„Sok éve mondom már, ha ez így folytatódik, nem lesz, aki ápoljon” – drámai a helyzet az egészségügyben

Az ápolóhiány nemcsak Magyarországon, hanem világszerte egyre súlyosabb problémát jelent az egészségügyi rendszereknek: számos ország küzd a szakdolgozói állomány kiöregedésével, a pályaelhagyással és az utánpótlás hiányával. 

Ennek következménye az ápolók túlterheltsége, kiégése, a rendszert sokszor már csak az ott dolgozók hivatástudata tartja össze. Bár az előző években a szakdolgozók több alkalommal kaptak béremelést, a fizetésük továbbra sincs arányban a munkájuk felelősségével és a terhelésükkel. 

A lapunknak megszólaló egészségügyi dolgozók szerint a probléma jóval összetettebb annál, mint hogy kevés a pénz. Bár a bérezés kulcskérdés, a túlmunka, a felelősség, a munkakörülmények, a sokszor toxikus légkör, valamint az oktatás és a társadalmi szemlélet ugyanúgy hozzájárul a válsághoz. 

Jelzésértékű, hogy az új kormány egészségügyi minisztere, Hegedűs Zsolt első útja a szakdolgozókhoz vezetett, és az ágazat egyik legnagyobb problémájának az ápolók létszámát, helyzetét és megbecsülését nevezte. 

Egyre kevesebb szakdolgozó, egyre több beteg 

– szögezi le lapunknak Ficzere Andrea, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Szerinte a szakdolgozói hiány az egész rendszer szűk keresztmetszetévé vált. 

A probléma világjelenség, aminek oka, hogy az idősödő társadalmak miatt egyre több az ellátásra szoruló beteg, s az egészségügyben dolgozók száma nem tud lépést tartani a növekvő igényekkel. A hazai helyzetet súlyosbítja, hogy a szakdolgozók átlagéletkora 47,3 év, és huszonötezren már 58 év felett vannak, vagyis néhány éven belül tömegek kiesése súlyosbíthatja a munkaerőhiányt. 

A helyzetet nehezíti, hogy nemcsak a betegek száma nő, de egyre több az úgynevezett multimorbid, ápolásra szoruló idős fekvőbeteg, ők lényegesen nagyobb terhet jelentenek az ápolóknak. Ficzere szerint ennek oka a társadalom idősödése mellett a kezeléselmaradás a koronavírus-járvány alatt: sok beteg később, már rosszabb állapotban került be a rendszerbe. 

A pénz önmagában nem elég 

A súlyos létszámhiány megkerülhetetlen oka, hogy 

– hangsúlyozza lapunknak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke. Bár a kormányzat az utóbbi tíz évben több lépcsőben is emelte a szakdolgozói béreket, a fizetés még mindig nincs összhangban a felelősséggel: ma átlagosan bruttó 600 ezer forintot kapnak a szakdolgozók. Az előző kormány kommunikációjában ennél nagyobb összegre, 740 ezer forintra hivatkoztak, de abban már benne vannak a túlórák is. A korábbi béremelések a FESZ elnöke szerint hozzájárultak a szakdolgozói állomány viszonylagos stabilizálódásához. „Bár az arányok romlottak a szakképzettek rovására, az utóbbi négy évben azért érzékelhető bér- és mérsékelt létszámnövekedés is megvalósult.” 

Ám ez nyilván nem elég: Soós Adrianna szerint legalább 20-25 százalékos béremelésre lenne szükség, különösen azért, mert bizonyos körülményeket egyszerűen nem lehet megszüntetni. Példaként említi, hogy az ápolók nap mint nap súlyos lelki helyzetekkel találkoznak, érzékeny információ- kat közölnek családokkal, műtőben vagy intenzív osztályon dolgoznak, gyakran pihenőidő nélkül. Emellett folyamatosan tanulniuk kell: bizonyos szakterületeken, például az onkológiában szinte hetente jelennek meg új terápiák és módszerek. 

A bér kapcsán az is probléma, hogy a felelősség és a terhelés kérdésében jelentős különbségek vannak a munkakörök között, amit a bérrendszer csak korlátozottan vesz figyelembe. A 2024-es módosítás megjelentette az alapszakma és kiemelt szakma kategóriákat, ám ez még nem tükrözi a valós különbségeket. A jövőben objektív szempontok – például képzettség, tapasztalat, felelősség és munkaterhelés – alapján kellene jobban differenciálni a béreket a FESZ elnöke szerint. Hozzáteszi, hogy ez nemcsak szakmai szempontból indokolt, hanem az uniós bértranszparencia-irányelvek miatt is szükséges. 

Egy név nélkül nyilatkozó ápoló felhívja a figyelmet, hogy a bérezés kérdése összetettebb annál, mint ahogyan a nyilvánosságban gyakran megjelenik. Szerinte a magasabb végzettségű, kiemelt osztályokon dolgozó ápolók ma már 700-800 ezer forintot is kereshetnek, túlórákkal pedig akár az 1 millió forintos fizetés sem elképzelhetetlen. Ehhez azonban hosszú évek tanulása, továbbképzés és rendkívül megterhelő munka szükséges. „Aki beleteszi a munkát, az tud pénzt keresni ápolóként, de elképesztő árat fizet érte” – fogalmaz. 

Embertelen túlmunka, toxikus légkör 

Az ár munkaórákban is kifejezhető: „ezek a jövedelmek 220-240 vagy még több munkaórával teljesülnek” – mondja lapunk megkeresésére Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke. Hozzáteszi, hogy sok ápoló havi 60-80 órával többet dolgozik egy átlagos munkavállalónál. 

A szabályozás bizonyos esetekben akár heti 72 órányi munka- végzést is lehetővé tesz, ez Európában is kirívó – hívja fel a figyelmet Soós Adrianna. Nem csoda, hogy az ápolók a végletekig túlhajszoltak, csakhogy a túlmunkájukkal nemcsak magukat zsákmányolják ki, de a betegeket is veszélyeztetik. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke ezt egy nemzetközi kutatással is alátámasztja: már az is jelentősen, 

Márpedig Magyarországon magas az egy ápolóra jutó betegek száma, a diplomás, magasan képzett szakdolgozók aránya pedig alacsony, egyes becslések szerint mindössze 15 százalékos. Ráadásul a nem megfelelő munkabeosztás miatt azt a 15 százalékot sem jól használja a rendszer – jelenti ki Soós Adrianna. Szerinte a szakképzett ápolókat fel kellene szabadítani az olyan munkafolyamatok alól, amelyeket egy kis betanítással más is el tudna végezni, ilyen például az ételkiosztás, az ágyazás. 

A kiégettség, a létszámhiány, a kevés bér, a túlzott adminisztráció és a nem jól szervezett munkabeosztás aztán pattanásig feszültté teszi a szakdolgozókat, ami pedig jelentősen hat a légkörre is. Olyannyira, hogy a FESZ felmérése szerint a szakdolgozók több mint 90 százaléka toxikusnak érzi a munkahelyi légkört. 

A név nélkül nyilatkozó ápoló szerint a problémát súlyosbítja, hogy sok osztályon jelen van a bullying, egymás kibeszélése és a fiatal kollégák elüldözése, a vezetőket pedig gyakran nem készítik fel arra, hogyan kell egy csapatot menedzselni. „Ez hr-kérdés lenne, csak az egészségügyben még mindig nem úgy kezelik” – fogalmaz. Szerinte a versenyszférában régóta működnek olyan módszerek – rendszeres visszajelzések, konfliktuskezelés, csapatépítés, mentális támogatás –, amelyek az állami egészségügyben még alig jelentek meg, pedig nemzetközi példák is mutatják a hatékonyságukat: az Egyesült Államokban például 17 pontos etikai iránymutatás szabályozza az ápolók közötti együttműködést. 

Van azért ellenpélda is: mint azt lapunknak Ficzere Andrea elmondja, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórházban nagy súlyt fektetnek arra, hogy szakdolgozói konfliktusok vagy nehézségek esetén azonnal, menedzsmenti szinten avatkozzanak be; szerinte ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az intézményben az átlagosnál jobb a dolgozói légkör. Az Uzsokiban a dolgozók mentális állapotával is foglalkoznak: pszichológusok és coachok segítik a munkát, működik könyvklub és moziest, van fitneszterem és masszázs, emellett egy úgynevezett bevethető nővércsapat is, amely szükség esetén átsegíti a kritikus helyzetben lévő vagy túlterhelt osztályokat. A cél az, hogy a kiégés jeleit még azelőtt felismerjék, mielőtt az illető elhagyja a pályát, vagy rosszra fordul az állapota. 

A fiatalok nem ezt a jövőt választják 

Nemcsak a pályaelhagyás, de az utánpótlás kérdése is kritikus. Soós Adrianna úgy látja: túl korán kell pályát választaniuk a fiataloknak, s a rendszer szinte egyáltalán nem vizsgálja a pszichés alkalmasságot. Az egészségügyi szakdolgozói munka értelemszerűen rendkívüli empátiát, lelki stabilitást és kommunikációs készséget igényel. 

Megszólalóink szerint az egész pályaorientációs rendszert újra kellene gondolni. A mai fiatalokat már nem brosúrákkal és intézményi kisfilmekkel lehet megszólítani, „a 17 évesek nem füzeteket olvasnak” – emeli ki Soós. Név nélkül nyilatkozó ápolónk ehhez azt teszi hozzá, hogy az egészségügynek ugyanúgy szüksége lenne professzionális hivatásmarketingre, mint bármely szektornak vagy nagyvállalatnak. Szerinte az is probléma, hogy a közösségi médiában ma alig jelenik meg hiteles, vonzó kép az ápolói hivatásról. 

Ahol tudatosan igyekeznek közelebb vinni a fiatalokhoz a szakmát, ott vannak eredmények. Az Uzsoki utcai intézményben például évek óta szerveznek Hivatásunk éjszakája nevű programot, ahol középiskolások nézhetnek be a kórházi világba. Emellett működik árnyéknap is: a diákok egy teljes napon át követhetnek orvosokat, ápolókat, asszisztenseket, szülésznőket, gyógytornászokat. Mindezek mellett az intézmény dolgozói óvodákba is járnak, hogy már kisgyerekkorban pozitív képet alakítsanak ki az egészségügyi hivatásról. Ficzere elmondása szerint a siker nem marad el: visszajelzések szerint ezeknek a megmozdulásoknak köszönhetően azóta sokan választották a szakdolgozói vagy az orvosi pályát. 

„Nem lehet csak a lelkiismeretükre építeni” 

A megszólalók szerint az egészségügy még mindig túlságosan arra épít, hogy a dolgozók hivatás- tudatból mindent kibírnak. Csakhogy a covidjárvány megmutatta: ennek is van határa. Sok szakdolgozó a járvány alatt fizikailag és mentálisan is kimerült, és ma már nyíltan beszélnek arról, nem biztos, hogy vállalnának egy újabb hasonló helyzetet – mondja névtelenséget kérő megszólalónk. 

„Nem lehet a végtelenségig a lelkiismeretükre és az emberségükre építeni a rendszert” – fogalmaz Ficzere Andrea. Szerinte a változáshoz nem elegendő a bérrendezés, az első lépés a hozzáállás és a szervezeti kultúra megváltoztatása volna. Ezzel Soós Adrianna is egyetért, azzal kiegészítve, hogy elengedhetetlen a túlmunka korlátozása, szerinte az lenne az ideális, ha senki nem dolgozna átlagban 48 óránál többet, és az így kapott fizetésből tisztességesen meg lehetne élni. Mindezek mellett kőkemény munkát kellene beletenni az utánpótlásképzésbe. „Az ápolókra sokszor legyintenek, a szakdolgozó kifejezés is kissé degradáló” – fogalmaz név nélkül nyilatkozó ápolónk. Pedig, hangsúlyozza, az e szakmát végzők képzettségére, munkahelyi kultúrájára, jóindulatára fogunk hagyatkozni, amikor egy kiszolgáltatott hozzátartozónk vagy akár mi magunk kerülünk az egészségügyi rendszerbe. Mint fogalmaz: „ez a legkritikusabb területe az emberi életnek, ezért nem lehet megkerülni a problémát”.

Nyitókép: Budapesti Uzsoki Utcai Kórház Facebook-oldala