A vereség okairól – részletesen, de utoljára

A Fidesz – mint annak történnie kellett – megkezdte történelmi vereségének feldolgozását. Az utolsó hozzájárulásom a vereség okairól szóló diskurzushoz ez a cikk lesz: hosszan, alaposan és őszintén próbálom feltárni, miért váltották le a magyarok 16 év után Orbán Viktort és rendszerét. A gyászidőszak után viszont a megtisztulás és megújhodás ideje jön; ez párton belüli, hosszú munka. A magyar jobboldali sajtó feladata ezzel kapcsolatban legfeljebb a tudósítás, a tér megteremtése az erről folyó szellemi vitához.

Az elsődleges feladatunk az lesz, hogy jó minőségben tájékoztassuk az olvasóinkat – a mostani jobboldali pártok 2,6 millió szavazóját, valamint mindenkit, aki az új kormányt nem csak a kampányában részt vevő sajtóorgánumok szemein keresztül szeretné látni – ország és világ dolgairól. A kampányban a magyar sajtó témaspektruma, köztük a miénk is beszűkült, de a valóság tágas. Túlélésünk záloga a magyar jobboldali sajtó és a magyar jobboldali közösség közötti kapcsolat. Az ő bizalmukat azzal kell megszolgálnunk, hogy érdekesek, frissek, igényesek és sokrétűek vagyunk.

A vereség okait nyolc kategóriába osztom. Szerepet játszott benne: a rossz iránytű által vezetett kampány; a szavazóbázis változása; a hosszú kormányzás hordaléka; a közszolgáltatások minősége; a kormányzat bűnei; a gazdasági fundamentumok; a választási rendszer; valamint az új ellenfél. Alább kifejtem mind a nyolcat.

Rossz iránytű által vezetett kampány

A választás másnapján is megírtam: a 2022-es kétharmados győzelem egyszerre volt óriási siker és hatalmas csapás a Fidesz-KDNP-nek. Szakdolgozatírás közben gyakran jutott eszembe, hogy causality is a bitch, az okság kemény dió; és nagyon könnyű tévesen beazonosítani egy siker vagy kudarc okait.

hogy a fideszes szavazók tömegesen rejtőzködnek; hogy a lájk nem egyenlő a szavazattal, a Facebook közhangulata pedig az országéval; és hogy a kétbites, sulykoló kommunikáció működik.

Végső soron az első következtetés vitte félre módszertani értelemben a jobboldali közvélemény-kutatók belső méréseit, hiszen minden a rejtőzködő tiszások fel nem ismerésén múlt:

a második következtetés pedig ellehetetlenítette a tévedés felismerését. Orbán Viktor politikai érzékét dicséri, hogy a 2024-es kötcsei beszédében világosan elmondta: a harmadik következtetés már nem érvényes. Ennek jele volt, hogy hosszú, mély, kritikus kérdések elől sem menekülő podcastinterjúk sorát adta a kampányban, a fideszes jelöltek, miniszterek pedig végig álltak olyan médiumok rendelkezésére, amelyeket évtizeden át kerültek. A probléma mindössze az volt, hogy ebben a kampányban a Tisza egyszerűen nem volt partner a szakpolitikai viták megvívásában;

Ez a stratégia most, rendszerváltó hangulatban, egyetlenegy választáson bejött a Tiszának. Többször nem fog. A kormányzás során szükségszerűen előkerülő, népszerűtlen vagy vitás intézkedések a Tisza kommunikációját vissza fogják kényszeríteni a demokratikus mederbe, ahová a Fidesz ebben a kampányban végre visszalépett.

A kampányt magát rengeteg kritika fogja érni, Orbán Balázs kampányfőnöki felelősségét is sokan fogják firtatni. Bizonyosan voltak is hibái – de a kampány két fundamentális problémája, az, hogy az üzenetek, intézkedések, botrányok valós hatását nem tudták pontos közvélemény-kutatásokkal visszamérni, így valójában vakon repültek; valamint az, hogy a gazdasági helyzet az Ukrajna-tematikát szükségszerűen kiegészítő pozitív kampányelemeket nem alapozta meg, nem rajta múlott. Hiba lenne azt gondolni, hogy a Fidesz vereségét elsődlegesen a rossz kampány okozta volna.

miközben listán a belső mérések szűk előny és a végeredménynél kisebb hátrány között oszcilláltak, a választókerületi belső mérésekből végig egy szűk Fidesz-győzelem következett a legbelső kampánycsapat számára is. Ezek szivárogtak a jobboldali értelmiséghez, újságírókhoz, véleményvezérekhez – és vezettek a szűk Fidesz-győzelemre, esetleg a Mi Hazánkon múló többségre vonatkozó, magabiztos előrejelzésekhez szó szerint az utolsó pillanatig, a vártnál is magasabb részvétel beérkezéséig, ami már mindenkit elbizonytalanított.

A szavazóbázis változásai

2026 Magyarországa nem azonos 2022, 2018 vagy 2014 Magyarországával. Minden egyes évvel nő azon választópolgárok száma, akik nem éltek még, vagy nem voltak politikailag aktív korban 2010 előtt, és csökken azoké, akik már igen. A 2010 előtti helyzet ismerete teszi képessé az embert arra, hogy az ország helyzetét ne csak abszolút, de relatív tekintetben is tudja értékelni; aki ismeri a 2010 előtti, szegény és alig működőképes Magyarországot, azt komoly bizalom köti a leköszönő kormánypártokhoz. Aki nem, azt pedig nem.

A minden négy évvel kicsit változó választópolgári sokaság kulcsfontosságú egy sor másik fontos ügy szempontjából is, legyen az Európa vagy a közlekedéspolitika – ezekről lentebb.

A hosszú kormányzás hordaléka

16 kormányon töltött év temérdek lehetőséget tartogat arra, hogy kisebb-nagyobb jelentőségű tüskéket hagyjon a kormányzó erő választópolgárok kisebb-nagyobb csoportjaiban. Ez mindenképpen érvényes a fegyveres testületekre, a későn rendezett helyzetű tanárokra, orvosokra, egészségügyi dolgozókra, de egy sor olyan dologra is, amelyre az ember talán nem is gondolna először.

A politikának alapvető feladata a reményárulás; 16 éven át kormányon amortizálódó politikusoknak ez szükségszerűen nehezebben megy. És 16 év alatt ráégnek a kormányra a morális ügyek is, akár jól kezeli őket, akár rosszul, és akár felmerül bennük konkrét kormányzati felelősség, akár nem. Önmagában annak ténye, hogy megtörténtek, szintén egyfajta gravitációként húzza a kormányt lefelé. Ilyen a Fidesz-KDNP számára Kaleta Gábor, Szájer József, Borkai Zsolt ügye; a komoly törést jelentő kegyelmi ügy; vagy éppen a Szőlő utcai ügysorozat, benne az utóbb álhírkampánynak bizonyult zsoltibácsizással.

A közszolgáltatások minősége

Tartom: az, hogy a Fidesz-KDNP elhanyagolta volna a közszolgáltatásokat, nem érvényes általánosan és minden szektorra. Rengeteget fejlődött a haderő, a közigazgatásra rá sem lehet ismerni, a digitalizáció rengeteget haladt előre. És bár igaz, hogy az egészségügyre a magyar kormány GDP-arányosan a régiós átlagnál kevesebbet költött, ebben a szektorban is hatalmas pozitív változások történtek a hálapénz kivezetésétől a bérrendezésen át az EESZT-ig és a kórházfelújításokig.

A Tisza is hamarosan rá fog jönni egy komoly egészségügyi reform pénzügyi vonzataira, és küzdeni fog az általa hatalmasra srófolt remények menedzsmentjével.

Az ugyanakkor igaz, hogy a közút és a vasút közötti forráselosztásban a magyarok preferenciája ma már nem olyan szélsőségesen közútpárti, mint tíz éve volt.

Ezen az alapon siklott félre a kormányzat Budapest-politikája is. Igaz, hogy a gyermekvédelmi intézményrendszer alulfinanszírozott, és igaz az az e hasábokon épp általam sokszor felhánytorgatott kritika is, hogy az oktatás tartalmi reformja elmaradt, a tananyagot nem sikerült a 21. századi munkaerőpiac igényeihez és a nemzeti tudás továbbörökítésének kritériumaihoz igazítani.

Bűnök

Miközben a kormány bukásához vezető okok jelentős része mulasztás, tévedés vagy nehezen orvosolható strukturális körülmény volt, nem szabad elhallgatni a bűnöket sem. A fentebb említett morális ügyek között volt bűn,

A nemzeti nagytőke felépítése szükséges és az ország számára hasznos folyamat, érdekünk, hogy legyenek nemzeti bajnokok azon ágazatokban is, ahol reálisan az ország maximum 1-2 céget tud megrendelésekkel ellátni – ilyen a vasút- vagy hídépítés. Az ebbe bevont gazdasági klientúra viszont túl koncentrált volt, a nemzeti nagytőke építésének munkáját nem mindenki végezte szívvel-lélekkel, a jó ügy iránt elkötelezetten, és borzasztó volt a miniszterelnök ismeretségi és családi köre érintettségének optikája.

Az új kormány alatt el fog dőlni, hogy az úgynevezett „NER-es cégek” közül valójában hány életképes. Mivel itt más uniós országokban már közbeszerzéseket nyert vállalatokról is beszélünk,

Itt az idő, hogy aki 16 év alatt a nemzeti nagytőke részévé válhatott, most puha protekcionista gazdaságpolitika nélkül is bizonyítson.

Az – egyébként az Állami Számvevőszék által feltárt – MNB-ügy egyszerűen csak gyalázatos tehertétel volt a jobboldal számára, s ráadásul együtt járt Matolcsy György utolsó néhány évének katasztrofálisan rossz monetáris politikájával.

Bűnnek tartom azt is (és nem csak április 12-e óta, nyilvános megszólalásaimban ezt bárki ellenőrizheti),

ami meglátszott a gazdasági dinamikán. Mindeközben nem zajlott le egy régóta, gyakorlatilag a rendszerváltás óta esedékes vita a magyar etatizmusról: arról, hogy örökké a kedvezményes állami hitelekkel és pályázati lehetőségekkel pumpált, alacsony termelékenységű vállalkozások országa leszünk-e, vagy beállunk előbb-utóbb arra a logikára, ahogyan a kapitalizmus valójában működik – hogy a vállalkozások piaci hitelekkel finanszírozzák azok kamatánál nagyobb mértékben megtérülő beruházásaikat.

Bűn volt továbbá a belső elhárítás hiánya is. A Tisza Párt országgyűlési képviselői között sokan vannak, akik az utolsó utáni pillanatokig a rendszer haszonélvezői voltak, és nem az igazságot keresve, hanem opportunizmusból árulták el azt. Ennek nem szabadott volna megtörténnie.

Gazdasági fundamentumok

Magyarországon a gazdasági szavazás vastörvény, a Tisza Párt kétharmados győzelméhez, tömeges szavazói mobilizációjához a gazdasági stagnálás és infláció teremtette meg a feltételeket. Bár az exportvezérelt magyar gazdaságot az elmúlt négy évben az európai dekonjunktúra egyáltalán nem segítette,

Az egyik, hogy az Európai Unióval, szövetségi rendszerünkkel és legfontosabb kereskedelmi partnerünkkel fennálló konfliktus túl hosszúra nyúlt és túl méllyé vált. Öt év alatt ez a konfliktus minden magyar számára kimutatta foga gazdasági fehérjét, és évről évre csökkent a kormány azon ígéretének hitelessége, hogy ezt a konfliktust meg tudja oldani – miközben az uniós pénzek toxikus, az Európai Bizottság által is becstelenül kezelt ügye újabb és újabb vétókba, felesleges konfliktusokba kergette bele a magyar kormányt az Európai Tanácsban is.

Ezzel párhuzamosan a kormányzat a népszerűtlen oldalra került egy lassan 80-20-assá váló politikai ügyben, az euróbevezetés ügyében is, miközben az elmúlt évek (Matolcsy György hibáitól sem független) forintinstabilitása mindenkinek megmutatta, hogy a forintnak bár lehettek a 2010-es években előnyei a magyar felzárkózás szempontjából, mostanra már csak hátrányai és költségei maradtak, és célszerű lenne minél hamarabb megszabadulni tőle.

A másik, hogy nem szabad elhallgatni: miközben a kormány számos jó, a magyarok életszínvonalát sikeresen megvédő intézkedéssel kezelte a válságot a rezsicsökkentéstől az árréstopig, válságkezelés közben követett el hibákat is. Ilyen volt például az élelmiszerárstop eredeti változata, amely teljes rugalmatlansága miatt csak hiányt és más termékcsoportokra átterhelt többletinflációt okozott.

A kampányt is a gazdasági fundamentumok tették féloldalassá: az Ukrajna-kampány csak egy pozitív gazdasági üzenettel, a megvalósuló repülőrajttal együtt működött volna, hogy a különutasság, az európai fősodortól való eltérés gazdasági hasznai mindenki számára egyértelműek legyenek.

Az Ukrajnával kapcsolatos üzenet önmagában gyenge és kevéssé meggyőző maradt.

Új ellenfél

Végezetül meg kell említeni az ellenfelet is, hiszen a Fidesz-KDNP-t mégiscsak legyőzte valami. Az új ellenfél elkerülte az előző ellenfelek politikai hibáit: nem volt összegyurcsányozható, kínosan ügyelt arra, hogy ne kerüljön a Fidesz számára kedvező 80-20-as ügyekben a népszerűtlen oldalra,

Az ellenfél kellő meggyőzőerővel állította (hogy hazudta-e, még nem tudjuk), hogy minden fideszes vívmány megtartható amellett, hogy minden jobb is lesz. A fideszes vívmányok esetleges elveszítésének perspektívája nem volt annyira népszerűtlen, mint a most leváltott rendszer maga. Ezzel együtt viszont a magyar politika centruma jobbra tolódott: az új ellenfél alapvető, nemzetstratégiai jelentőségű ügyekben elfogadta a Fidesz által kialakított kereteket, hogy ne legyen támadható. A számára ez kockázat is: a most vele tartó baloldali szavazóbázis e keretek lerombolását, a hozzá pártolt jobboldaliak azok további megtartását szorgalmazzák. A két igény egyszerre nem teljesíthető.

A végjáték

A végső csapást a jobboldali kormányzásnak az a választási rendszer vitte be, amelyet maga alkotott, s amelyet lényegében három e rendszerben megtartott választás után a választók kifejezetten a Fidesz-KDNP elzavarásának eszközeként használtak.

Országosan és helyben is egyszerűen csak a rendszerváltásra szavaztak. Így szorult a magyar jobboldal tisztes, soha vesztes párt által meg nem szerzett szavazatmennyisége ellenére brutális kisebbségbe a parlamenti patkóban.

***

Nyitókép: AFP