„Nem tekintem lefutottnak a meccset” – Ókovács Szilveszter megszólal az Opera vezetői pályázatáról

Ahogy a Mandineren az elejétől fogva követjük az eseményeket, végül a második fordulóban rekordszámú jelentkező nyújtott be pályázatot az Operaház vezetésére. Azóta megtörténtek az egyéni meghallgatások, az elbíráló bizottság pedig a közelmúltban megtette javaslatait, amelyről különféle szivárogtatásnak tűnő információk láttak napvilágot. A végső döntést Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza majd meg.

A kulturális minisztérium tavaly decemberi közlése szerint új pályázatot írtak ki az Operaház főigazgatói munkakörének betöltésére, miután az előző eredménytelenül zárult. A vonatkozó jogszabálynak megfelelően az új pályázatot az eredménytelenné nyilvánítástól számított hatvan napon belül kellett kiírni. A jelenlegi főigazgató, Ókovács Szilveszter megbízatása 2023. február 14-én járt le. Mandátumát megbízott főigazgatóként július 31-ig, de legfeljebb az új vezető kinevezéséig Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter meghosszabbította.

Azóta rengeteg pletyka kezdett keringeni a pályázattal kapcsolatban, és megkezdődött a pályázók közti adok-kapok, így  az Operaház igazgatóválasztása hónapok óta töretlenül a közbeszéd tárgyát képezi. A jelenlegi főigazgatót és az általa vezényelt operaházi működést több ponton is kritikával illették pályázótársai, ám akadtak szép számmal, akik kiálltak mellette.

Lapunk megkereste Ókovács Szilvesztert egy nagy, átfogó, tisztázó interjúra, ahol szembesítettük a kritikákkal, és mindent (is) megkérdeztünk tőle. A főigazgató pedig egytől-egyig megválaszolt mindent, mérleget vont, reagált az őt ért támadásokra, helyretett félinformációkat. Interjúnk!

***

Érdekes fordulatokat vesz az Opera igazgatói pályázata. Első körben ketten indultak, amit Csák János miniszter kevesellt. Mi lehetett a cél a pályázat újra kiírásával?

Csák miniszter úr egyetlen alkalommal tárgyalt velem, december elején. Nem a pályázók számának alacsony voltát említette problémaként – ketten voltunk –, innovatívabb, részletesebb kiírást szeretett volna.

Ami utána történt, sejthető volt, ha nem is pontosan előre látható.

Végül rekordszámú induló jött össze a második körben, köztük olyan nevek is beadták a pályázatukat, mint Miklósa Erika vagy Rost Andrea.

A mostani kiírás szerint akár több tízezren jelentkezhettek volna, elég volt hozzá néhány diplomatípus – vezetői gyakorlat, magyar állampolgárság sem került a feltételek közé. 2012-ben 5-6-an voltunk, 2017-ben tán ketten, de a számosság önmagában úgysem érték. Ha olyan, különben kitűnő muzsikusunk is indul, aki huszonöt éve az árokban ül egy bőgőszéken, a színpadnak háttal; vagy olyan nagyszerű művész, aki a kocsiján kívül mást nem vezetett, akkor abszurdba hajlik egy évi 19 milliárd forinttal gazdálkodó vállalatcsoport, az Opera főigazgatói pályázata.

és nem is geg tárgya.

Az indulók közül többen is rendkívül negatívan nyilatkoztak az Operaház mostani vezetéséről. Meglepte ez a hirtelen jött támadássorozat saját berkeken belülről?

Volt, aki korábban utánam futott, nehogy hitelt adjak a híreknek. Volt, aki nyáron kellemes vendégségbe hívott magához. Meglepődtem többeken, mert komoly múltat tettek fel most egy számukra felfedezetlen kontinensre. Az Opera vezetése mint hivatás ugyanis az öltözőből nem látható. Tőről metszett hivatali munka, szellemi feladat: HR, jog, tervezés, PR, zenetörténet, szakpolitika, sajtózás és csak kis részben a vonzónak tűnhető reprezentáció – és rengeteg szükségképpen előálló konfliktus kezelése házon belül. De se harag, se bosszú, hisz' mifelénk is előfordul pillanatnyi érdek mentén kötött szövetség és árulás is, mint a színpadon, csak tanulni kell belőle. Amikor 2001-ben először adtam be a pályázatomat, engem sem vettek komolyan. Tíz év kellett, mire leülhettem a székbe, de máig gyűjtöm a tapasztalatot, mert akkor sem voltam teljesen kész rá. Pedig 2011-re már az Opera igazgatóságában is eltelt velem 4 esztendő, éveket dolgoztam minisztériumban és a miniszterelnök hivatali apparátusában. Végül az 500 fős Duna Televízió rövidebb, de igen tömény vezérigazgatói megbízatását cserélhettem az operás kormánybiztosira, miniszterelnöki hívásra.

Túl van a meghallgatáson. Milyen érzésekkel jött ki?

Ez is egyfajta „centrális erőtér” próbája. A Magyar Állami Operaház elmúlt évtizedben létrejött művészi, szervezeti és infrastrukturális eredményeit az se cáfolhatja, ha a jelentkezők most látványosan agyonhallgatják azokat. Mint közszereplő, jó ideje el kell viselnem mindent:

hogy nem tudható sem az, mit állítanak rólam a dolgozatokban és a bizottság előtt, sem az, mit állítanak magukról ugyanott. Kértem a testületet, hogy a – nyilván távollétemben – előkerült legfontosabb vádakat, kérdéseket tegyék fel nekem, különben hogy válaszolnék azokra? Ők tudják, végül megtették-e. Az elmúlt 12 évemet csak a Magyar Állami Operaház vezetési feladatával töltöttem, kis túlzással minden csavarról tudom, mi célt szolgál, és kifejezetten szeretem a vitahelyzetet, rajtam tehát nem múlik most sem a válaszadás.

Fotó: Mátrai Dávid

Egyes információk szerint tudni lehet már azt is, ki az a három jelölt, akik a legtöbb szavazatot kapta. Meglepte, hogy nincs köztük?

Pusztán mert egy lap írt valamit, nem sietnék azt valóságnak venni. A KIM vezetői pályázatai nem nyilvánosak, a zsűritagokkal és közreműködőkkel szigorú titoktartást íratnak alá. Kizártnak tartom, hogy elismert művészek, felelős állami vezetők a meghallgatásokról bármit kiszivárogtatnának. Ezért hadd ne adjak hitelt találgatásnak. Nem tekintem lefutottnak a meccset, dehogyis.

Milyen visszajelzések érkeztek önhöz erre a – valószínűleg sokak által nem várt – fordulatra? Legyen bár igaz, vagy sem, mégis itt keringenek a nyilvánosságban ezek a nevek.

Mint említettem, nincs szó fordulatról, ezzel partnereink, művésztársaink, barátaink is egyetértenek. De visszatérve a bizottságra: zongorából zongorahang szól.

Mert hiába néz a festő szatyrába, palettájára vagy olvassa el a tárlati laudációt, ha a képeit nem látta, nem elemezte szisztematikusan, véleménye csakis konstruált lehet. Majd elválik, hogy vannak ezzel. Volt pár nehezítő körülmény az összetételben, és hiányoltam operarendezőt, operaigazgatót, karigazgatót, de persze, minden bizottságot nehéz összerakni, egyeztetni, ezer oldalt velük olvastatni.

Mi a következő lépés? Mikorra várható a döntés Csák János részéről?

Odabenn az hangzott el, hogy május 27-ig hoz döntést a miniszter úr.

Mielőtt rátérnék egyenként a kritikákra, azért mindenképp megkérdezném, mit gondol az Index-féle információkról, „szivárogtatásról”? Egy korábbi interjúban kérdeztem már erről, akkor azt mondta, kiderült: fele igaz volt, fele nem. Azóta további információk szintén náluk láttak napvilágot.

A nagy nyugati operaházak élére másképp keresik a vezetőket, erről cikket is írtam valamikor. Fontos, hogy akit végül nem bíznak meg, pusztán azért, mert érdekelte volna a dolog, ne szégyenüljön meg, a zsűri pedig szintén „paraván mögött” legyen, különben nyomás alá helyezhető. Ami ősz óta egy portálon zajlik, legalábbis különös. Anno egyszerre vettek fel a Zeneakadémiára és jogra is, de nem lettem jogász, viszont a jogérzékem azt mondja:

Nem kellene idáig eljutni.

Akkor lássuk a kritikus pontokat! Kezdjük talán az egyik legerősebb véleménnyel, amely Miklósa Erikától származik: „A hazai operajátszás válságban van – szervezeti, művészeti és morális értelemben véve egyaránt.”

Semmiképp sem veszem magamra. Hogy ez miránk igaz-e vagy sem, arra 12 év 6 kulturális államtitkára, 4 minisztere és egyetlen miniszterelnöke kell megadja a választ. Plusz néhány ÁSZ, KEHI, MNV és minisztériumi belső ellenőrzési vizsgálat, egy pénzügyi biztos, egy tárcaközi bizottság és egy ma is minden költésünket ellenjegyző költségvetési felügyelő. És néhány millió fizető néző, aki közben nálunk járt, és több mint százszor a nyilatkozó művészt is tapsolta színpadainkon. Az Opera ugyanis a magyar állam édesgyermeke, folyamatosan „szülei” figyelmének szakmai, pénzügyi és szervezeti pászmájában létezik, kizárt, hogy ne tűnt volna fel – ráadásul háromféle – válsága. És a mondat mondójának is csak most. Ha pedig másokra gondolt, a morális elemért tényleg kár.

Többen kifogásolták a vidéki kontra fővárosi operajátszás egyensúlyának felborulását. Rost Andrea szerint nem szabad, hogy az operához való hozzáférés csupán a budapestiek privilégiuma legyen, Miklósa Erika szerint pedig egyenesen elsorvadt a vidéki operajátszás. Mit gondol?

Az államháztartás nem ismeri a gyakorlatot, hogy egy intézmény, jelesül az Opera saját forrásából másnak átadjon, ez ugyanis tilos.

ám ha a Nemzeti Kulturális Tanács pénzeszközt is rendel majd az elkészült, elfogadandó ágazati stratégiák mellé, azonnal indulhat a fejlesztés. Ezt két hete újra megbeszéltük az igazgató kollégákkal, amikor eljöttek hozzám. A Fradihoz és a Lánchídhoz való hozzáférés nekem, az ős-veszpréminek is érzékelhető probléma, de le tudom küzdeni a Bakonyhoz és a Balatonhoz történő hozzáférés antitézisével. A vidéki Nemzeti Színházakat kikérőkkel, tehát próbáról történő eltávozások engedélyezésével segíthetjük és segítjük ma is mindaddig, amíg az nem megy a mi saját előadásunk rovására, mert annak lepusztítása, talán világos, hogy nem járható út. Mindig propagálom, hogy vegyenek kölcsön produkciókat, amelyeket az adott évben nem játszunk, és ha épp nem milliárdos rezsi-pluszteherrel küzdünk, újra megrendezzük a vidékiek seregszemléjeként kitalált Primavera fesztivált. Nehéz anyagi helyzetben vannak vidéken, mi pedig kifeszítettben, nulla mozgástérrel, de fontos leszögezni, hogy van friss, vitális, innovatív miniszterünk, tehát nem tárcavezető kerestetik itt, hanem pesti operaigazgató.

Fotó: Földházi Árpád

Érte kritika még az Opera nemzetközi beágyazottságát is. Erről ön többször több helyütt is közölt pozitív adatokat. Sikerült-e a második vonalba felzárkóznunk, ami a terv és elvárás volt?

Ha a Magyar Állami Operaház szobaasszony volna, jobban érteném a „beágyazást”. Három kontinens 29 országában jártunk, cikkek százait írták rólunk, 200 vendégsztárt fogadtunk. Van az a fanyalgó, akinek bármilyen imponáló teljesítmény is „csak adat”, és van az a távcső, amelyet fordítva illesztenek a szemhez. Ez utóbbi véletlenül szokott előfordulni – ha direkt teszik, az előtt értetlenül állok, mint most is. Ön velünk járt Indiában, de más újságírót is vittünk Japánba, Kínába, Skandináviába. A New York Times pedig odahaza és Beregszászon is belénk botlott, ilyen ez, hiszen elvittük a Bánk bánt Amerikába, Koreába, Mumbaiba és Kárpátaljára is. Vagy 20 magyar opera vadonatúj felvételét hallgathatja bárki a világ bármely pontján, streaming-platformokon át.

Bécs és a V4-ek közé kúsztunk fel, ez volt a cél, és ahhoz képest, hogy a működési támogatásunk 21 év alatt reálértékben csökkent, csakis a hatékonyabb gazdálkodás és az elmélyültebb művészi munka lehetett az erőforrásunk – no és a megnövekedett saját bevétel. Egyébként pont a mai naptól letölthető az OperApp, a saját fejlesztésű applikációnk, amelyen keresztül remekül nyomon követhető, hogy népszerű operaprodukcióink már augusztus végéig el vannak adva. Most épp azon aggódom, hogy nem marad jegy a turistáknak!

Az állandó társulat kérdésköre is felmerült.

Ceterum censeo: van társulat, 500 művészünk létezik alkalmazotti formában házon belül. Általános magyar munkajogi probléma áll viszont a magánénekesek útjában, de rögtön hozzáteszem: az alkalmazotti lét sokkal kötöttebb is volna, mint a mai, komoly honoráriumért szabadúszó szerződési rendszerük. A legjobbakat, akik külföldön sokat énekelnek, társulati kalodában képtelenség volna tartani, miközben a magas minőséghez feltétlen szükség van rájuk. De összességében is: ma az énekes – aki nem rabszolga, hanem szabad ember – maga dönt arról, Pesten énekel-e például kis szerepet, vagy vidéken nagyot? Ne nézzen minket senki központi vokális elosztónak, nincs ilyen jogosultságunk, ugyanakkor törekszünk egyre kevesebb énekes egyre nagyobb, sőt, inkább úgy mondanám: a legjobbak optimálisabb terhelésére. Így több művész marad a vidékiek ajánlataira is, de ha ők ugyanúgy a vezető pesti énekesekre vadásznak, óhatatlan az ütközés, ezt kell megérteni. Visszatérve az Andrássy útra: találtunk hibrid megoldást az operai stabilabb elköteleződésre: a hároméves vállalkozási szerződést, amellyel újra megpróbálkozunk,

És mi a helyzet a korrepetitorokkal?

Semmi különös, szabad szemmel jól látható fizetésért 14 alkalmazott korrepetitorunk van. Azért, mert valaki önöknek bemondott egy sokkal alacsonyabb számot és egy hamis állítást, még a valóság lehet más. És természetesen 35 fős titkárságom sincs, ahogy önöknél lejött az interjúban. Ez lett a Guiness-rekord, a harmincötszörös túlzás. A valódi létszám ugyanis egy, azaz 1 fő.

És a táncosok?

A legnagyobb intézmény vagyunk, nehéz lesz így sorba menni a tárakon, de haladjunk tovább. A Magyar Nemzeti Balett – amely létezési forma azt jelenti a világban: állami támogatást élvező balett – világszínvonalra jutott. Egy-egy álláshelyünkre ezernél több jelentkező ugrik minden égtáj felől, és mivel felemelkedésünkkel paralel más nemzeti együttesek elvesztették klasszikus érdeklődésüket vagy megroppantak, megszűntek, így még szembetűnőbb társulatunk minősége. Se a „külföldizést”, se a 140 fantasztikus magyar gyermekünk képzésének kifogásolását nem szeretném tovább kommentálni, annyira méltatlan.

A fiatalok, az Y-generáció bevonása is előkerült. Számos interjút készítettem már önnel, de erre talán még sosem kérdeztem rá. Hogyan nyitna e nemzedék felé?

A harmincévesek és a Z-generáció számára is építettük az Eiffel Műhelyház színházi és mozifunkcióját, de kisgyermekeseknek is van ott hely és repertoár. Nyolcadikosokat a Lázár Ervin Program keretében fogadunk, a lépték érzékeltetésére: csak belőlük 29 ezret. Egyetemeken adunk el bérleteket, az Operaház minden hét csütörtökén nyilvános főpróbára várja ezt a korosztályt is 80%-os kedvezménnyel, itt fut az OperaKaland sorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói kiemelt figyelemben részesülnek, múlt héten épp Elektra-kiképzést kaptak kollégámtól és tőlem. Az Erkelben népoperai és crossover műveket játsszunk ősztől, illetve rengeteg videótartalmat gyártunk. A teljes kortárs balettrepertoár és az operacímek mintegy felének újszerű színpadra vitele egyaránt segít a fiatalabb korosztályok behúzásában, de fontos tudni, hogy nincs egyetlen üdvözítő recept. Van, akit a „klasszikusok diszkóritmusban” hoz közelebb, van, aki Hindemith-estünkkel kezd, tehát eleve fekete övvel. Sokfélék vagyunk, ezért jó lubickolni a hagyományosan gazdag pesti repertoárban.

Fotó: Ficsor Márton

Elmondható, hogy egy mennyiség-minőség vita robbant ki tulajdonképpen?

Semmiképpen. Aki az „énekesi életpálya” szlogent kiáltja be, kevesli a mai előadásszámot, mert nem jut mindenkinek sok vagy valamennyi. Aki „eszement munkamennyiségről” beszél, sokallja azt is, ami van. Aki „döbbenetes bemutatószámokról” delirál, az utóbbi öt évben biztosan felénk se nézett, akkor ért véget a repertoár megújítása, és valószínűleg kevés információja van például a vidéki bemutatók számáról vagy arról a tényről, hogy a sajtó és a közönség egy része csak premierekkel stimulálható – tehát azokat elhagyni teljesen nem lehet. Aki a jegyárakat letaposná a „szociális hozzáférés” nevében, két hónap múlva cash flow katasztrófával indítja a csődöt,

A világ első vonala évi százmilliárdot költ, nem annak az ötödét, mint mi. Tudomásul kell venni,hogy Magyarországnak ma nincs több állami forrása a pesti Operára, és nem is volna tisztességes más szférák rovására tovább kaparni. A mi kitörési pontunk az 1938-as saját törvény frissítése a speciális működési rend miatt, és a saját bevételünk, mert tódul a közönség az Andrássy útra – ahhoz viszont játszani kell. Kizárólag magyarokkal nincs világszínvonal, de fontosabb nekünk a hazai művészek felléptetése és a magyar művészet támogatása, mert ez visz olyan szintű nívóra, amelyet finanszírozni is tudunk, és amely alkalmas tehetségünk, tudásunk, érzékenységünk átörökítésére.

Az intézményt ért kritikák mellett az ön személye is támadások kereszttüzébe került.

Ha volt valami személyemmel kapcsolatos, arról lemaradtam. Ha a „pöffeszkedésre” gondol, az is csak egy cikk címében vastagon szedve tudott elhíresülni. Nos, a dolgozószobám valójában 10 négyzetméteres, évek óta arra koncentrálok, hogy beférjek oda a komolyabb fogyásig.

Mit gondol, miért lett idén ekkora felhajtás az igazgatóválasztás körül?

Botrányújságírás megy: rengeteg szivárgó cikkel sikerül válsághelyzet érzetét generálni ott, ahol se csőd, se abúzus, se botrány, se nézőhiány, se bevételi probléma, se korrupció nincs.

de nem valódi, mint a „nyugat-német művér”, amely évekre elszennyezte a korábbi portálfüggönyünk bojtjait. Annak tűnt, mégse volt igazi.

Kicsit úgy tűnik, mintha most a pályázótársai minden port önön akarnának elverni, mintha semmi kiemelni vagy dicsérni való nem lett volna az elmúlt 12 évben, pedig azért akadtak eredmények bőséggel. Milyen az elmúlt 12 év mérlege?

A Magyar Állami Operaház egész biztosan a legsikeresebb hazai társulatok egyike, kívül-belül igen aktív, elaggott repertoárját megújította, fiatal művészek sorát léptette sorompóba, s annyit fejlesztett, mint soha semelyik dekád sem az elmúlt 140 évben. Egy tavalyi okmányon is a kimagasló intézményvezetést méltatták – mivel addig sohasem kaptam állami kitüntetést,

Mit gondol, miben erősebb ön a többi pályázónál?

„Nem azért vagyok a kollégáim főnöke, mert ne tudnám adott esetben a munkájukat elvégezni, hanem azért ők az én beosztottaim, mert ma nem tudnák ellátni az én munkámat” – ezt egy kedves baráttól tanultam. A főigazgatónak muszáj horizontális jártasságot felmutatnia, ugyanis olyan TEÁOR-szám, szolgáltatás vagy foglalkozás sincs, hogy „arc”. Az én időmet, figyelmemet színpadi lét, nonstop partizás, saját vállalkozások biznisze nem köti le, viszont nyomom az operát ezerrel. Aki ezen a poszton szolgál, értékrendet is képvisel, számomra hangsúlyosan fontos a magyar érdek, a keresztény elkötelezettség és a családok felé fordulás. Ilyenkor az európai kollégák sóhajtanak egyet… De hogy ne legyek se túl fennkölt, se túl prózai: én lennék a deres hajú sofőr, aki 12 éve szerpentinen viszem a buszt. Fúj a szél, esik az eső, alig látni, és sok az új utas – nézegetik, tekergetnék a volánt.

Az indulók közül többen előre belengették, hogy ha úgy adódik, akár más pályázókat is bevonnának a munkálatokba. Ön nyitott egy ilyen verzióra?

Itt napi rutin a vihar, csak összeszokott, összetartó csapat bírja el, és az embert még így is érik csalódások. A mazsolázás jogi nonszensz is egyetlen álláshelyre kiírt pályázat esetében, biztos vagyok abban, hogy ezt a minisztérium is pontosan látja. De ha nagy csűr-csavarral mégis valamiféle szivárványkoalíció futna be, tényleg jobb leszállni!

Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner