Magyarország a tárgyalóasztalnál: Trump és Orbán geopolitikai összjátéka 

A Zelenszkij-látogatás után (amelyen Starmer brit miniszterelnök vezetésével részt vettek Európa háborúpárti vezetői is) Trump optimistán bejelentette, hogy haladéktalanul megkezdi az orosz–ukrán kétoldalú csúcstalálkozó előkészítését, amelyre heteken belül sor kerülhet, és amelyet majd az ő részvételével egy háromoldalú extra meeting követhet.  

A terv nem áll a legerősebb lábakon, de akár sikerülhet is, feltéve, ha az Ovális Irodában összegyűlt vezetők (Starmer, Emmanuel Macron, Ursula von der Leyen, Friedrich Merz , Alexander Stubb finn miniszterelnök) befejezik Zelenszkij hergelését, a felelőtlen és teljesíthetetlen biztonsági ígéretek suttogását a fülébe, és nem erőltetik tovább például katonák küldését Ukrajnába „békefenntartási céllal”, amely ötletet Putyin egyértelműen bármilyen békefolyamat egyik legnagyobb akadályaként említett. A tárgyalások alappillére egy biztonsági garanciacsomag lenne Ukrajna számára, amelyben valamilyen módon az Egyesült Államok is részt venne – konkrét információk ennek összetevőiről még nincsenek, 

Talán nem túlzás kijelenteni: a kétoldalú béketárgyalás helyszíne legalább olyan fontos, mint maga a tény, hogy egy Putyin–Trump-egyeztetés után egy Putyin–Zelenszkij-találkozó jöhet. A tárgyalásoknak otthont adó város kijelölése mindig gesztusértékű szimbólum: elismerés annak semleges álláspontja és béke iránti elkötelezettsége felé. Bár hivatalosan még senki nem erősítette meg a Fehér Házból vagy a Kremlből, a Reuters és a Bloomberg értesülései szerint is Magyarország lett Trump elsődlegesen kiszemelt helyszíne a találkozóra. 

Nem lenne meglepő, ha mind Zelenszkij elnök, mind az európai vezetők megpróbálnák megfúrni az ötletet:  

Orbán Viktor volt az egyetlen EU-s vezető éveken keresztül, aki a háború mielőbbi befejezéséért, a fegyvernyugvásért és a békéért emelte fel a szavát, aki nem volt hajlandó a konfliktus végtelenné válását Ukrajnának küldött fegyverekkel biztosítani – és aki az Oroszország felé irányuló diplomáciai kommunikációs csatornák nyitva tartását hangsúlyozta. A magyar kormányfő ellen klasszikus boszorkányüldözés indult Európában, ám Trump (úgy is, mint elnök, úgy is, mint Orbán régi barátja és politikai szövetségese) újbóli megjelenésével megváltozott az uralkodó széljárás, Ursula von der Leyentől a francia elnökig pedig hirtelen mindenkinek békevágya támadt. (Hogy ez mennyire valós, azt az elkövetkezendő hetek fogják megmutatni: egyes vélemények szerint egyáltalán nem bíznak Trump közvetítői sikerében, de miután rettegnek az amerikai elnök haragjától, nem ellenzik a dolgot, úgy tesznek, mintha támogatnák, és hagyják, hogy magától rájöjjön a Putyin-féle trükközés sehová nem tartó kilátástalanságára.)  

Zelenszkijnek sem lehet könnyű eljátszani a gondolattal a helyszínt illetően: Magyarország nem csak EU-s csatlakozási szándékai elé ereszt sorompót, de vörös felkiáltójelként villog a szeme előtt a háború mögött meghúzódó hamis narratívákat illetően is, kezdve az „Ukrajna a demokráciát védi” mondattól „a háború csak Ukrajna győzelmével végződhet” abszurd gondolatán át egészen a szövetségesek üres, minden logikát nélkülöző egykori frázispuffogtatásáig, például az „addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak szükséges” tételig. Tény: Kijevnek rossz emlékei vannak a magyar fővárosról, tekintve, hogy 1994-ben éppen ott írták alá a történelem szemétdombjára hajított Budapesti Memorandumot, amelynek aláírásakor az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország vállalta, hogy biztosítják Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és határainak tiszteletben tartását – cserébe a nukleáris fegyvereiről való lemondásért. Ennek ellenére az, hogy Zelenszkij mit szól az ötlethez, gyakorlatilag mellékes, főleg, ha Trump ragaszkodik Budapesthez. Fogósabb kérdés, hogy Putyin elfogadja-e a helyszínt. Amennyiben igen, az a magyar konnektivitáselmélet politikai és diplomáciai szegmensének csúcsa, egyben a reálpolitika világszintű diadala lenne. 

Egy telefon a Fehér Házból 

De történt valami más is, Trump helyszínválasztásával egyidőben. Az európai vezetők és Zelenszkij talán még el sem hagyták a Fehér Házat, amikor az elnök ismét a telefon után nyúlt, és Putyin után egyből a magyar miniszterelnököt hívta. Az ukrán elnök és szövetségesei nem hagyták ki az alkalmat, hogy óvatosan és kellő udvariassággal panaszkodni kezdjenek Orbán Viktorra, amiért az egyre több akadályt gördít Ukrajna EU-s csatlakozása elé – a jelek szerint ugyanis Trump beleegyezett abba, hogy a Kijevnek nyújtandó „biztonsági garanciacsomag” részeként Ukrajna unióba olvadása (ezzel a jelenlegi blokk haldoklásának felgyorsítása) megvalósuljon. Nem meglepő, hogy ez ellen Putyinnak sincs semmi kifogása – az orosz elnök tisztában van vele, hogy egy ilyen csatlakozás mekkora károkat fog okozni az EU-nak, amivel Oroszország csak nyerhet.  

Ursula von der Leyenék arra próbálták rávenni az elnököt, hogy jó kapcsolatukra tekintettel próbáljon némi nyomást gyakorolni Orbán Viktorra Ukrajna ügyében. Trump a hírek szerint tehát az iránt érdeklődött a magyar kormányfőtől, hogy mi az oka blokkolási szándékainak és tetteinek. Nem valószínű, hogy az elnök ne lenne teljesen tisztában Orbán indokaival, a beszélgetés így valószínűleg több síkon mozgott, beleértve a „ne azt kérdezd, te mit tehetsz Brüsszelért, hanem azt, Brüsszel mit tehet érted” parafrázist is. Hogy mi hangzott el pontosan a beszélgetés közben, arról természetesen sem Trump, sem Orbán Viktor nem fog nyilatkozni, egyesek mindenesetre jeleket vélnek felfedezni a kormányfő közösségi médiában közzétett, az Európai Tanács online meetingjének gyors helyzetértékelésében, ahol úgy fogalmazott: „Beigazolódott, hogy Ukrajna európai uniós tagsága semmilyen biztonsági garanciát nem jelent, ezért a tagság és a biztonsági garanciák összekötése felesleges és veszélyes”. A mondat már a washingtoni csúcstalálkozó után íródott, tehát utalhat arra, hogy Trump nem tudta rávenni régi barátját álláspontja megváltoztatására (ha ugyan egy pillanatig is ez volt a célja), de arra is, amit a miniszterelnök szó szerint írt:  

Nehezen képzelhető el, hogy az Orbán-kormány akár Trump kérésére markánsan változtatni kezd eddigi Ukrajna-politikáján, amely a jelek szerint ráadásul a választási kampány egyik alappillére is lesz. Azonban, ha az Európai Bizottság közvetítőt alkalmaz a magyar kormány álláspontjának megpuhítása érdekében, a játszma akár kölcsönös is lehet. A Brazíliára kivetett 50 százalékos vámok óta világos, hogy Trump nem habozik egy másik ország belpolitikai rendszerébe nyomásgyakorlással belenyúlni (egyes elemzők szerint az EU esetében ezt kifejezetten feladatának tekinti), vagyis ha Brüsszel egy üzleti alapon politizáló vezetőre bízza a konfliktus megoldását, akkor nyilván azzal is tisztában van, hogy az üzlet mindig kétoldalú előnyökkel jár.  

A magyar kormány jelenlegi álláspontja nem zárja ki, hogy végre reálpolitikai alapokon nyugvó kompromisszumos megoldás szülessen, amelyben alapvetően Brüsszelnek kell komoly ajánlatcsomagot tennie Magyarországnak. A politikai zsarolás eszközeként visszatartott pénzek feloldása, a vegytiszta belpolitikai beavatkozások és támadások befejezése ennek csak egy szelete lehet. A konkrét szituációban üdvös lenne, ha Brüsszel és az EU változatlanul háborús lázban égő része átgondolná és sürgősen korrigálná Ukrajna uniós csatlakozási feltételeit, annak következményeit – és mindenekelőtt letenne további háborús terveiről. Az Ovális Iroda telefonja nem játék. Ha pedig az elnök emeli fel, még kevésbé az. Trump döntése egyértelművé teszi, hogy a konfliktus megoldásának kulcsa nem az európai fővárosokban, hanem Washington és Moszkva asztalán van. Ha ehhez Budapest adja a díszletet, az az Európai Unió számára kijózanító üzenet lesz. 

*** 

Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA