Egy választási győzelem normális esetben a jövőről szól: reformokról, gazdaságról, fejlődésről. De mi történik, ha a hatalom másnap már nem kormányozni akar, hanem elszámoltatni? A történelem azt mutatja, hogy a bosszú logikája gyorsan felülírja a jogot – és ezzel nemcsak a politikát, hanem a gazdaságot is megrendíti. A kérdés nem elméleti: minden
TL;DR
Egy ország választást tart. Az egyik politikai erő győz. Az utcákon ünneplés, a televíziókban győzelmi beszédek. De másnap reggel nem a gazdasági programról, nem a költségvetésről, nem az iskolákról vagy kórházakról szólnak a hírek, hanem letartóztatásokról. Listákról. Börtönbe zárt emberekről. Azaz a politika nem a jövőről szól, hanem a múlt „rendezéséről”. Egy ilyen lépés sosem pusztán politikai fordulat. hanem egy mélyebb, civilizációs törés kezdete.
Ezt is ajánljuk a témában
Nem egyedi az ellenzéki oldalon, hogy a kormányon lévőket és a kormány közeli szereplőket börtönnel fenyegesse meg. Magyar Péter hétvégén belengetett „Út a börtönbe” programja is illeszkedik ebbe a sormintába, és közben összecseng a lengyelországi jogtiprásokkal is.
A modern állam egyik legfontosabb találmánya a jogállamiság. Ez a kifejezés elsőre technikai, szinte unalmasnak hat. Intézmények, eljárások, szabályok. De valójában egy rendkívül radikális gondolatot rejt. Azt, hogy a hatalom is szabályokat követ. Hogy a győztes nem írja át a játékszabályokat, nem szegi meg a törvényi kereteket, és főleg nem kezd el törvényhozó hatalomként embereket vegzálni és börtönbe zárni. Nem ezeket csinálja, hanem kormányoz. Azaz a jogállamiság lényege az, hogy a jog nem a politika fegyvere, hanem annak korlátja.
A történelem azonban újra és újra megmutatta, milyen törékeny ez az egyensúly. A francia forradalom idején, 1793-ban, a párizsi utcákon még a szabadság jelszavai visszhangoztak, amikor a forradalmi törvényszékek már napi több tucat halálos ítéletet hoztak. A jakobinusok nem egyszerűen kormányoztak. Ők „megtisztították” a társadalmat. A guillotine nemcsak eszköz volt, hanem szimbólum is. Annak a szimbóluma, hogy a politika erkölcsi háborúvá vált. A végeredmény nem stabil demokrácia lett, hanem félelem és gazdasági zavarok által beárnyékolt diktatúra.
Hasonló logika jelent meg a 20. század forradalmaiban is. Oroszországban 1917 után a bolsevikok nem várták meg az intézmények lassú kiépülését, hanem azonnal cselekedtek. Jöttek a letartóztatások, az internálások, a kivégzések. A „nép ellensége” kategóriája bárkire alkalmazható volt. Az eredmény nemcsak politikai terror volt, hanem teljes gazdasági összeomlás is.
Az ipari termelés visszaesett, éhínség és tömeges emigráció lett a következmény.
Sok párhuzamot lehet felfedezni az 1933-as németországi eseményekben is. Első körben a kommunistákat és a szociáldemokratákat bélyegezték államellenes veszélynek. De mint ismeretes, nem álltak meg itt. És egy idő után mindenki ellenség lett. A különböző kisebbségek, sőt, a környező országok is. Itt is jött a jogállam felszámolása, a politikai terror, végül pedig a háborús gazdaság. Aminek egy olyan világégés lett a végeredménye, melynek következményei a mai napig velünk vannak.
Fontos látni, hogy ezek nem elszigetelt történetek. A politikai gazdaságtan egyik alapfelismerése, hogy az intézmények minősége, és különösen a jogbiztonság közvetlenül hat az életminőségünkre és a gazdasági teljesítményre. Amikor a jog kiszámítható, a befektetők hosszú távra terveznek, a munkahelyek biztonságban vannak, a bérek és a jólét emelkedik.
Ha viszont a jog politikai eszközzé válik, akkor a gazdaság védekező üzemmódba kapcsol, melynek negatív hullámai mindenkit elérnek.
Ezt számos empirikus kutatás is alátámasztja. Azokban az országokban, ahol a tulajdonjogok védelme gyenge és az igazságszolgáltatás politikailag befolyásolt, alacsonyabb a beruházási ráta, lassabb a termelékenység növekedése, és gyakoribb a tőkemenekülés. A jogi bizonytalanság ugyanis olyan kockázat, amelyet nem lehet modellezni. És ha valahol nem lehet modellezni, ott nem érdemes beruházni.
De a bosszúvezérelt politika nemcsak a tőkét űzi el. Talán még drámaibb következmény, hogy elűzi a tehetséget is. A történelem tele van olyan pillanatokkal, amikor egy ország legképzettebb emberei (mérnökök, orvosok, vállalkozók) tömegesen vándoroltak el a jogbiztonság megszűnése miatt. Nem azért, mert üldözték őket, hanem mert nem tudták, mikor kerülnek sorra. A bizonytalanság a legjobbakat készteti a leggyorsabban arra, hogy lépjenek.
Ezt is ajánljuk a témában
Legalább négy okból problémás a Tisza Párt és Magyar Péter vagyonadóra vonatkozó tervezete Sebestyén Géza közgazdász szerint. Az MCC-s szakember elmondja: a vagyonadó okozta bajokat még a leggazdagabb országoknak sem sikerült megugraniuk.
Ezzel párhuzamosan az állam belülről is átalakul. A bosszú logikája nem kedvez a kompetenciának. Egy olyan rendszerben, ahol a legfontosabb kérdés az, hogy kiben lehet megbízni, ott a szakértelem másodlagossá válik. Az elitkiválasztás torzul, hiszen a lojalitás felülírja a képességet. Ez rövid távon stabilitást adhat, hosszú távon azonban aláássa az állam működőképességét.
És ezzel át is lépünk a történelem egyik legérdekesebb paradoxonába. A bosszúvezérelt rendszerek gyakran népszerűen indulnak. Az emberek igazságot akarnak. Lezárást. Valamilyen erkölcsi egyensúly helyreállítását. A kezdeti letartóztatások, elszámoltatások sokak számára megkönnyebbülést hoznak.
De ez az érzés gyorsan elhasználódik. A politika ugyanis nem tud megállni félúton. Ha a legitimitás alapja a bosszú, akkor mindig újabb célpontokra van szükség. A rendszernek folyamatosan új ellenségeket kell találnia, különben kifullad. Így válik a bosszú nem egyszeri aktussá, hanem állandó kormányzási logikává.
Ezzel párhuzamosan a gazdasági problémák is megjelennek. A bizonytalanság miatt csökkennek a beruházások, romlik a növekedés, nő az elégedetlenség. A rendszer választhat. Visszalép a jogállami normákhoz, vagy tovább erősíti a kontrollt. A történelem azt mutatja, hogy az utóbbi a gyakoribb. A represszió így nem kivétel, hanem szükségszerűség lesz.
Ez az úgynevezett „erőszak–félelem–lojalitás” spirál. Az erőszak félelmet szül, a félelem lojalitást, a lojalitás pedig igazolja az erőszakot. Egy zárt kör, amelyből nagyon nehéz kitörni. És talán ez a legfontosabb tanulság. Az ilyen rendszerek ritkán korrigálják önmagukat békésen. Mert a korrekció egyben beismerés is lenne. És egy olyan rendszer, amely a saját erkölcsi felsőbbrendűségére épül, nehezen ismeri be a hibáit.
Mindez felvet egy kényelmetlen kérdést a jelen számára is. Mi történik egy demokráciában, ha a politika egyre inkább morális háborúként jelenik meg? Ha a választás nem programok versenye, hanem jók és rosszak küzdelme lesz? Ha a győzelem nem kormányzási felhatalmazást, hanem elszámoltatási jogot jelent?
Magyarország ma ebben a dilemmában él. A politikai verseny egyre inkább érzelmi és morális keretek között zajlik. A múlt értelmezése, az igazságtétel ígérete, a rendteremtés retorikája mind erős mobilizáló erők.
A magyar választások valódi tétje nem pusztán az, hogy ki nyer, hanem az, hogy a győztes milyen logikát választ. A kormányzás logikáját, amely lassú, technikai, gyakran hálátlan, vagy a bosszú logikáját, amely gyors, látványos, de hosszú távon romboló.
A történelem óvva int minket. Azt mutatja, hogy ahol a politika a büntetés nyelvén kezd beszélni, ott előbb-utóbb a gazdaság is elhallgat. A beruházások elmaradnak, a tehetségek elmennek, a társadalom bezárkózik.
A jogállam nem egy hideg intézményi gépezet, hanem egyfajta kollektív önfegyelem. Egy megállapodás arról, hogy nem használjuk ki a pillanatnyi erőfölényünket. Hogy nem állunk bosszút akkor sem, amikor megtehetnénk. Mert a történelem egyik legkeményebb leckéje az, hogy a bosszú mindig rövid távon igazságosnak, és hosszú távon végzetesnek bizonyul.
A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
Újra létrehozzák a tiszta profilú Pénzügyminisztériumot, a gazdaságfejlesztés a Gazdasági és Energetikai Minisztérium feladata lesz; az új struktúra világosabb felelősségi viszonyokat teremt a kormányzaton belül - mondta Kármán András pénzügyminiszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán.
Április 12-én a Fidesz–KDNP kudarcával a magát jónak, szépnek, hibátlannak láttatni próbáló, a politikai gátlástalanságot rendszerint szervilis hallgatással támogató egyházi vezetői hozzáállás is megbukott.
Nyílt közleményben reagáltak az Orbán-kormány tagjai arra, hogy az új külügyminiszter korrupcióval vádolja őket.
Egy friss grafikon szerint a német gazdaság tartós gyengélkedése jelentős mértékben visszafogja a magyar gazdaság teljesítményét is.
A parlament gazdasági és energetikai bizottságának alelnöke javaslatot is tett.
Heidl Györgyöt, Nagy Ervint, dr. Sári Zsoltot és Tompa Enikőt, ahogy Gyurkó Szilviát és Velkey György Lászlót is kinevezték.
Térerő, ez a varázsszó, ez a kor kovásza. Ha nincs térerő, semmi sincs. Térerő nélkül nem történhet semmi. Ha nincs térerő, az olyan, mintha már halottak lennénk. Győrffy Ákos írása.
Magyar Péter 12 napja tartó kormányzása egy szempontból biztosan sikeres. Kovács András írása.
Nem bánta volna, ha Mohamed Szalah eltalálja a kaput…
