Svájci indexálás – A Demokratikus Koalíció újsütetű maximalizmusa nyugdíjügyben

„Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke a Nyugati Fény portálon és saját videójában élesen bírálta a kormány nyugdíjpolitikáját. A baloldali politikus szerint az Orbán-kormány 2011-ben megszüntette a korábban alkalmazott, úgynevezett »svájci indexálást«, amely állítása szerint évről évre a bérek növekedéséhez igazította a nyugdíjak emelését. Dobrev szerint ennek következtében az átlagnyugdíj mára havonta mintegy 57 ezer forinttal alacsonyabb, mintha megmaradt volna a svájci indexálás. Éves szinten ez körülbelül 684 ezer forint kiesést jelent nyugdíjasonként. Állítása szerint ez mintegy 20 százalékkal kisebb nyugdíjat eredményez, és az elmúlt 14 év során összesen mintegy 5 millió forinttól estek el a nyugdíjasok a svájci indexálás megszüntetése miatt. Dobrev Klára ezeket az adatokat „döbbenetes számoknak” nevezte, és politikai programjában kilátásba helyezte, hogy egy kormányváltás esetén újra bevezetnék a svájci indexálású nyugdíjemelést, hangsúlyozva, hogy „az életüket tisztességgel végigdolgozott időseknek joguk van a tisztességes nyugdíjhoz”. A politikai töltetű állításokon túl, érdemes a tényekre támaszkodva megvizsgálni ezeket a vádakat, összevetni a 2010 és 2025 közötti kormányzati nyugdíjpolitikai intézkedéseket, valamint áttekinteni a nyugdíjrendszerek különböző nemzetközi modelljeit.

A 2010 óta regnáló jobboldali kormányzat deklarált célja a nyugdíjak reálértékének megőrzése, vagyis annak biztosítása, hogy a nyugdíjak legalább az infláció mértékével növekedjenek. Ennek megfelelően 

 Minden évben megtörténik az inflációkövető emelés, és ha az infláció a vártnál magasabb, a nyugdíjasok év végén kiegészítő emelésben részesülnek. A kormányzati értékelés szerint ennek köszönhetően a nyugdíjak vásárlóereje 2010-hez képest mintegy egyötödével emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a mai nyugdíjakból átlagosan több árut és szolgáltatást lehet vásárolni, mint a 2010-es nyugdíjakból, vagyis a reálnyugdíj nem csökkent, hanem emelkedett. A kormány rendszeresen hangsúlyozza, hogy míg a 2010 előtti baloldali kormányok idején a nyugdíjak reálértéke csökkent, addig ez az érték az új rendszerben jelentős mértékben növekedett. A kormány 2010 óta következetesen kiemelt feladatának tekinti a nyugdíjak értékállóságának megőrzését. Amikor a gazdasági teljesítmény lehetővé teszi, többletjuttatásokat is biztosítanak az idősek számára, például nyugdíjprémiumot vagy 13. havi nyugdíjat. A nyugdíjprémium egy egyszeri, novemberben kifizetett juttatás, amely akkor jár, ha az éves GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, és az államháztartási hiánycél is teljesül. Először 2017-ben fizették ki, 2010 óta összesen öt alkalommal. A 13. havi nyugdíjat a Fidesz–KDNP kormány 2021. január 1-jétől kezdődően fokozatosan állította vissza, miután azt korábban a Gyurcsány–Bajnai-kormány világgazdasági válságra hivatkozva megszüntette.

Dobrev Klára kritikájának középpontjában a 2011-ben megszüntetett, úgynevezett svájci indexálású nyugdíjemelési formula áll. Ez a módszer, amelyet Magyarország 1997 és 2009 között alkalmazott, a nyugdíjemelés mértékét fele részben a bérek, fele részben pedig az árak növekedéséhez igazította. Vagyis a nyugdíjak évente fele részben az átlagbér-emelkedés, fele részben az infláció mértékével nőttek. A 2008-as pénzügyi válság idején azonban ez a nagyvonalú rendszer fenntarthatatlanná vált. A Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány 2009-ben kényszerű megszorító intézkedések részeként eltörölte a 13. havi nyugdíjat, és áttért az óvatosabb indexálásra, amely lényegében az inflációkövetést jelentette, kiegészítve egy új nyugdíjprémium intézményével a jövőre nézve. Ezt a váltást a Fidesz-kormány 2010 után fenntartotta, mondván a korábbi formula a válság idején már maga a baloldal szerint sem volt finanszírozható. A kormányzati narratíva szerint a baloldal hagyta örökül az inflációkövető nyugdíjszámítást, miután ők maguk kényszerültek annak bevezetésére. Bánki Erik fideszes politikus emlékeztetett: „a baloldal 2008-2009-ben […] elvette a 13. havi nyugdíjat” a válság miatt. Ezzel szemben 

 Az új rendszer valóban konzervatívabb, mivel az éves emelés biztosítja a nyugdíjak reálértékének megőrzését, ugyanakkor nem garantál automatikus reálérték-feletti növekedést a béremelkedés ütemében. A kormány álláspontja szerint ez a megközelítés segít elkerülni a költségvetési sokkokat és az olyan megszorításokat, mint amilyenekre 2009-ben sor került. Másként fogalmazva a kormány csak olyan terheket vállal, amelyeket az ország gazdasági teljesítménye felelősen lehetővé tesz.

A nyugdíjemelések mértéke tehát 2012 óta inflációkövető, a kormány pedig több pótlólagos juttatást is bevezetett (13. havi nyugdíj, nyugdíjprémium) a nyugdíjasok jólétének növelése érdekében, különösen amikor a gazdaság helyzete javult. Mindezek mellett a kormány több alkalmi segítséget is nyújtott a nyugdíjasoknak az elmúlt években. Ilyen volt például a rezsicsökkentés politikája (2013-tól), amellyel tartósan alacsonyan tartották a háztartási energia árát. Ez különösen az alacsony jövedelmű, fix nyugdíjból élő időseknek kedvezett. Emellett 2016-ban az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésével is tízezreket spórolhattak évente a nyugdíjasok a kiadásaikon. Bizonyos években egyszeri Erzsébet-utalványt is kaptak (2016 és 2017 végén 10-10 ezer forint értékben) az idősek ünnepi támogatására. Ezek ugyan nem célzottan nyugdíjszerű juttatások voltak, de azt a célt szolgálták, hogy a gazdasági növekedés eredményeiből a nyugdíjasok is részesüljenek, még ha a nyugdíjemelés formulája inflációkövető is maradt. A Fidesz-kormány nyugdíjpolitikájának emellett a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának erősítése is fontos célkitűzése volt. Ebben kulcsszerepet játszott a minél magasabb foglalkoztatottság és a kedvező demográfiai intézkedések megteremtése. 2010 óta Magyarországon a foglalkoztatottak száma rekordszintre emelkedett, 2023-ra mintegy 4,7 millió főre, ami több járulékfizetőt és nagyobb nyugdíjalap-bevételt jelent. Emellett a kormány 2011-ben jelentős nyugdíjintézkedést vezetett be Nők 40 néven, amely lehetővé tette, hogy a nők 40 év munkaviszony után életkortól függetlenül teljes nyugdíjba vonulhassanak. E kedvezmény révén azóta évente átlagosan 26-27 ezer nő élt a korábbi nyugdíjba vonulás lehetőségével, és 12 év alatt több mint 300 ezer nő ment nyugdíjba a normál korhatár betöltése előtt. Ez jelentős számú ember számára biztosított választási lehetőséget és elismerést a hosszú munkaviszony után.

Bár a Nők 40 program növeli a nyugdíjkassza terheit, hiszen sokan évekkel tovább kapnak nyugdíjat, a kormány ezt vállalta a társadalompolitikai haszon érdekében. A program népszerű, és a kormány az idősek megbecsülésének egyik bizonyítékaként tekint rá. Megjegyzendő, hogy 2009-ben a Bajnai-kormány alatt emelték a nyugdíjkorhatárt, és több korhatár előtti nyugdíjformát, például a szolgálati nyugdíjakat megszüntették, amit akkor sok kritika ért. A Nők 40 ennek a szigorú megközelítésnek egyfajta ellenpontja. Összességében a 2010 és 2025 közötti kormányzati eredmények úgy foglalhatók össze, hogy a nyugdíjasok anyagi biztonsága nominálisan javult, reálértéken legalább szinten maradt vagy kismértékben emelkedett, és a kormányzat számos pluszjuttatást biztosított. Ugyanakkor az is tény, hogy a nyugdíjak relatív szintje a bérekhez képest csökkent, vagyis a nyugdíjasok lemaradása a dolgozókhoz viszonyítva nőtt. A kormány érvelése szerint ennek oka a felelős gazdálkodás, amelynek célja a feszített, de biztonságos nyugdíjkassza fenntartása, a hiány felpörgetésének elkerülése és a célzott juttatásokkal történő kompenzáció. Mindez politikai értékválasztás kérdése is, hiszen a jelenlegi kabinet a nyugdíjrendszer stabilitását és az aktív keresők jelentős béremelését helyezte előtérbe, míg a baloldalai ellenzék, például Dobrev Klára a nyugdíjak bérszinthez kötött növelését szorgalmazza még akkor is, ha az jelentősebb költségesebb lehet a mindenkori kormányzat számára.

Ahhoz, hogy megértsük a magyar nyugdíjindexálási politika sajátosságait, érdemes nemzetközi összehasonlításban is megvizsgálni a nyugdíjrendszereket. Európában és az OECD-országokban számos különböző megoldás létezik mind a nyugdíjak finanszírozására, mind azok évenkénti valorizálására, vagyis indexálására. A nyugdíjindexálás arra vonatkozik, hogyan igazítják ki évente a már folyósított nyugdíjakat a gazdasági változásokhoz, tipikusan az inflációhoz vagy a bérekhez. Három fő modell terjedt el a gyakorlatban. Az első az inflációkövetésen alapuló árindexálás. Ebben az esetben a nyugdíjakat minden évben annyival emelik, amennyi az árszínvonal növekedése volt. Az OECD-országok több mint fele ezt a modellt alkalmazza, teljes mértékben megvédve a nyugdíjak reálértékét az inflációval szemben. Előnye, hogy garantálja a nyugdíjasok vásárlóerejének megőrzését. Hátránya viszont, hogy ha a bérek gyorsan nőnek, a nyugdíjasok nem részesülnek automatikusan a társadalom gyarapodásából, így életszínvonaluk elmaradhat az aktív keresőkéhez képest. A második modell a bérkövetésen alapuló indexálás. Ennél a módszernél a nyugdíjak az átlagbérek változásához igazodnak, így a nyugdíjasok megőrzik relatív pozíciójukat a társadalomban. 

Ez lehetővé teszi, hogy lépést tartsanak az aktív keresők életszínvonal-növekedésével. Ugyanakkor a teljes bérindexálás ma már kevés országban működik, mert különösen gyors bérnövekedés idején rendkívül költséges. Például ha egy országban évente 8–10 százalékkal nőnek a bérek, akkor a nyugdíjaknak is hasonló ütemben kellene emelkedniük, ami jelentős terhet róna a nyugdíjkasszára. Történelmileg néhány nyugat-európai ország alkalmazta ezt a modellt, de a demográfiai kihívások miatt a legtöbben áttértek más megoldásokra. A harmadik típus a vegyes indexálás, amely az inflációt és a béremelkedést is figyelembe veszi. Ebbe a kategóriába tartozik az úgynevezett svájci indexálás is, amely fele részben az infláció, fele részben a bérek alakulásához igazodik. Számos ország alkalmaz ettől eltérő arányú keveréket vagy feltételekhez kötött vegyes rendszert. Az Európai Unió tagállamainak többsége valamilyen formában ezt a modellt követi. Csehország például a nyugdíjakat részben az infláció, részben pedig a reálbérek növekedése alapján emeli, a bérnövekedés ötven százalékát figyelembe véve. Finnország és Lengyelország arányosan súlyozott rendszert alkalmaz, ahol nagyobb súlyt kap az infláció, például nyolcvan százalékot, és kisebbet a béremelkedés, húsz százalékot. Ennek a kompromisszumos megoldásnak az a célja, hogy a nyugdíjak életszínvonala ne szakadjon el teljesen a dolgozókétól, ugyanakkor megóvják a nyugdíjrendszert a fenntarthatatlan kiadásoktól.

Megemlítendő egy különleges brit gyakorlat, az úgynevezett »triple lock« (hármas garancia) rendszer, amely az állami nyugdíjak emelését szabályozza az Egyesült Királyságban. Ennek lényege, hogy évente a nyugdíjakat a három mutató közül a legmagasabb mértékével növelik, vagyis az infláció, az átlagbér-emelkedés vagy egy fix 2,5 százalékos minimum alapján. Ennek következtében a brit nyugdíjak gyenge gazdasági években is legalább 2,5 százalékkal emelkednek, erősebb időszakokban pedig képesek követni a bérek növekedését. A triple lock rendszer politikailag népszerű az idősek körében, ugyanakkor napjainkban egyre több vita övezi, mivel a kormányzati elemzések szerint hosszú távon jelentős többletterhet ró a költségvetésre, évente több tízmilliárd font kiadást eredményezhet, és fenntarthatósági aggályokat vet fel. Számos ország ezért törekszik arra, hogy az ilyen túlzottan nagyvonalú indexálási szabályokat elkerülje vagy átalakítsa, amikor a költségvetési nyomás fokozódik. Összefoglalva tehát nincs egységes nemzetközi gyakorlat a nyugdíjak indexálására. A jelenlegi trendek inkább az inflációkövető vagy vegyes indexálási modellek irányába mutatnak. Magyarország 2012 óta szigorú inflációkövető rendszert alkalmaz, amely a többi tagállammal összevetve konzervatívnak mondható, amely biztosítja a nyugdíjak reálértékének megőrzését. Ugyanakkor több európai ország, köztük Csehország, Lengyelország és Szlovákia is inkább a vegyes indexálást alkalmazza.

Azonban nem csak az indexálás módjában, hanem a nyugdíjrendszerek szerkezetében is jelentős eltérések tapasztalhatók országonként. Magyarországon a nyugdíjrendszer alapját az állami, felosztó-kirovó rendszer adja, amelyben az aktív dolgozók járulékaiból fizetik ki az aktuális nyugdíjakat. 1998 és 2010 között működött egy kötelező magán-nyugdíjpénztári pillér is, amelyet a 2010-ben hivatalba lépett kormány visszaintegrált az állami rendszerbe a nyugdíjkassza stabilizálása érdekében. Ezzel a lépéssel rövid távon csökkent az államháztartás hiánya és adóssága, hosszabb távon azonban megszűnt a vegyes finanszírozás. Ebből adódóan ma egy magyar nyugdíjas jövedelmének döntő része kizárólag az állami nyugdíjból származik. Ezzel szemben számos európai országban többpilléres modell működik. Az állami alapnyugdíjat erős munkaadói nyugdíjpillér és kiterjedt öngondoskodási forma egészíti ki, például foglalkoztatói nyugdíjalapok, önkéntes nyugdíjpénztárak és biztosítási megoldások. Ennek eredményeként az állami nyugdíj aránya ott alacsonyabb lehet, mivel a nyugdíjasok egyéb forrásból is részesülnek jövedelemben. Magyarországon a második pillér hiányzik, a harmadik pillér pedig gyenge, mivel az emberek kisebb arányban takarékoskodnak nyugdíjcélra, mint Nyugat-Európában. Emiatt a magyar nyugdíjasok megélhetése nagymértékben az állami nyugdíjtól függ, így a kormány felelőssége is hangsúlyosabb. A nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát egész Európában a demográfiai folyamatok veszélyeztetik. A nyugati társadalmak döntő többsége évtizedek óta tendenciózusan öregszik, így egyre kevesebb aktív keresőnek kell eltartania egyre több nyugdíjast. Erre a közös kihívásra az országok többnyire hasonló válaszokat adnak, például fokozatosan emelik a nyugdíjkorhatárt, és ösztönzik a hosszabb munkában maradást. Magyarországon a korhatár 2022-re 65 évre nőtt, ezt még 2009-ben határozták meg, a jelenlegi kormány pedig fenntartotta ezt a döntést. Több fejlett országban már a 67 év elérése a cél, például Németországban 2030-ig vezetik be a 67 éves korhatárt. Egyes országok innovatív megoldásokat is bevezettek. Svédországban például alkalmazzák a névleges egyéni számlás rendszert, ahol mindenki saját virtuális számlán gyűjti a befizetéseit, és a nyugdíja kizárólag ezek alapján alakul. Emellett automatikus egyensúlyi mechanizmust is működtetnek, amely kedvezőtlen gazdasági vagy demográfiai trendek esetén fékezi a nyugdíjnövekedést. Németországban pontrendszert alkalmaznak, amelyben a dolgozó a befizetései arányában pontokat gyűjt, és ezek értékét évente határozzák meg. Ez az indexálás ott a nettó bérkiáramlás változásához igazodik, de figyelembe veszi a járulékfizetők és a nyugdíjasok arányát is. Franciaországban a közelmúltban jelentős vitákat váltott ki a nyugdíjreform, amely a korhatár emelését és a speciális kedvezmények szűkítését célozta.

A különböző modellek összehasonlításából két fontos tanulság vonható le Magyarország számára. Egyrészt a magyar nyugdíjrendszer kiadási szintje a GDP arányában viszonylag alacsony az európai mezőnyben. 2021-ben a nyugdíjkiadások a GDP mintegy hét százalékát tették ki, míg az uniós átlag elérte a tizenkét-tizenhárom százalékot. A kormány viszont ezt a mutatót a rendszer fenntarthatósága szempontjából értékeli pozitívan, mivel így kisebb a nyugdíjkassza hiánya és az államadósság terhe. Fontos azonban megjegyezni, hogy sok nyugat-európai országban a magasabb GDP-arányos nyugdíjkiadás részben annak is köszönhető, hogy ott az állami mellett más pillérek kifizetései is szerepelnek ebben a mutatóban, és a társadalom is idősebb szerkezetű. Másrészt a nyugdíjasok életszínvonala nem kizárólag az állami nyugdíjemelés függvénye. Befolyásolja például a családok támogatása, az idősek egészségügyi ellátása, a szociális szolgáltatások színvonala és az egyéni megtakarítások is. Magyarországon a családi összetartás hagyományosan erős, sok idős ember kap segítséget családjától. A kormány szintén kiemelt figyelmet fordít az idősek közvetett támogatására, például a rezsicsökkentés fenntartására vagy a gyógyszertámogatásokra. Ezeket a tényezőket is figyelembe kell venni a nyugdíjasok helyzetének megítélésekor.

 Például a tisztán árindexált rendszert követi Ausztria, Spanyolország és több skandináv ország is. A vegyes indexálás esetleg bevezetése már politikai értékválasztás kérdése, hiszen a magasabb nyugdíjak magasabb adó- és járulékterheket vagy más kiadások csökkentését tehetik szükségessé. Összességében tehát nincs minden szempontból ideális nyugdíjmodell. Minden ország a saját gazdasági lehetőségeihez, demográfiai helyzetéhez és társadalmi elvárásaihoz igazítja a rendszert. Magyarország jelenleg egy óvatos inflációkövető indexálási politikát alkalmaz, amelyet egyszeri juttatásokkal és a 13. havi nyugdíjjal egészít ki. Ez a megközelítés hasonlít néhány szomszédos ország gyakorlatához, mivel nem követi teljes mértékben a bérek növekedését, ugyanakkor eltér például a cseh vegyes indexálástól vagy a lengyel modelltől, ahol a nyugdíjasok legalább részben részesülnek a bérnövekedésből is.”

Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

***