Rakétaparadoxon
A nyugati tévedés egyik leglátványosabb példája a „rakétaparadoxon” volt. A 2022-es év során a hírszerzési jelentések és elemzések gyakran hangoztatták, hogy Oroszország gyors ütemben éli fel a precíziós rakétakészleteit, és a szankciók miatt az utánpótlás gyakorlatilag lehetetlenné válik. Ezzel szemben 2023-ra és 2024-re egyértelművé vált, hogy a termelés nemhogy leállt, hanem jelentősen felpörgött: az ukrán katonai hírszerzés (HUR) szerint az elmúlt egy évben a ballisztikus rakéták gyártása legalább 66%-kal nőtt. A jelenlegi havi kapacitás eléri a 60-70 darab Iszkander-M és 10-15 darab hiperszonikus Kinzsal rakétát, aminek köszönhetően Oroszország készletei közel 600 Iszkanderre és több mint 100 Kinzsalra nőttek. Ezt egészíti ki a cirkálórakéták tömeggyártása is, havonta többek között 60-70 darab H-101-essel és 25-30 Kalibrral. Oroszország a szankciók ellenére robusztus beszállítói hálózatot épített ki (pl. Törökország, Kína, UAE), és kereskedelmi chipekkel helyettesíti a katonai alkatrészeket, pragmatikus mérnöki megoldásokkal fenntartva a termelést. A rétegzett csapásmérési stratégia (olcsó drónok + rakéták) tovább növeli hatékonyságát.
Tüzérségi fölény
Oroszország évi 4,5 millió tüzérségi lövedéket gyárt, zt a hatalmas hazai termelést egy stratégiai jelentőségű külső forrás is kiegészítette: Észak-Korea, amely dél-koreai hírszerzési adatok szerint akár 5 millió darab tüzérségi lövedéket is szállíthatott Oroszországnak. Ez a hatalmas import- és gyártási volumen lehetővé tette Moszkva számára, hogy folyamatosan fenntartsa a nyomást az ukrán vonalakon, miközben Kijev súlyos lőszerhiánnyal küzdött. Míg az EU alig tudta teljesíteni az Ukrajnának ígért 1 millió lövedék szállítását. Ez 7:1 arányú tűzfölényt biztosít Oroszországnak. Gazdasági átalakulás: A „katonai keynesianizmus” révén a hadiipar hajtja a gazdaságot, amit az olajexport (árnyékflotta, India és Törökország „mosodai” rendszere) finanszíroz, kijátszva a G7 olajárplafonját.
Társadalmi teherbírás
Oroszország 1 millió körüli vesztesége (250 000 halott) ellenére fenntartja haderejét egy új társadalmi szerződéssel:
A Kreml, hogy elkerülje egy újabb, politikailag kockázatos általános mozgósítást, egy összetett toborzási stratégiát dolgozott ki a veszteségek pótlására.
A 2022-es részleges mozgósítás után a hangsúly a „kontraktnyik„, azaz a szerződéses katonák toborzására helyeződött át. A kampány rendkívül magas, az orosz átlagbért messze meghaladó fizetést és busás kártérítést kínál, ami különösen Oroszország szegényebb, vidéki és etnikai kisebbségek által lakott régióiban hatékony, ahol a katonai szolgálat a legjövedelmezőbb munkalehetőséggé vált. Ezt egészíti ki a börtönökben elítéltek tömeges toborzása, akiknek amnesztiát ígérnek egy féléves frontszolgálatért cserébe, „feláldozható” emberanyagot biztosítva a legvéresebb rohamműveletekhez.
Összefoglalva,
az elmúlt évek háborús tapasztalatai egyértelműen megcáfolták azokat a kezdeti nyugati várakozásokat, amelyek Oroszország gyors kimerülését jósolták.
Az orosz hadigépezet figyelemre méltó ellenálló képességről és adaptációs készségről tett tanúbizonyságot. A szisztematikus nyugati alábecsülés nem egyetlen tényezőre, hanem a modern orosz állam természetének komplex félreértésére vezethető vissza.
A Nyugat nem ismerte fel, hogy az orosz állam képes ötvözni a politikai kontrollt a globális piacok réseit kihasználó, rugalmas és illegális kereskedelmi hálózatokkal, alábecsülte a Kreml azon képességét, hogy a teljes gazdaságot a háború szolgálatába állítsa és a saját társadalmi normáit kivetítve tévesen ítélte meg az orosz társadalom rendkívül magas tűréshatárát. Oroszország bizonyította, hogy képes egy elhúzódó, nagy intenzitású háborút vívni a Nyugat kollektív nyomása ellenére is.
Nyitókép forrása: Gavriil Grigorov / POOL / AFP