Véget ért a karrierje jelenlegi klubjában a Szoboszlaiék által kiszemelt világklasszisnak

Pályafutásának ezt a szakaszát már lezártnak tekinti.

Ezek után aligha marad.
Nem csitulnak a kedélyek Newcastle United labdarúgócsapata és a Liverpoolba vágyó sztárjátékosa, Alexander Isak körül. A svéd válogatott csatár kedden az Instagramon közleményt adott ki, amiben megerősítette távozási szándékát.
Ezt is ajánljuk a témában
Pályafutásának ezt a szakaszát már lezártnak tekinti.
Isakot nagyon szeretné megszerezni a Liverpool, amely a sajtóértesülések szerint 110 millió fontot is ajánlott érte, de a Szarkák visszautasították ezt. Isak állítólag múlt héten határozta el, hogy távozni szeretne a Newcastle-tól és a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Vörösöknél szeretné folytatni – összegzett a Nemzeti Sport.
Az angliai profi futballistákat tömörítő szervezet, a PFA keddi gáláján egyedüli kitüntetett labdarúgóként Isak nem vett részt, közben pedig Instagram-történetben osztotta meg a közelmúlt eseményeivel kapcsolatos álláspontját.
Ezt is ajánljuk a témában
A korábbi német válogatott labdarúgó a magyar balhátvéddel és Frimpong teljesítményével sincs megelégedve.
„Büszke vagyok arra, hogy a profi kollégáim elismerték, hogy helyem van a Premier League 2024–2025-ös álomcsapatában. Mindenekelőtt szeretném megköszönni csapattársaimnak és mindenkinek a Newcastle-nál, hogy végig támogattak az utamon. Most nem vagyok jelen az ünnepségen, mert nem éreztem helyesnek, hogy ott legyek. Sokáig csendben maradtam, míg mások beszéltek. A hallgatásom lehetővé tette, hogy az emberek a saját verziójukat erőltessék az eseményekről, annak ellenére, hogy tudják, ez nem tükrözi azt, amit valóban mondtak és amiben zárt ajtók mögött megállapodtak. A valóság az, hogy ígéretek hangzottak el és a klub már régóta ismeri az álláspontomat. Most úgy tenni, mintha ezek a problémák csak most vetődnének fel, félrevezető.
Amikor az ígéreteket megszegik és elveszik a bizalom, a kapcsolat nem folytatódhat. Itt tartanak most a dolgok, és a változás mindenki érdekét szolgálja, nem csak az enyémet”
– idézte Isak posztját a Nemzeti Sport.
Erre a hivatalos felületein nem sokkal később reagált a klub.
„A Newcastle United közleménye: Alexander Isak
Csalódottak vagyunk Alexander Isak kedd esti közösségi médiás posztja miatt. Továbbra is hangsúlyozzuk, hogy Alexnek élő szerződése van nálunk, ráadásul a klub egyik tisztviselője sem tett ígéretet arra, hogy Alex idén nyáron távozhat a Newcastle Unitedtól.
Meg akarjuk tartani a legjobb játékosainkat, de azt is megértjük, hogy a játékosoknak megvannak a saját kívánságaik, és ezért meghallgatjuk a véleményüket. Ahogyan Alexnek és ügynökének is elmagyaráztuk már: nekünk minden döntésünkkel a Newcastle Unitedet, a csapatot és a szurkolók érdekeit kell a szemünk előtt tartanunk, továbbá világossá tettük, hogy a nyári eladás feltételei még nem valósultak meg. Azt pedig egyelőre nem látjuk, hogy ezek a feltételek hogyan fognak teljesülni.
Ez egy büszke futballklub, büszke hagyományokkal, és arra törekszünk, hogy megőrizzük a családias hangulatot. Alex továbbra is a családunk része marad, és szívesen látjuk majd, amikor készen áll arra, hogy újra csatlakozzon a csapattársaihoz.”
A Premier League első fordulójában a 25 esztendős Isak – a felkészülési mérkőzésekhez hasonlóan – nem volt a keret tagja. Csapata ugyanakkor nélküle is jó teljesítményt nyújtott az Aston Villa vendégeként, ahol a kiállításig felülmúlta ellenfelét, aztán megtartotta a gól nélküli döntetlent.
Isak klubváltása a nyár egyik legnagyobb transzfere lehetne. A Liverpool egyébként már igazolt csatárt, a 23 éves Hugo Ekitikét, aki a vesztes Angol Szuperkupa-mérkőzésen és az első fordulóban is betalált, utóbbin még egy gólpasszt is jegyzett.
Fotó: Glyn Kirk/AFP