Hogy mi vezetett a Fidesz–KDNP csúnya vereségéhez, arról kellene beszélni – és mostantól kezdve semmi másról nem is lesz érdemes beszélni errefelé

Először arra gondoltam, hogy felmegyek a hegyre, de egyrészt fáj a derekam, másrészt a hegyen, legalábbis a hegynek azon a fertályán, ahová járni szoktam, nincs térerő, így onnan nem lehet írásokat elhelyezni a lapban.

Csak a bükkerdő csendje, a patak zúgása, és ilyentájt a fekete harkályok dobolása. Most is ez van ott fent, függetlenül attól, hogy mi van itt lent. Ez volt ott fent ezer évvel ezelőtt is, és nagyon remélem, hogy ez lesz ezer év múlva is. Miközben itt lent folyton történik ez-az. Éppen most elég látványosan történt és történik ez-az. Az történt, hogy Orbán Viktor elvesztette a választásokat, Magyar Péter pedig megnyerte. Sok sikert kívánok a leendő miniszterelnöknek, és ezen felül azt, hogy képes legyen kordában tartani a szemmel látható indulatait a köréje sereglettek indulataival egyetemben. Ez nem egy hűségeskü akart lenni, félreértés ne essék. Bár, ahogy látom, a napokban megszaporodtak azok, akik hirtelen rájöttek, hogy ők, miközben a táboron belül tartózkodtak, végig tudták, végig látták, de hiába mondták.

A türelmetlenebbek esetleg elintézik azzal, hogy vigyék be Matolcsyékat, és aztán hagyják végre aludni a jobbosokat. Olyan is akad, aki ráébred, hogy például Bayer Zsolttal már régóta csak a baj volt, többet ártott, mint használt, pedig milyen ígéretes, jó tollú újságíró volt valamikor. Aki például erre döbbent rá, mintha nem vette volna észre az összefüggést a saját, biztos újságírói állása, Bayer népszerű tevékenysége és az ismétlődő kétharmadok között. A felállás ismerős, láttunk már ilyet. Határhelyzetekben mindenki valódi önmagává nemesül. 

De nem is erről akarnék itt merengeni, ez szót sem érdemel, ismerős mintázatok ezek, unalmas. Magam is előállhatnék egy életgyónással, ha nem is Gulyás Mártonnak, hanem csupán a Mandiner olvasóinak, ami ugye így nem minősül hivatalos életgyónásnak, de tőlem csak ennyire futja. Mondhatnám azt, hogy mindazt, amit az elmúlt hat évben ebbe a lapba írtam, nem megrendelésre írtam, hanem azért, mert azt gondoltam, amit. Írtam én korábban máshová is, olyan lapokba, amelyek nem a jobboldalt erősítik, és azokba is azt írtam, amit gondoltam. Erről ennyit.

Valami olyasmit szeretnék ezzel mondani, hogy akadtunk és akadunk itt néhányan, akik azért írtak és írnak például a Mandinerbe, mert valamiért ezt érezték a legközelebb magukhoz. Sok lóvé nem volt benne, nekem elhihetik. A jelenlegi helyzetben pedig sem életgyónást, sem egyéb nagy felismeréseket nem tervezek. Ami azt is jelenti, hogy továbbra is írok majd ezt-azt ide, amíg lehet. Akkor ezt megbeszéltük. 

A valódi kérdés persze nem az, hogy énvelem mi volt, mi van vagy mi lesz, kit érdekel ez. Az a kérdés, hogy mi történt itt vasárnap. A Fidesz-KDNP csúnyán kikapott, az történt. Hogy mi vezetett a csúnyán kikapáshoz, arról kellene beszélni, és mostantól kezdve semmi másról nem is lesz érdemes beszélni errefelé. Persze lehet majd mellébeszélni, lehet másokra mutogatni, lehet önsajnálni, lehet átkozódni, lehet megvilágosodni, minden ilyesmit lehet, de az engem nem fog érdekelni.

Ha a kályhától indulunk, és ránézünk a Mandinerre, akkor például fel kell tenni azt a kérdést, hogy a lap az utóbbi években mennyiben képviselte hitelesen a jobboldali, konzervatív értékvilágot. Mi volt itt gondolva erről mostanában. És ami gondolva volt, az miért éppen úgy volt gondolva. Az évek alatt a saját szememmel láttam sok száz olyan olvasói kommentet, amelyekben azt a kérdést tették fel, hogy mégis mi történik itt, miért kell látniuk olyan tartalmakat, amelyekre nem kíváncsiak, amelyek primitíven, nívótlanul vannak megfogalmazva, és egyébként is teljesen érdektelenek. Hogy miért kell szembesülniük a temérdek bulvárhírrel, a bombasztikus lídekkel, ezzel az egész harsány vircsafttal. Hogy mi köze van ennek a jobboldalisághoz, a nemzeti konzervatív életvilághoz és értékrendhez. Erre a temérdek észrevételre sosem érkezett érdemi reakció, ezért most utólag, önhatalmúlag megválaszolom, miközben nem vagyok feljogosítva rá: semmi. Sietve hozzá kell tennem, hogy a lapba még mindig, mindezek ellenére ír néhány olyan szerző, aki ebben a vásári céllövöldében is képes volt megőrizni valamiféle minőséget, ami valóban komoly teljesítmény, irónia nélkül mondom. És ha valaki most azt kérdezné, hogy mi köze ennek a vasárnapi választási vereséghez, akkor szemmel láthatóan nem észlelne egy fontos összefüggést. Azt nevezetesen, hogy ha egy magát a jobboldali közösség zászlóshajójának gondoló felület nagyrészt feladja a saját identitását és egy rosszul értelmezett alkalmazkodás mentén elkezd bulvárlapként viselkedni, akkor egyszerűen elveszíti a hitelességét és kiüresedik. És pontosan az történik vele, mint a hátországával, a Nemzeti Együttműködés Rendszerével. A kettő nem értelmezhető egymás nélkül, az egyik hat a másikra, az egyikből következik a másik. Tisztában vagyok azzal, hogy a képlet nem ilyen egyszerű, és ennek a vereségnek voltak egyéb lényeges okai is, de hogy mi is hozzátettük a magunkét, az biztos.

És egyvalamiről még: a legvilágosabb üzenete annak volt, hogy az elsőszavazók és a huszonéves nemzedék elsöprő többségben szavazott arra, hogy a Fidesznek mennie kell.

Tavaly júniusban a kormány a ballagó diákokat egy Magyar élet – magyar ének című daloskönyvvel ajándékozta meg. Akkoriban többek között ezt írtam erről a könyvről:

Ez a fenti idézet ezekben a napokban másként hangzik, mint egy évvel ezelőtt. Nem a próféta beszélt belőlem, egyszerűen rögzítettem egy tényt, és ennek a ténynek a hozadékát tapasztalhattuk meg múlt vasárnap, sok egyéb mellett. 

Nem tudok és nem is szeretnék semmiféle okosságot mondani arról, hogy most mi lenne a teendő. Talán csak annyit, amit Hamvas Béla valahogy úgy fogalmazott meg, hogy politikának azt nevezik, amikor az ember mástól várja azt, amit neki kellene elvégeznie. Vagy elvégezzük, vagy húzzuk le a rolót. Mire ezt most megírtam, kissé enyhült a derékfájásom, fel is megyek a hegyre. Ott nincs térerő és remélem, nem is lesz a világ végezetéig. 

(Nyitókép forrása: miniszterelnok.hu )

***