A pápa halott, a konklávé alatt pedig elszabadultak az indulatok – és van, akinek semmi sem szent

Nyitókép: Joe Raedle/Getty Images, Konklávé

Szerettem volna még a film megtekintése előtt elolvasni Robert Harris 2016-os, azonos című regényét, de a könyv hazai kiadása ezt sajnos nem tette lehetővé, hiszen a premierhez igazítva pont a sajtóvetítés után válik elérhetővé. Hozzáteszem, hogy ha az adaptáció hűen követi az írott mű cselekményét, talán be sem ülök a mozifilmre, legyen az és a regény bármennyire is felkapott vagy sikeres. Már csak azért sem, mert a mozifilm legerősebb eleme a filmnyelv, amivel Edward Berger, a 2022-es Nyugaton a helyzet változatlan rendezője él.

A Konklávé alatt a helyzet változatlan

És nem véletlen emlegettem fel a direktort, hiszen a klasszikus háborús film feldolgozása a saját szemszögével szinte új értelmet nyert és mutatta be minden háború értelmetlenségét és szörnyűségeit. Pőre, brutális, kőkemény és gyomorforgató üzenet a frontvonalról, ahova elmebeteg, egoista alakok valódi felelősséget nem ismerve küldik az embereket, mint az állatokat a vágóhídra. Igazi lélekgyilkos film, amit kifejezetten rossz érzés nézni. Ezután pedig jócskán születnek az emberben elvárások, hiszen bárki hasonló energiákat és hatásfokot várna,

Persze, ahogy könyvet sem a borítójáról, úgy filmet sem a zenéjéről vagy kizárólag a vizualitásáról ítélünk meg. Ettől függetlenül onnantól, hogy Lawrence dékánt (Ralph Fiennes) követve belépünk a halott pápa rezidenciájába, egészen hipnotikus erejű a felkészülés a konklávéhoz, amely szintén nagyon szuggesztív módon zajlik le. Lassan pedig egyértelművé válik, hogy micsoda hatalmi és szellemi harcok zajlanak még az egyházon belül, az idén végre általam is személyesen látott Sixtus-kápolna falai között.

A Vatikánban a helyzet változatlan

Akkor egy kis elmélkedés. Vallásról és egyházról. Szokás a papokra és az egyházra azzal mutogatni, hogy „bezzeg a botrányok”, „bezzeg a pedofilok” és a többi. Mintha például többségében az egyházi személyek között lennének pedofilok, pedig a tények és statisztikák ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Más kérdés, hogy egy ilyen botrány sokkal feltűnőbb egy vallási intézményen belül, elvégre joggal várnánk az ilyen emberektől példamutatást. 

Amit viszont sokan félreértenek: az egyházi személy is ember. Mint ember, hajlamos a hibákra és a bűnre. Ez viszont nem az egyház, hanem az ember hibája, vagy akár mondhatni: tragédiája. A szervezett vallásnak azonban kötelessége volna már szimpla gyanú esetén lépnie. Igazságosan. Odafigyelve. És most még egy kis spoiler.

Nyugaton a helyzet változatlan

Magyarul és érthetően írom le, hogy kétség se legyen azzal kapcsolatban, amit közvetíteni szeretnék. Edward Berger alapvetően jó munkát végzett, a rendezés ugyanis erős, néhány kifejezetten emlékezetes pillanattal. Olyan színészekbe is nehéz belekötni, mint Ralph Fiennes (Lawrence), Stanley Tucci (a liberális vonalat képviselő Bellini bíboros) vagy John Lithgow. Sőt, nekem Volker Bertelmann zenéje is tetszett.

Az viszont szerintem botrányos, amit a végére sikerül kihozni a történetből. Egy barátomat idézve sátáni az eredmény, amivel vitatkozni sem tudok. Mert amikor elfogy a puskapor, nincs már egy olyan fordulat, amit ne sejtene az olvasó vagy a néző, akkor arra nem ez a megoldás. Kár érte, mert akár még jó is lehetett volna – ám a befejezés miatt csak a keserű szájíz marad meg. Illetve az érzés, hogy ezután már a regényre sem vagyok kíváncsi.