Igazán kár, hogy ezeket a kedvezményes hiteleket kivitelezhetetlenség okán nem lehet legalább részben egy olyan különadó segítségével fedezni, amely a közösségi médiában terjesztett destruktív demagógiát terhelné, természetesen pártsemleges alapon.
Mert mi az üzenete annak, hogy „aki tanulna, de nincs mögötte tehetős családi háttér, annak sokkal drágább”? Nagyjából annyi, hogy jobb, ha feladod, úgyis kábé reménytelen.
A mai egyetemisták között akadnak olyanok, akiknek nagyapja, mivel politikai okokból nem járhatott gimnáziumba, fogta magát, kölcsönkérte a gimnáziumi tankönyveket, és önszorgalomból megtanulta a bennük foglaltakat. Aztán beült a könyvtárba, szintén ingyen, és utánaolvasott a dolgoknak, még évtizedekkel később is bölcsésztömegeket mosva le műveltségével a pályáról. Nem ciki-e két emberöltővel és nagyjából végtelen számú ingyenes ismeretszerzési lehetőség megnyílásával később azon majrézni, hogy tudáshoz jutni drága?
Naná, hatalmas előnnyel indul az, akit otthonában (von Haus aus) pazar könyvtár vesz körül – de még akkor is rajta múlik, hogy nekiáll-e olvasni.
Hiszen láttunk már budai elitcsaládból származó csemetéket is megragadni az iskolai szöveggyűjtemény vagy akár a Gőgös Gúnár Gedeon szintjén.
Lehetséges persze, hogy csak rosszul fogalmazott a matematikusunk, és valójában arra gondolt, hogy ha valaki egyelőre nem tudja összekaparni a saját lakáshoz az önerőt, nem lakik ingázásnyi távolságra az egyetemtől és nem jut kollégiumi férőhelyhez, plusz nem jogosult szociális támogatásokra, „Út a diplomához” támogatásra és a különféle meglévő ösztöndíjakra, tehát ha ezek a problémák így, együtt, egyszerre fennállnak, akkor a lakásbérléshez nem tud szuperkedvezményes hitelt igényelni.
Ez azonban messzemenően álprobléma: huszonévesen a havi lakbért hitelből fedezni ritka nagy önsorsrontás lenne.
Mindig érdekes látni, amikor az itthon sóhajtozók külföldi tanulmányaik idején a legnagyobb természetességgel állnak munkába a méregdrága albérletük árának fedezése érdekében és/vagy vesznek ki lakás helyett szobát, igazodva az ottani szokásokhoz. Hollandiában a 15–29 éves diákok háromnegyede dolgozik bejelentett munkavállalóként a tanulás mellett, Svájcban 60 százalék, Dániában 53, Ausztriában („ott bezzeg mennyi az olcsó bérlakás!!”) 46 –
Magyarországon 6,1 százalék.
Ha van akadálya annak, hogy indiai srácok helyett magyar egyetemisták szállítsák Budapest-szerte a pizzát („Futárkodj, amikor ráérsz – akár 42 000 forint naponta”), akkor persze azt az akadályt meg kell szüntetni – az állásoldalak azonban duzzadnak a kínálkozó opcióktól, a heti egyszeri angoltanítástól kezdve a heti hatórás kvízmesteri melón át a heti 30-40 óra időtartamú tiktokos videógyártásig. 25 éves korig szja-mentesen, természetesen.
Vannak is ám, akik élnek a lehetőséggel, csak arról nemigen futtat virálisan terjedő videókat a Facebook.
Ahogy egyébként a videó feltöltője is egyszerre tanul, dolgozik, ráadásul gyereket is nevel valamilyen lakásban – bizonyítékként arra, hogy mi mindent lehet itt fiatalként elérni szorgalommal és kitartással.
És ha már Hollandia: miközben ott akár a gimnazisták körében is teljesen bevett a tanulás melletti jövedelemszerző tevékenység, egyre kevesebben tudnak egyetemistaként elköltözni otthonról – kollégiumok nem léteznek, lakáshitelhez nincs elegendő tőkéjük, bérelhető lakásból, illetve szobából pedig vagy nincs elég, vagy nem találnak megfizethetőt. Egy megkérdezett echte holland egyetemista arról számol be, hogy naponta(!) két és fél órát utazik oda és két és fél órát vissza, ami eleinte zavarta, de most már nem bánja, mert szeret otthon élni.
Egy másik diák huszadmagával lakik egy házban, osztozva lakótársaival a fürdőszobán és a konyhán,
de állítása szerint nincs ezzel gond, mert mindenki nagyon kedves, és egyébként is örül, hogy egyáltalán elcsípett egy albérletet. A cikk alatti kapcsolódó riport pedig egy harmincas testvérpárt mutat be, akik 2022-ben 80 millió forintnyi euróért hitelre megvettek egy közel százéves, romos házat, és miközben közösen fizetik a havi közel félmillió forintnyi törlesztőrészleteket, kettő éven keresztül minden egyes hétvégén és minden munkaszüneti napon ott dolgoztak, hogy a saját kezükkel otthont teremtsenek belőle. Egy éve költöztek be, lelkesen vigyorognak a fotón.
Ahelyett, hogy három éve várnák a messiást, aki varázsol nekik egy kecót.
Márpedig valahol itt kezdődik a vágyott, klasszikus nyugat-európai életminőség: nem nyafog, nem visz mindenbe politikát, nem az állam bácsit várja, hanem igyekszik kihozni helyzetéből a legtöbbet, beleteszi a szükséges munkát, és kedélyesen együttműködik a másikkal. Milyen mázli, hogy a különféle hitelekkel szemben ez a példa bárki számára mindenkor kamatmentesen, komoly kezdőtőke nélkül, sőt ingyen átvehető. Csupán egy kis belsőleg előteremthető önerő szükséges hozzá.
***