Hivatalos: háborút indított Trump, életek ezrei forognak kockán

Az Egyesült Államok jelentős haderőt vezényelt a Karib-térségbe, vadászgépekkel a világ legnagyobb repülőgép-hordozójával és Tomahawk rakétákkal felszerelve.

Vlagyimir Putyin külpolitikai tanácsadója szerint a Washington és Moszkva közötti párbeszédnek azok nem örülnek, akik az utolsó ukrán katona eleséséig folytatnák a háborút.

Washington soha nem állította, hogy az alaszkai Anchorage-ban elért megállapodások érvényüket vesztették volna – nyilatkozta Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában. Usakov azt is hangsúlyozta, hogy csak ideiglenesen halasztották el a budapesti találkozót.
Nem volt hivatalos cáfolat az USA részéről azzal kapcsolatban, hogy ezek a megállapodások és megegyezések érvényüket vesztették volna”
– hangoztatta a műsorban az orosz elnöki tanácsadó.
Usakov elmondta, Moszkva továbbra is sok tárgyalást folytat az Egyesült Államokkal ukrajnai rendezés kapcsán, és az alapvető kiinduló pont továbbra is az Anchorage-i megállapodás marad,ami sok európainak szerinte nem tetszik. Szerinte akik nem örülnek a két ország közötti egyeztetéseknek, azok nem akarnak békés rendezést, hanem a háborút az utolsó ukránig akarják folytatni.
Usakov a budapesti béketalálkozó kapcsán elmondta, továbbra sem került le a napirendről.
Megállapodtunk egy találkozóról Budapesten, majd a találkozót egy időre elhalasztottuk. A kapcsolattartás ebben az ügyben folytatódik”
– fogalmazott, majd hozzátette –„Én úgy látom, hogy ha Washington és Moszkva között megszületik az alapvető megállapodás a vezetők találkozójáról egy adott helyen, akkor sok technikai és politikai nehézség háttérbe szorul majd.”
(MTI)
Nyitókép: Evelyn Hockstein / POOL / AFP