Még egyszer a tudományos munka méréséről

2021. július 12. 10:43

Tóth János
Vendégszerző
Megkísérlek eloszlatni néhány félreértést, illetve reagálni néhány pontra.

Két válaszcikket is (Zsoldos Attila; Borhi László) olvastam mostanában egy korábban adott interjúmra („Tényleg ez lenne a magyar tudomány aranycsapata?”); így arra gondoltam, hogy ha már ilyen hullámokat váltott ki, megkísérlek eloszlatni néhány félreértést, illetve reagálni néhány pontra annak reményében, hogy a felek által elmondottaknak a jövőben valamilyen szakmai formát is tudunk adni. 

A Magyar Tudományos Akadémia történelmi léptékkel nézve, de jelenleg is Magyarország legfontosabb és leghíresebb tudományos intézménye. Teljesen természetes, hogy a benne megtermelt eredményeket is ezt figyelembe véve kell értékelni, és egy bizonyos szint felett nem veszünk figyelembe olyat, ami egy bizonyos szint alatt van. Mi is ezt tettük, amikor – némi további megszorítással – csak a SCOPUS-ban jegyzett tételeket soroltuk fel a kutatók neve mellett. Ezek azok a tételek, amelyeket az egyetemek rangsorolása során a három nagy egyetemi rangsoroló rendszerből (QS, THE, Shanghai) a két nyugati figyelembe vesz. Ami ezekben (vagy a másik, a soft sciencere nézve még szelektívebb Web of Science-ben, amivel a Shanghai dolgozik) nem szerepel, az sajnálatos módon nem, vagy csak speciális esetben járul hozzá egy adott intézmény vagy kutató nemzetközi láthatóságához.

A SCOPUS indexáló adatbázis az Elsevier terméke, ugyanakkor távol áll attól, hogy elsősorban az Elsevier saját lapjait dolgozza fel. Az Elsevier egy holland kiadó, míg az indexált lapok és kiadók abszolút többsége köztudottan az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból származik. Természetesen a saját lapok a teljes nyilvántartásnak csak egy apró töredékét teszik ki. Ugyanúgy tévedés lenne azt hinni, hogy pl. történelmi profilú lapokból nincs elég az adatbázisban; több mint 1300 ilyen profilú lapot tartalmaz a SCOPUS (ebből kb. 150 a közép-kelet európai régióból); tehát még a határterületek nélkül is igen nagy a választék, csak valamiért nem akaródzunk ezeket választani, ami a piaci szempontok nagymértékű figyelmen kívül hagyásáról tanúskodik. Lehet azon vitatkozni, hogy a nemzetközi tudományosság mennyire működik piaci alapon; szerintem és a vonatkozó adatok szerint nagy és egyre inkább növekvő mértékben. Az összes nagyszabású nemzetköziesítési kísérlet, pl. Spanyolország és latin-amerikai régió, Szingapúr, Kína esetében ezeknek a piaci szempontoknak a messzemenőkig figyelembevételével tudott sikeres lenni.

Azon is lehet vitatkozni, hogy mennyire pontosak a SCOPUS-ban szereplő adatok, itt pl. fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a kutatóknak, ugyanúgy, mint az MTMTben, gondoskodniuk kell a saját profiljukról, tehát pl. naprakészen vezetni az affiliációt, ha hiányzik egy tétele akkor az magához rendelni, ha tévesen van hozzárendelve egy tétel akkor azt töröltetni; mivel ezek nem csak az egyéni, de az intézmény- és országszintű mérőszámokhoz is hozzájárulnak. Magyarországon kívül senki nem fog MTMT-t böngészni a publikációs adatokért.

Az sem igaz, hogy speciálisan magyar történelmi témákkal nem lehet bekerülni nemzetközi illetve nyugati lapokba; aki le tudja futtatni a megfelelő tematikus szűkítésekkel pl. a „Hungary” és egyéb releváns keresőszavakat a SCOPUS-ban, az erről rögtön meggyőződhet. De megnézhetik ugyanezt a régió többi országánál is a SCIVAL-ban a „történelem” kategóriában, és azt fogják látni, hogy az elmúlt négy évben pl. Romániában, Ukrajnában, Szlovéniában, a horvátoknál, cseheknél, szlovákoknál is több jegyzett publikációt produkáltak, mint nálunk. Ezeknek az országoknak hasonló nehézségeik vannak, mint amikre a levelek hivatkoznak, és mind geográfiailag, mind populáció szempontjából összevethetőek a hazaival. Tényleg ennyivel eladhatóbb lenne nemzetközileg pl. a román vagy az ukrán történelem a magyarnál? Vagy ők valamiért kevésbé foglalkoznának a saját nemzeti témáikkal?

Nem, itt valami más lesz a háttérben. Az egyéni szerzős európai top500as SCIVAL listán sincs történelemtudományokon belül egyetlen magyar sem, pedig a felkerüléshez elég lett volna az elmúlt 4 évben összesen 6db SCOPUS-jegyzett cikket írni. Hogy-hogy nem, ez nem sikerült egyetlen magyar történésznek sem, sikerült viszont nem egy és nem kettő román, szlovén, ukrán, szlovák és észt szerzőnek. A régiós országokban egyenként is tucatjaival vannak olyan szerzők, összességében több száz, akik az elmúlt évekből több jegyzet cikket tudnak felmutatni, mint az Eötvös Loránd Kutatóhálózat legsikeresebb munkatársai. Nem kell ezt az én bemondásomra elhinni, tessék belépni, leszűrni, kilistázni, megnézni. Ennyivel érdekesebb lenne a román, a szlovén, a szlovák, az ukrán stb. történelem, mint a magyar? Ennyivel jobban vennék az angol nyelv jelentette akadályt? Ennyivel ostobábbak, félrevezetettebbek, megtévesztettebbek lennének körülöttünk a történészek, hogy valami olyasvalamiben nyújtanak kiemelkedőt, ami aztán végképp totálisan irreleváns a humántudományokban? Esetleg különösebb törekvés és céltudatosság nélkül, mintegy mellékesen tudják ezeket felmutatni, mert hát ugyan ki nézi a SCOPUS-t vagy a WoS-t – de ha már így alakult, hogy benne vannak akkor oké, legyen?

Kevésbé vicces, hogy ez azt is jelenti, hogy a régió történelme a régión kívülre nem ám a magyar történészelit elbeszéléseiben jelenik majd meg, hanem másokéiban. Ízlelgessük: Magyarország, a régió többi országával versengve elveszíti, illetve nem szerzi meg azt a képességet, hogy a saját és környezete történelmét leírja a magyarul nem értő, nemzetközi kutatói közösség részére.

Egy másik, a monográfiák súlyára vonatkozó észrevételre reagálva; a SCOPUS természetesen indexálja a Humanitiesben oly fontos, megfelelő minőségbiztosításon átment monográfiákat is. Indexálja pl. azt az egy-két tucatot a feltehetően azért ennél többől, amit a MTA TI munkatársai írtak az általunk vizsgált időszakban. Nem véletlen, hogy nem minden monográfiát, ugyanis a SCOPUS-nál van egy külön szakértői csoport, ami kiadókat választ be, nem egyéni műveket. A szerzők maguk nem is ajánlhatják be a saját könyveiket, ezek kiadó szintű döntések, és ezek után döntenek, a könyvben lévő tartalom tényleges minősége és a kiadó presztíze alapján a bevételről vagy elutasításról. Értsd: ha öt évnyi könyvtározás és terepmunka után az egyébként a szakmában mindenki által pozitívan fogadott eredményeidet egy olyan kiadónál adod ki, akiktől a SCOPUS nem indexál, az valószínűleg soha nem fog bekerülni. De ha átcsúszik egy gyengébb anyag egy neves kiadónál, azt is kiszűrik. A Scopusban tehát csak olyan könyveknek van esélyük jelen lenni, ahol a kiadói minőségbiztosítást és a mű tényleges minőségét is megfelelőnek itélték – nem garantált, hogy minden kiváló monográfia szerepel az adatbázisban, de ami szerepel, az nagyon jó eséllyel kiváló monográfia. Anélkül hogy részletezném, ez összességében sokkal valószínűbb egy rangos, elismert, erősen szelektív nyugati kiadónál megjelent könyvnél, és sok kívánnivalót is hagyhat maga után egy olyannál, amin nagyjából minden átmegy ami nem kifejezetten áltudomány, urambocsá’ kapkod a kéziratok után. 

Az interjúban valóban többször utaltam az MTA BTK TI-s történészekre, de amit elmondtam az kisebb árnyalatokkal megáll az összes többi vizsgált intézetre. Nem szeretném, hogy kiemeltnek, mi több kipécézettnek érezzék magukat; mert a vizsgált intézetek, az összes ilyen intézet, megismétlem, tele van olyan kutató alkalmazottal, akik a vizsgált időszakban nem írtak olyan cikket (nemhogy monográfiát), amit hazai kötődés nélküli, nemzetközileg jegyzett folyóiratban jelent volna meg. Könyvfejezeteknél dettó. Ez méltatlan mind az MTA híréhez, mind a magyar tudományos elithez, és továbbra is jogos elvárásnak érezzük, hogy a magyar tudomány – ideértve a történettudományt is – legalább a régió hasonló országaival összeegyeztethető módon legyen látható a nemzetközi színtéren is.

Alapvetően úgy gondolom, hogy tudománypolitikai és módszertani kérdések megvitatásának elsősorban szakmai fórumokon kell zajlania; az ott elért eredményeket és konszenzust lehet azután terjeszteni populárisabb formában. Én azt javasolnám, hogy történjen ez ezentúl is így, ne ugorjuk át a szakmai vitát, és legyen egy megfelelően dokumentált, nyilvános műhelybeszélgetés vagy konferencia a témában, ahol élőben be lehet mutatni az adatokat és meg lehet vitatni ezek értelmezését. Szerzőtársam nevében is tudom mondani, hogy erre a továbbiakban sokkal nyitottabbak vagyunk, mint a levelekben vagy fórumhozzászólásokban történő kommunikációra.  

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés