Magyar Péter példaképe visszatért a képernyőre: nem akárkitől kapott tippeket a Tisza-vezér

Demszky Gábor a Klubrádióból üzent, meg is mondta, hogyan kellene majd irányítani az országot, mert most nem jó kimondani szerinte, hogy magyarok vagyunk.


Demszky Gábor a Klubrádióból üzent, meg is mondta, hogyan kellene majd irányítani az országot, mert most nem jó kimondani szerinte, hogy magyarok vagyunk.


A korábbi SZDSZ-es főpolgármester még azzal is hencegett, hogy Budapest egyszer már megbuktatta az Orbán-kormányt 2002-ben.


Így jutottunk a maffiakormánytól Semjén Zsolt bemocskolásáig.


A pszichológusból lett kampánytanácsadó karrierje Demszky Gábor mellett kezdett felívelni, és még az SZDSZ eltűnése után is képes volt befolyásos maradni az ellenzéki térfélen.


A tiszások vezetője szerint a miniszterelnök érdeke Gyurcsányék köreinek közéletben tartása, miközben pártja környékén lassan annyian vannak az egykori liberális tábor tagjai, mint annak idején a Farkasházy szárszói kertjében rendezett találkozókon.


A helyzet igazi vesztesei nem a valódi felelősök, hanem a Budapesten dolgozó és tanuló magyarok.


Még feketeleves is van, amit a magyarok isznak meg az SZDSZ-es vátesz szerint.


Az Ukrajna számára adott ultimátum óta az a benyomásom, hogy Európa Trumpot sem érti, aki piaci handlé módjára beszél és gondolkodik.


Interjút adott a korábbi főpolgármester.



Egyértelműen kijelenthető, hogy a város népességének csökkenését a belföldi vándorlás egyenlegének romlása okozza.


Fel is állt az egykori szabaddemokrata zenekar.


Budapest egykori főpolgármesterének, aki ma már Horvátországban látja a jövőt, egy vaskos kötetben olvashatunk a múltjáról és családfájáról.


A Karoling birodalom felbomlása, a második jobbágyság kelet-európai bevezetése és Jalta összefügg.


A volt főpolgármester kiakadt Magyar Péter Budapesttel kapcsolatos nyilatkozatán.


Ha igaz baloldali vagy, vándorolj ki Umbriába, onnan üzengess az Orbánnak!


Ha úgy tetszik, csak árnyékboksz, amit látunk. Az igazi pofonok még váratnak magukra.


„Elviselhetetlen”.



A tengerpartozás közben még gyorsan beleszállt mindenkibe a volt főpolgármester.
