Oroszország háborús agresszor, pont

Ukrajna egy a nemzetközi közösség és a nemzetközi jog által elismert, szuverén állam. Szuverén államként joga van megvédeni saját határait.

Ukrajnát Oroszország közel egy évtizede kóstolgatja – mit kóstolgatja, nagyokat falatoz belőle. Egyoldalú akciókkal einstandolta a Krímet, egyoldalú akciókkal, más módszerekkel bábköztársaságokat hozott létre és tart életben Ukrajna legkeletibb csücskében.

Innen nézve Ukrajna ellen évek óta zajlik a háború.

Ukrajna az oroszok által már rég meg van támadva.

Az elmúlt két nap eseményei csak egy újabb, nagy lépcsőfokot jelentettek az Ukrajnával szembeni orosz agresszióban, az i-re a pontot pedig a csütörtök hajnali orosz támadás tette fel.

A különböző posztmodern viaskodások után klasszikus háború vette kezdetét.

Azoknak lett igaza, akik már régóta a háborús veszélyre figyelmeztettek. És azok tévedtek, akik rötyögve, ironizálva hessentették el az orosz agresszió lehetőségét.

Tisztességesebb időkben – az emberi történelem legnagyobb részében – a támadó fél mindig megpróbált valami hihető és minimálisan fajsúlyos casus bellibe kapaszkodni, hogy megindokolja egy háború megindítását. 1939-ben, lengyel agresszió hiányában még a hitleri Németország is összeeszkábált egy gleiwitzi incidenst, hogy próbáljon mire hivatkozni. Meg is lett az eredménye.

Azt viszont nem mondhatni, hogy Putyinék a casus belli kapcsán nagyon megerőltették volna magukat. Éjjel Putyin annyit tudott mondani, hogy a céljuk a donyeci medence népének megvédése, ami szavai szerint „bántalmazást” és „népirtást” szenvedett el a „kijevi rezsimtől”, és egyébként „nácimentesítenének” Ukrajnában.

Hagyjuk a ködösítést: ami történik, igazi, old school, színtiszta agresszió, egy nagyobb hatalom megtámad egy kisebb, vele konfliktusba kerülő szomszédot. Mert úgy döntött. Mert csak. Pont.

Putyin soha nem rejtette véka alá, hogy a legnagyobb tragédiának tartja a Szovjetunió szétesését,

az akkor épp kommunista színekbe öltözött orosz impérium felbomlását a kilencvenes évek elején. Nem rejtette véka alá azt se, hogy nem csak a Szovjetunió egykori területét szeretné befolyása alá vonni, amennyire csak lehet, hanem annak szomszédos régióit is.

Beleértve Közép-Európát is. És ezzel beleértve a mi saját hazánkat, Magyarországot is. Függetlenül attól, hogy ezen szabad, szuverén országoknak, vezetőiknek és népeiknek mi az akaratuk.

Senkinek ne legyen semmilyen kétsége: Putyin a mindenkori orosz imperializmus mai képviselője, aki nyíltan a régi impérium lehető legnagyobb mértékű visszaállítására törekszik – akár egy szomszéd lassú, fokozatos beolvasztásával (Belarusz), akár fedett eszközökkel való bomlasztásával, szabotálásával (balti országok), akár a nyílt, jóízű területi harapdálással, falatozással (Ukrajna). A Kaukázus térségéről nem is beszélve.

A mindenkori orosz impérium katonai terjeszkedése nekünk, magyaroknak a történelem során csak háborút, harcot, szenvedést, jogfosztást, vagyonvesztést, kettétört egyéni és családi sorsokat, magyar emberek tömegeinek halálát jelentette.

Legutóbb közel fél évszázadra kebelezett be minket az orosz impérium,

megfosztva minket saját, szuverén államiságunktól, megfosztva saját hagyományainktól és örökségünktől, megfosztva saját, szabad, autonóm egyéni, közösségi és nemzeti mozgásterünktől.

1849.

1945.

1956.

E három dátumra emlékezzünk, amikor azt halljuk, hogy az orosz impérium háborút indít a szomszédságunkban.

És fejezzük ki szolidaritásunkat mindazokkal – ukrán és orosz emberekkel egyaránt –, akik most egy egyre féktelenebbül vezetett birodalom agressziójának áldozataivá válhatnak.