Előre szólunk: tízből négy diplomás nem tudja majd értelmezni az itt következő szöveget.
Vannak zavarba ejtő pillanatok az életben. Ilyen például az, amikor az ember egy statisztikai oldal híre alatt érdeklődve megkérdezi egy tanult nyugat-európai (éppenséggel holland) kommentelőtől, hogy honnan veszi állítását, miszerint a magyarok iskolázottsága a legalacsonyabb az Európai Unióban, mire ő úgynevezett bizonyítékként orbánozva odatesz egy képernyőképet, amelyen
a ChatGPT azt mondja neki, hogy a magyar 25–34 évesek között az egyik legalacsonyabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya.
(Nem részletezve, hogy konkrétan ebben a korosztályban a magyarok 32 százaléka diplomás, míg a románoknak például 23 százaléka; hogy e korcsoport negyedének Spanyolországban érettségije sincs; továbbá hogy összességében a 18 és 74 évesek között Magyarországon 14,5 százaléknak van középiskolainál alacsonyabb végzettsége, míg Hollandiában 22,7 százaléknak; de bizony a 20–24 éves korosztályban is arrafelé van a több aluliskolázott.)
Anekdotikus a példa, persze, de már itt gyanússá válik, hogy a „szövegértési problémákkal küzdő felületes, elfogult diplomás bőszen ostobáz le másokat és terjeszt álhíreket” jelensége nem feltétlenül hungarikum. Hogy Európa-szerte
simán belefuthatunk olyan értelmiségiekbe, akik egy szimpla kommenthez is az energiafaló ChatGPT segítségét kérik
(ráadásul úgy, mint a táblánál feleltetett szerencsétlen, aki még a hevesen súgó osztálytársak szájáról sem tudja leolvasni az infót), közben viszont fanyalognak, ha valahol több az OKJ-s villanyszerelő, mint a bachelor fokozatú genderszakértő.
És lám, érkezik az OECD a most közzétett legfrissebb oktatásügyi jelentésével, és átfogó számadatokkal támasztja alá sejtésünket.
Megállapítván: bár tény, hogy a magasabban képzettek jobban teljesítenek a szövegértési, problémamegoldási és matematikai teszten, valójában az OECD-országokban (és azon belül Magyarországon)
„a felsőfokú végzettséggel rendelkező felnőttek átlagosan 60 százaléka képes értelmezni, értékelni és beépíteni a bonyolult vagy hosszú szövegekben foglalt információkat”.
Ami (ha ügyesen megbirkózunk a mondat tartalmával) nemigen jelenthet mást, mint hogy a diplomások negyven százaléka nem bír el egy bonyolult vagy hosszabb szöveggel (ideértve akár a ChatGPT valamely tartalmasabb mondatát). Ennyit az értelmiségi gőg létjogosultságáról – az se vidám, hogy a legfeljebb nyolc általánossal rendelkező 25–64 éves magyarok háromnegyede csak az alapműveletekre képes (Svájcban és Ausztriában hasonlóan rossz a helyzet, de ettől még kínos);
na de ha valaki egyetemet végzett létére nem bír kognitíve követni egy összetettebb mondatot, az valahol ritka csúnya ön- és közbecsapás.
Főleg, ha utólag sem kísérli meg némi önképzéssel orvosolni a problémát, hanem a Dunning–Kruger-hatás áldozataként bőszen szól le másokat.
A jelentésből kiderül továbbá: bár a fiatalabb felnőttek eggyel jobban teljesítenek a középkorúakhoz képest, összességében a 2012-es készségfelmérési eredményekhez viszonyítva OECD-szerte általános és részben durva visszaesés tapasztalható – a legkevésbé iskolázottak körében látványos a romlás, a diplomások esetében pedig kisebb-nagyobb mértékű.
A mostanság sokszor követendő példaként emlegetett lengyeleknél a felsőfokú végzettségűek mindössze 255 pontot értek el azon a teszten, amelyen a szintén rontó, de az átlagot legalább továbbra is megütő magyarok 283-at,
az egyelőre még élen járó finnek pedig 314-et – meghökkentő módon (legalábbis a jelentés szerint) a 25–64 év közötti diplomás lengyelek negyede az ötfokozatú skálán legfeljebb egyes szinten tud olvasni és számolni, azaz rövid szövegekben képes felismerni információkat és egyszerű matematikai műveleteket talán képes elvégezni, az ennél bonyolultabb feladatok azonban nem mennek neki (Magyarországon ez az arány 9 százalék, az OECD-átlag 13 százalék.)
De érdekességekkel szolgál az a grafikon is, amely azt mutatja, hol mennyi időbe telik ma az egyetemistáknak, hogy elvégezzenek egy hároméves B.A. képzést.
A magyar diákok felének sikerül ez három éven belül, ami átlag feletti arány
(az említett lengyeleknél ennél is kevesebb a buk(tat)ás és a halasztás), míg Hollandiában szűk egyharmad, Ausztriában pedig mindössze a hallgatók egyötöde végez a képzési időn belül – a sógoréknál ráadásul hat év elteltével is csupán 60 százaléknak lesz a kezében diploma, a többiek lemorzsolódnak vagy még többet halasztgatnak. Aminek több oka is lehet, a kutatók azonban diplomatikusan megjegyzik: a felsőoktatáshoz való hozzáférés szélesítése mellett rugalmasságra és megfelelő tanulmányi támogatásra lenne szükség,
különösen azok esetében, akiknek előzetes felkészültsége „nem teljesen felel meg a felsőfokú oktatás követelményeinek”.
Az egyetem lassabb elvégzésében persze az is közrejátszhat, hogy melyik országban hányan engedhetik vagy engedik meg maguknak, hogy kizárólag a tanulásra koncentráljanak. Uniós statisztikák eddig is azt mutatták, hogy a magyar diákok zömében már-már eszményi kényelemben tengetik diákéveiket, most azonban OECD-szinten is megbizonyosodhatunk erről:
a 18 és 24 év közötti magyarok 5 százaléka dolgozik az egyetem mellett (ami az olasz és görög egyetemistákéhoz hasonló arány), szemben a 19 százalékos OECD-átlaggal,
amelyet csupa gazdag ország húz felfelé: a holland, osztrák, norvég, svájci, német, de a finn és a szlovén egyetemisták is 21–51 százalékban munka mellett teljesítik a krediteket. Bezzeg nekik milyen jól megy – hát ja, csapolják a söröket, hordják ki a pizzát vagy callcentereznek, míg egynémely szegény magyar valamely fesztiválon mocskosfideszezik.
Apropó fesztivál: a jelentés csúnyán ellentmond bizonyos hiedelmeknek a kedélyállapotot illetően. Különösen hangzik, de arra a (2023-ban feltett) kérdésre, hogy előző héten hányszor élvezte az életét, illetve hányszor volt boldog,
a 24 és 64 év közötti magyar diplomások 83–85 százaléka válaszolt úgy, hogy mindig(!) vagy többnyire, ami OECD-szerte az egyik legjobb arány;
de az érettségizetteknek és a szakképzést végzetteknek is 74-80 százaléka jelölte meg ezeket a válaszokat. (Amiből megtippelhetjük, ki a nagyobb propagandista: az-e, akinek fesztiválos videójában a megkérdezett fiatalok négyötöde elégedetten nyilatkozik helyzetéről, vagy az, aki pont kiszúr négyötödnyi olyat, aki szerint ez az ország élhetetlen.) Svédországban a diplomások 64 százaléka élvezte a felmérés előtti héten az életét, Olaszországban, a dolce vita hazájában mindössze 51 százalék, Ausztriában 70, Csehországban 66 százalék.
Itt a lehetőség: bizonyíthatja minden értelmiségi, hogy abba a 60 százalékba tartozik, aki képes felfogni, értelmezni és integrálni, vagy objektíven és megalapozottan vitatni ezt a komplex adatsort.
(Az, hogy az OECD számai tutira érvénytelenek, míg a pártmegrendelésre legyártott házi közvélemény-kutatások adatai betonbiztosak, nem tartozik az objektív cáfolat körébe.)
És ha már toposzok cáfolatainál tartunk, emlékezzünk meg az Eurostat minapi kapcsolódó híréről is:
a 16–74 év közötti korosztályban EU-szerte a magyarok rendelkeznek a negyedik legnagyobb arányban legalább alapvető informatikai és adatműveltséggel
(értve ez alatt azt, hogy hányan alkalmaznak efféle készségeket a mindennapokban). Hollandia, Finnország, Dánia, Magyarország, Svédország, Csehország, Észtország – ez az élen a sorrend, míg a lista alján Romániát, Olaszországot, Bulgáriát és sajnos Németországot találjuk, ami némileg korrelálni látszik az infrastruktúra és a digitális szolgáltatások kiépítettségével (szintén friss hír, hogy 2025-ben a német vállalatok közel kétharmada szenved a gyenge internetkapcsolat miatt). Ráadásul most kapaszkodjon meg az internetet kinyomtató és vidéki postaládákba bedobáló városlakó:
Magyarországon a falun élőknek is 84 százaléka rendelkezik digitális készségekkel, ami nemcsak a vonatkozó uniós átlagot haladja meg (77,6 százalék), hanem veri többek között a német, az olasz és a román városok átlagát is.
Igaz, Németország viszont egyetemi gendertanszékből százhatvanat is fel tud mutatni.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Ha annyira árad és a TISZA, akkor kocsmai beszólogatás helyett nem inkább plusz tíz perc alvással vagy valami látókör-szélesítő reggeli olvasmánnyal kellene kezdeni a hetet?
Ezt is ajánljuk a témában
Kár, hogy a kedvezményes hiteleket nem lehet olyan különadóból fedezni, amely a Facebookon terjesztett destruktív demagógiát terhelné. Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala)
Ezt is ajánljuk a témában
Most épp azt tudhattuk meg, hogy Berlin úszik az örömben és a felszabadultságban, a magyar konzervatívok viszont mérgesen Vlagyivosztokba vágynak. Francesca Rivafinoli írása.
***
Bár nyílvesszők záporoztak volna körülöttünk, nem pedig az egymilliós fizetések, például Tarr Zoltáné! Francesca Rivafinoli írása.
Miniszteri meghallgatásán kurtán-furcsán reagált az LMBTQ-propagandára vonatkozó kérdésre, kérdvén: láttunk-e már átműtött óvodást. De mi az igazság?
Adatvezéreltséget szorgalmaz Lannert Judit, nagyon helyesen – lássuk is az adatokat! Francesca Rivafinoli írása.
Máthé Zsuzsát, a KDNP, valamint Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét kérdeztük az iskolai szexuális nevelésről, valamint a megszűnés szélén álló szívhangrendeletetről.
Igen, most. Íme Európa vezető országának kormánypártja, a világ egyik legrégebbi politikai tömörülése és annak kongresszusa. Francesca Rivafinoli írása.
A Lannert Judit által felvázolt liberális képlet egy pszeudó-álszent-empátia, ami a gyakorlatban visszaüt.
Eldőlni látszik a sorsa.
A balesetet elszenvedő házaspár éppen egy kijelölt legelőterületen tartózkodott, amikor egy tehéncsorda váratlanul rájuk támadt.
