kicsit, azonban így is elragadja a hallgatót, hogy a zongora és a kórus becsatlakozásával már-már gospelként hasson.
„Az eltörlés kultúrája, amennyire én látom, az irgalmasság antitézise. A politikai korrektség a világ legboldogtalanabb vallása lett. Az egykori becsülendő próbálkozása, hogy méltányosabb társadalmat képzeljen le, mostanra egy vallás legrosszabb aspektusait tükrözi – annak szépségei nélkül” – írja a világhírű alternatív rocker a cancel culture és a politikai korrektség hatásairól.
A Cinnamon Horses fahéjas lovai nem vágtatnak, de elhozzák a szerelmet, míg számomra a Long Dark Night a legtisztább, legkellemesebb hallgatnivaló az albumról, mely egyszerre teremti meg az egyszerű Johnny Cash-hangulatot, és hozza el a lelki megtisztulást. Nem csoda, ha ezután az O Wow O Wow (How Wonderful She Is) már szinte tökéletes giccsként fütyörészik jókedvében, és nem csodálkoznék azon sem, ha a világon mindenki így tenne a Wild God hallgatása közben. Végül a lezárás szép és kerek, ezzel az albumot is kikerekítve, eljuttatva minden igazán fontos érzést ahhoz, aki képes azt befogadni.
A közös éneklést követően végül mindenki hazatér a tó mellől, ahol az öregember még üldögél kicsit, mielőtt eggyé válna tükörképével.
Isten nem vad, de a Wild God jó
Nick Cave túl van néhány tragédián, drámán és elemi fájdalmon. Nick Cave, ahogy maga is kifejtette, inkább konzervatív és vallásos, mint nem. Ráadásul a politikai korrektséget bárminél károsabbnak és ártalmasabbnak tartja. Valahol a Wild Godban is visszaköszön személyisége, és míg egy The Weeping Songot még a zabolázatlan énje határozott meg, úgy mai árnyalata sokkal világosabb és színesebb még úgy is, hogy minden igazi jellemzője és egyéni stílusa megmaradt.
„Nagyon aggódom a kultúránk miatt, s hogy mi történhet a kultúrával, ha a művészeket és az eszméket feláldozzák a politikai korrektség érdekében” – fejtette ki az ausztrál rocker, aki személyes tragédiáiról, hitéről, világnézeteiről és világgal kapcsolatos aggodalmairól beszélt egy interjúban.
A Wild God tehát kifejezetten jó – nem vad, de színes és egyedi, és képes az ember belsejéig hatolni, hogy ott különböző érzéseket teremtsen. Utóbbi persze mindig is jellemző volt az előadóra. Jómagam valahol az 1996-os Sikoly környékén fedeztem fel magamnak, és miközben inkább egy Red Right Hand, Tupelo, Do You Love Me? vagy éppen a már emlegetett The Weeping Song a kedvencem, a Wild God is tele van olyan dalokkal, amik még felkerülhetnek a személyes listára. De új listát már csak az október 13-ai koncert után készítek. Mert ez a zene élőben az igazi, ott teremti meg a valódi hangulatot. Legyen az akár vad, akár csak egy lelki utazás része, amire manapság még nagyobb szükségünk van.
Platina lemezzel és a múlt árnyaival vagy éppen fénylő szikráival Ákos lett Ákos előzenekara, hogy végül egy angyalnak monumentumot állítva a Metropolis épüljön fel.
Bognár Szilvia a kortárs magyar folk egyik meghatározó énekesnőjévé vált, számos formációban játszott számos kiváló zenésszel. Legutóbbi albumának 2013-as megjelenése óta sok év telt el, így különösen örömteli, hogy idén új lemezzel jelentkezett.
Közel 40 év után visszavonul a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja, a zenekarral pedig erről és a jelen felállásában utolsó, decemberi koncertről beszélgettünk.
Haladó eszmék a digitális létben látják a szép új világot, míg az igazi konzervatívok akár a középkori muzsikát és hangulatot is képesek megidézni. A Faun azonban még ennél is továbbmegy.