Se Magyar Péter, se a fideszes miniszterek nem mutattak semmiféle méltóságot
És ennek most a társadalom egy szép nagy szelete tapsol. Győrffy Ákos írása.

Hányadszor esteledett már be ebben a völgyben? – kérdezi a feleségem, miközben sétálunk a kutyával a sűrűsödő alkonyatban. Jók ezek a kérdések, mert nincs rájuk válasz, nem is lehet, mégis beállítanak egy sajátos atmoszférát. Hogy tudjuk, hol vagyunk.

Van abban valami hátborzongató, amikor a Merlin nevű madárfelismerő applikáció olyasmit hall meg, amit én nem. Ülők a Börzsöny egyik patakvölgyében, mély csendben, és egyszer csak kiírja, hogy hamvas küllő, miközben nem hallok semmit. Persze ez is csak egy játék, el lehet vele szórakozni egy ideig, aztán majd megunom. Mert olyan nagyon nem akarom tudni, hogy milyen fajt hallok éppen. Megvagyok azokkal is, amiket amúgy is ismerek. Nem kell mindent tudni. Amúgy is képtelen vagyok megjegyezni a madárfajok neveit. Sokat ismerek látásból, a nevük ismerete igazán nem tesz hozzájuk semmit. És hát mit számít az, hogy most éppen hogy hívják őket.
Kétezer éve ugyanitt, ezekben az erdőkben nem így hívták őket. Senki sem tudja, hogy akkor mi volt a nevük.
És kétezer év múlva, ha lesznek még madarak és erdők, ki tudja, mi lesz majd a nevük. Hányadszor esteledett már be ebben a völgyben? – kérdezi a feleségem, miközben sétálunk a kutyával a sűrűsödő alkonyatban. Jók ezek a kérdések, mert nincs rájuk válasz, nem is lehet, mégis beállítanak egy sajátos atmoszférát. Hogy tudjuk, hol vagyunk. Látunk néhány reggelt és estét, amíg itt vagyunk, aztán jön majd még felfoghatatlanul sok nélkülünk, ahogy volt már felfoghatatlanul sok előttünk is. Ezzel az alaphangoltsággal jó járni az erdőt, így jó benne lenni egy tájban.

Esélyünk sincs a megértésre, az átmeneti otthonunkként szolgáló tér örökre ismeretlen marad.
Nem találunk fogást rajta, nem ránk van méretezve. Akkor kire? – adódhat a jogos kérdés. De erre úgyszintén nincs válasz.
És hiába van madárfelismerő applikációm, ha nincs térerő, nem megyek vele semmire. Térerő, ez a varázsszó, ez a kor kovásza. Ha nincs térerő, semmi sincs. Térerő nélkül nem történhet semmi. Ha nincs térerő, az olyan, mintha már halottak lennénk. Térerő nélkül nem létezne Magyarország jelenlegi kormánya sem. Ha Magyarországon az elmúlt két-három évben nem lett volna térerő, nem lett volna kormányváltás sem. A kormányváltás alapvető feltétele a térerő folyamatos megléte volt.
Ezek szerint itt, a Szén-patak völgyében nem voltak adottak a feltételek a kormányváltáshoz.
Ha itt tanyáztam volna évek óta, nem ért volna el hozzám semmi abból, ami a térerő által uralt világban történt. A világ számára halott lennék, és számomra is halott lenne mindaz, amit világnak hívnak. Térerő nélkül nem tudnám, mit is kellene gondolnom erről, arról meg amarról. Nem tudnám, mik a hírek. De tényleg, mik a hírek? Itt, a Szén-patak völgyében azok a hírek, hogy nyílik a kontyvirág, róka szalad át a bükkösön, felhők árnyéka vonul a lombkoronákon, szalamandra pihen a patak egyik kövén, és még megszámlálhatatlanul sok dolog történik, ráadásul egyszerre, a bonyolultságnak egy olyan fokán, ami messze meghaladja a felfogóképességünket. Sosem tudhatom meg, mi történik itt, ebben a völgyben. Ha egész életemben itt éltem volna, vajon milyen ember lennék? Olyan, mint Derszu Uzala vagy Úz Bence, vagy Tóderik A funtineli boszorkányból?
Ha itt vagyok, ebben a völgyben, bizonyos értelemben halott vagyok. Nem látszom a családi nyomkövető applikáción, nem tudok üzenetet írni és fogadni. Semmit sem tudok. Elérhetetlenné válok.
Ezzel a sok homályos szöveggel csak azt akartam volna mondani, hogy mindaz, ami ma történik, a térerő függvényében történik, és ha nem volna térerő, egészen más dolgok történnének velünk. Orbán Viktort valójában nem a jogos vagy bármilyen népharag váltotta le, hanem a térerő. Nem a Tisza árad, hanem a térerő. Az orbáni kormányzásnak is szüksége volt a térerőre, a helyébe kerülő új kormány számára viszont egyenesen létfontosságú volt. A térerő tematizált itt mindent, a térerő maga a narratíva. Térerő nélkül nincs semmiféle narratíva. Illetve van, csak azt a narratívát egészen más feltételek alakítják. Itt, a Szén-patak völgyében például a Föld Nap körüli forgása adja az alapvető narratívát. Ez határozza meg az évszakok váltakozását. Az időjárás a másik alap-narratíva, az érkező és távozó hideg- és melegfrontok, a csapadék mennyisége, a napsütéses órák száma. A páratartalom, a hőingás. Az univerzum narratívája az irányadó errefelé. Itt, ebben a völgyben az ember – a költővel szólva – tényleg kénytelen a mindenséggel mérni magát. Mással nem is tudná.
Talán ott szúrtam el mindent, hogy beengedtem a térerőt az életembe. Bár mi mást tehettem volna.
Térerő nélkül ezt az írást sem tudnám elhelyezni a lap adminfelületén. Mivel elég öreg vagyok, még jól emlékszem azokra az időkre, amikor írógépen pötyögtem le egy szöveget, borítékba tettem és elballagtam vele a postára. Aztán heteken belül eldőlt, hogy megjelenik-e vagy sem. Szánalmas lenne visszasírni mindezt. Pedig volna miért. A térerő lehetne akár hasznos is. És nyilván van, amikor hasznos. De hogy is mondjam, összességében mégis maga a pokol. Mert úgy vagyunk mi összerakva, hogy szinte mindenből poklot csinálunk, még ha a mennyországból is rendeljük is hozzá az építőanyagot. Merlin (nem az applikáció, hanem a mondabeli, a mitikus Merlin) a legendák szerint eredetileg költő volt, aki egy csatavesztés után az erdőbe menekült és megőrült. Bolyongott és siratta mindazt, ami elveszett. Minden feltétel adott tehát ahhoz, hogy rálépjek a merlini útra. Már csak azt kell végiggondolnom, milyen csatát vesztettem el.
***
Ezt is ajánljuk a témában
És ennek most a társadalom egy szép nagy szelete tapsol. Győrffy Ákos írása.

Ezt is ajánljuk a témában
Ha nem mellébeszélni óhajtunk, hanem szembesülni akarunk ezzel, az bizony kényelmetlen, sőt, mi több, fájdalmas processzus lesz. Győrffy Ákos írása.

***
(Fotó: tájkép a Csóványos tetején található kilátóból. Forrás: Wikipédia)