A választópolgárok joggal tettek minket felelőssé minden károkozásért, sértésért, bűncselekményért

„Merre tovább, polgári oldal?

Sokszínűek vagyunk. Az elmúlt negyedszázadban mindig úgy próbálták bemutatni a közösségünket, mint amit az egyneműség, a monotónia, az egyhangúság jellemez. Aztán mindig rácsodálkoztak, és próbálták rendkívülinek feltüntetni, ha a sokszínűségünk valahol is kibukkant. Pedig már saját megnevezésünknél is tapasztalható ez a heterogenitás.

Van, akinek polgári oldal vagyunk. Van, akinek nemzeti. Másnak nemzeti-keresztény. Akad, aki konzervatívnak, vagy éppen keresztény-konzervatívnak szereti, ha hívják. Aztán vannak olyanok, akik nemzeti-keresztény-konzervatívnak nevezik közösségünket. Ezeket a megnevezéseket – árnyalatnyi különbségeik mellett is – most, ebben az írásban szinonimaként kezelem. Azért tartom fontosnak mindezt előrebocsátani, hogy elkerüljem azokat a rosszízű gyanúsításokat, hogy meg akarnám osztani bármilyen értelemben is a táborunkat.

A sokszínűség mellett ugyanis legalább ennyire fontos tényező, hogy bár sok tekintetben mást gondolunk a világ dolgairól, de végső soron mégis egyetértünk abban, hogy egy polgári Magyarországot akarunk. Nem politikai termékként, hanem jövőként gondolunk egy olyan országra, amelynek a munkaalapú gazdaság, az autonóm közösségek, az erős családok és az önmagukat és szeretteiket a munkájukból eltartani képes polgárok jelentik az alapját. Bár a kormányzati propaganda igyekszik szégyenpadra ültetni, a mi tizenhat éves kormányzati időszakunk óriási előrelépést jelentett ezen a téren.

Kár lenne ugyanakkor tagadni: a sikerek fényét óriási hibák árnyékolták be. Bár ezek nem mindegyike múlott rajtunk, a választópolgárok joggal tettek minket felelőssé minden károkozásért, sértésért, bűncselekményért. Összességében a polgári oldal lelkével fizettünk ezekért a bűnökért. Annak ellenére, hogy ma erősebb a középosztály, a polgárság, mint valaha, tagjai úgy érzik, hogy elárultuk őket.

A polgári Magyarország, amiben hiszünk, soha nem állt ilyen közel a megvalósuláshoz, mégis, reménybeli tagjai nem szövetségest, hanem élősködőt látnak bennünk. Van úgy, hogy a jövőbe vezető út azzal kezdődik, hogy visszafordulunk azért, amit a nagy sietségben elhagytunk útközben. Vissza kell fordulnunk és újra találkoznunk kell szövetségeseinkkel, akik elhagyatva érzik magukat.

Újra találkoznunk kell a fiataljainkkal, hiszen innen indultunk. A mai fiatalok persze máshogy látják a világot, mint ahogyan mi láttuk annak idején. Ez azonban nem a megütközést, hanem a megértést teszi szükségessé. Csak akkor tudunk szövetséget kötni velük, ha nem kioktatjuk, hanem megértjük őket, és az ő szemléletükön keresztül is megtanuljuk nézni a mai Magyarországot.

Újra találkoznunk kell az értelmiségiekkel. Miközben polgárság és értelmiség nem feleltethetők meg teljesen egymásnak, értelmiség nélkül nincs polgárság. Az értelmiségiek nem csupán hagyományos szövetségeseink, de az ő támogatásuk tette lehetővé, hogy harminc évvel ezelőtt a polgári oldal integrációja megindult, köszönhetően a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének és a Professzorok Batthyány Körének.

Újra találkoznunk kell a polgári köreinkkel és azok tagjaival. A helyi közösségek hőseivel, akik megszervezték és életben tartották a polgári Magyarország reményét a legnehezebb időkben is. Meg kell kérnünk őket, hogy álljanak ismét mellénk, mert csak így lehetünk újra sikeresek a közéletben.

El kell mondanunk, hogy a polgári Magyarország, amiben hiszünk, a képességeit kibontakoztatni tudó polgárra és közösségeire épít. Erősen tartja a családokat és a helyi közösségeket, mert ezek teszik lehetővé az egyén szabad kibontakozását. Hiszünk a tisztességes versenyben és piacgazdaságban, az önkormányzatokban és az összetartó közösségekben. Hiszünk abban, hogy a szabadság teremt jólétet és a jólét tartja fenn a szabadságot.

Sokat tettünk ezeknek az értékeknek az érvényesítéséért. Sokat tettünk, sok hibával. Felelősséget kell vállalnunk azoknak az embereknek a tetteiért is, akik látszólag velünk voltak az úton, valójában azonban a saját pecsenyéjüket sütögették, a mi kárunkra. A választási vereség nemcsak az újrakezdést teszi szükségessé, hanem azt is, hogy megszabaduljunk ezektől az emberektől. Csak így válhat hitelessé közösségeink újraszervezése.

Ahogyan lenni szokott, a munka ezúttal sem spórolható meg. Ahogyan 1994-ben a polgári szövetség létrehozása, 2002-ben a polgári körök életre hívása és a szövetséggé bővülés, úgy most is közösségeink újraszervezése jelenti a megoldást. Van kire támaszkodnunk: városainkban, falvainkban számos olyan tehetséges polgármester, megyei közgyűlési elnök, helyi és megyei képviselő tevékenykedik, aki már bizonyított az elmúlt évek során. Akikre nagy bizalommal szavaznak egyébként nem az irányunkba elkötelezett választópolgárok is.

Mellettük és rájuk támaszkodva kell megtalálnunk az új találkozási pontokat a polgárokkal. Meg kell beszélnünk a múlt tanulságait és a jövő feladatait. Együtt kell, hogy megalkossuk a polgári Magyarország megvalósításának stratégiáját. Együtt kell kijelölnünk azokat a célokat, amelyek megvalósítása közelebb visz elképzeléseink megvalósításához. Együtt kell elkészítenünk a terveket és együtt is kell megvalósítanunk őket.

Közösségeket építeni és újraépíteni. Megtalálni és megkötni a szövetségeseket és szövetségeket. Megtartani és támogatni egymást a soron következő vitákban. Együtt folytatni az utunkat a polgári Magyarország megvalósítása felé. Ez a feladatunk.”

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

***