A megújulás jegyében: a Fidesz árnyékában a DK és a Jobbik is elnököt választott

2026. június 13. 16:16

Mindkét párt bejelentette négy alelnökét is.

2026. június 13. 16:16
null

Varju Lászlót választották a DK elnökévé; emellett a párt kongresszusa szombaton megválasztotta az alelnököket és az elnökségi tagokat – közölte a párt közleményben az MTI-vel.

A DK alelnöke lett Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Kenéz István és Székely Dániel.

Elnökségi tag lett Glázer Tímea, Kertész Éva, Szarkándiné Jerszi Katalin, Hrabovszki László, Nagy Richárd György, Nagy Szabolcs és Zsíros Alexander Zsombor – írták.

A szavazás online zajlott. A tisztújító kongresszust azért kellett összehívni, mert április 12-én lemondott Dobrev Klára, a DK elnöke és a párt teljes elnöksége – közölték.

Az áprilisi országgyűlési választáson a DK az összes listás szavazat 1,1 százalékát szerezte meg, alig több mint 70 ezer voksot kapott.

Ugyanezen a napon a Jobbik Magyarországért Mozgalom Adorján Bélát választotta meg újra elnökévé a következő két évre – közölte a párt szombaton közleményben az MTI-vel.

A párt alelnökei Baucsek Rajmund, Gyüre Csaba, Révi Attila és Kesztyüs Attila lettek – tették hozzá.

A közlemény szerint Adorján Béla beszédében elmondta, hogy az elmúlt két év eredményei – hogy az ország minden részében ott van a Jobbik; hogy 104 választókerületben tudott jelöltet állítani; továbbá hogy aktivisták és tagok tértek vissza a párthoz – bizonyították, hogy az irány, amelyet a most leköszönő elnökség kitűzött, helyes volt.

A Jobbik a továbbiakban is határozottan nemzeti, szuverenista mozgalomként lesz jelen a közéletben a magyar emberek képviseletében – szögezték le a közleményben.

A Jobbik pártként 2003-ban jelent meg a politikai térben, amikor létrehozása után négy évvel párttá alakult a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik). Először a 2006-os választásokon indultak, a Magyar Igazság és Élet Pártjával (MIÉP) közösen, és a voksok 2,2 százalékát szerezték meg. Négy évvel később önállóan, a szavazatok 16 és fél százalékával jutottak az Országgyűlésbe, majd 2014-ben és 2018-ban is 20 százalék körüli listás eredményt értek el.

Négy éve az ellenzéki pártszövetség tagjaként mérettették meg magukat; 10 helyet szereztek a 199 tagú törvényhozásban. Tavaly az európai parlamenti választáson a szavazók egy százaléka támogatta a Jobbikot, amelynek idén, az országgyűlési választáson már országos listát sem sikerült állítani elegendő egyéni jelölt hiányában.

(MTI)

Fotó: Facebook/Demokratikus Koalíció

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satman1
2026. június 14. 09:10
Az összes "Zsolti Bácsi" egy bűnöző mögött...Olgica hol veri?...
Válasz erre
0
0
Glück28
2026. június 14. 06:57
Micsoda csapat. Régen láttam ennyi nyomorultat egy képen. Nem csodálom, hogy ezeknek a Varjú lett a szellemi vezérük és Aladár már nem akart velük semmilyen közösséget sem vállalni.
Válasz erre
0
0
Magyarorszag-elveszett
2026. június 13. 20:57 Szerkesztve
Döglött Koalíció. 1,1 % már halotti anyakönyvi kivonat.
Válasz erre
3
0
SzaboGeza
2026. június 13. 18:57
Tyűű a mindenit,ezek tényleg komolyan gondolták!!!!:))) Szükség van a Tisza lebontásához rátok!!!:)))) Mert helyet nem kaptatok az látszik!!!!!:))))
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!