Öhön – a pásztorok étele, ami ma lázadással ér fel
Öhön, esetleg öhöm, másoknak slambuc, de az állítólag nem egészen ugyanaz. Ha tehát megkérdezik, hogy mégis mi a ménkű az az öhön, azt felelem, hogy slambuc, majd rögvest hozzáteszem, hogy egészében mégsem. Egyszer kezem ügyébe akadt egy füzetlap, amely e két elnevezés közti ismeretelméleti különbséget taglalta, vagyis azt, hogy bizonyos eltéréseket szem előtt tartva a kétféle megnevezéssel kétféle – meglehet, igen hasonlatos – ételt nevezünk meg.
Hogy mi volt a differenciálás alapja, már nem emlékszem, de innen is látszik, hogy ez a beavatatlanok által krumplis tésztává degradált étel milyen bonyolultságokat rejt magában.
Manapság ugyanis, a lazacszték, a tejszínes garnéla és effélék korában az olyan egyszerű pásztorétel, mint az öhön, valóságos lázadással ér fel. A hagyomány lázadása ez, a régi harca az újjal, a helyi küzdelme a globálissal, kivéve persze, ha a krumpli mondjuk francia és nem magyar, amiként az sajnálatosan a boltokban és a piacokon egyre inkább előfordul. Abból az időből való, amikor még több energiára volt szükség a munkához, így a szalonna-zsír-krumpli-tészta összeállítás keveseknek feküdte meg a gyomrát, ha egyáltalán.
Érthető persze, hogy ma, amikor többnyire a laptopunk előtt gubbasztunk álló nap, ez az energiabomba inkább csak az elhízáshoz vezető lépcsőfokok többszörös átugrásának tűnik.
De a látszat csal: a hagyomány ételei robusztusak, mint maga a tradíció, de korántsem egészségtelenek. Csak tudni kell velük bánni, nem úgy, mint a hímes tojással, de nem is úgy, mintha csak egy gasztronómiai trendről lenne szó, ami aztán olyan gyorsan múlik ki, amilyen gyorsan életre kelt. Meglehet, azért szükség van – a fizikai munka végzésén túl vagy éppen ahelyett – szerencsés genetikára is ahhoz, hogy úgyszólván büntetlenül lakomázhassunk a bográcsból.
s úgy tartják, legjobb onnan is elfogyasztani, amiként a pásztorok maguk is tették, akár többen is körbeülve a kormos-fekete edényzetet, ki-ki a maga eszközével kanalazva a frissen készült öhönt. A hagyomány szerint harminckétszer kell megforgatni úgy, hogy a tészta és a krumpli teljességgel összeálljon, előbbi ropogósra és pirosra piruljon, míg az egész egyfajta labdaalakú masszává össze nem áll.
Előbb tehát fő, majd kellő mennyiségű zsírral immáron pirul a bográcsban, amelynek fala olyan anyagból kell hogy készüljék, ami megakadályozza a letapadást, a megforgatás legfőbb ellenségét. Az igazi forgatás során az egybeállt matéria úgy fordul meg, hogy minden elemében elválik a bogrács falától, magyarán olyanképpen áll elő, mintha egy labdát hajítanánk a levegőbe a bográcsból, amely aztán ugyanoda tér vissza, ahonnan elindult. Ehhez kellő vastagságú hőálló kesztyű szükségeltetik, a bográcsot ugyanis két kézzel kell tartani a művelethez, amely bizonyos mértékű erőkifejtést is igénybe vesz.
hanem a szigorú alföldi emberé, noha a kérges tenyér, a rigorózus tekintet és a bajusz azért nem feltétel, bár alighanem emel az étel fényén. Akárcsak a hümmögés (állítólag innen az étel neve) vagy a füst illata, a tűz melege, kánikulában is, mert nincs annál jobb, mint amikor az ételt átjárja a ropogó tűz hangja és az égő fa füstjének illata. Mert itt a füstnek nem szaga, de zamata van, kerti étel mit sem ér nélküle.
Úgy kezdi Hamvas A bor filozófiáját, hogy imakönyvet írt az ateistáknak, „korunk ínségében e leginkább szenvedőknek”, merthogy megsajnálta őket. Én meg azokat sajnálom, akik annak a csodálatos transzformációnak, amiben a puszta alkatrészek a rotyogó bográcsban átalakulnak öhönné, nem lehetnek tanúi, mert nincs kertjük vagy bográcsuk, vagy mert nem tudják, hogy mi az ördög az az öhön. Legendás étel. Legalábbis nálunk, a Hajdúságban.
Összesen 147 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Ízlene:-)
A gyerekeim TISZA -túrán vettek részt, ott ettek először ilyet. Dunántúliként nem ismertük a slambucot. Azóta rendszeresen készítjük. Egyébként valóban egész napos evezés utánra való kaja:-). Sült szalonna zsírja, hagyma, krumpli, tészta, kolbász. Masszív, de nagyon finom:-)))
Biztosan nagyon finom.
Mi is. Csak vasárnap ettünk húst.
Eredeti vizitúrás slambuc recept:
Végy egy 50 literes bográcsot. Ízlés szerint 1-2 kg szalonnát kockázz fel, majd pirítsd meg. Ha megsült a szalonna, szedd ki a zsírból. Két kiló apróra vágott hagymát süss üvegesre a zsíron. Ha ez megvan, mehet bele só, bors, paprika, kömény és kis kurkuma. Felöntjük vízzel, ha forr a cucc, mehet bele a krumpli, 20-15 kg. Amikor félig puha a krumpli, akkor tegyél bele 5 kg levestésztát, 2 kg füstölt kolbászt, pirosaranyat.
Ügyeskedő kell vele, mert csak annyi víz kell rá, amennyit a massza felvesz, ha túl híg, akkor ízetlen lesz . Nem szabad kavarni, csak rázogatni, forgatni. Ha kis adagot készítesz, akkor dobalgatni lehet a masszát. Amikor kész, tálaláskor tedd a tetejére a sült szalonnát, de visszarakhatod puhulni akkor, amikor a kolbászt teszed bele.
A hagyományos slambuc nem tartalmaz kolbászt, de nagyon jó vele .
Ezt a receptet kicsinyítettük családi mennyiségre. Jó étvágyat:-))))
Ahány ház, annyi szokás
Szerintem az ipari szalonna lehetett, nem abálták, mert az sok energiát igényel, tehát drága, így vegyszerekkel hozták a kívánt formára...
A kezdőképen mintha odakapott volna, valaki nem figyelt eléggé, mikor kell megrázogatni :)
Ilyen cikkből jöhetne még sok!
Egyszer csináltam csak öhönt, szerintem akkor jól sikerült, most kedvet hoztak hozzá, hogy nyáron csináljak megint - szabadtérben, bográcsban, ahogy kell.
Akkor hagyd ki:-)
Uri hajdúnánási, az nincs messze onnan, amit írsz, és ott egyértelműen öhönnek hívják.
Bejelentkezés