Elindult a charterjárat: mostantól közvetlen a kapcsolat a Balaton és a török riviéra között

2026. június 13. 17:48

A Sármellék és Antalya közötti charterek heti rendszerességgel közlekednek szeptember 19-ig.

2026. június 13. 17:48
null

A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.

Csabai Ferenc, az Itaka Magyarország operatív igazgatója a járatindítás kapcsán elmondta: régi igényt igyekeztek kielégíteni azzal, hogy a nyugat-magyarországi utasok számára a Hévíz-Balaton Airportról is nyaralójáratot indítanak. Az előfoglalások alapján január végére már 35 százalékos telítettsége volt az első gépnek, és bár a geopolitikai helyzet okozott némi megtorpanást, de végül 99,5 százalékos kihasználtsággal indult el az első járat, ami igazolta a létjogosultságát.

A Sármellék és Antalya közötti charterek heti rendszerességgel közlekednek szeptember 19-ig.

A 168 fős kapacitású repülőgépek révén több mint 2300 utast tudnak szállítani, terveik szerint 90 százalék feletti telítettséggel, az idei szezon sikerén pedig az is múlik, hogy további célpontokat is beillesztenek-e jövőre – jelezte az MTI kérdésére az operatív igazgató.

Hozzátette, hogy Sármellék sokak számára könnyebben és gyorsabban elérhető, mint Bécs, Pozsony vagy Budapest, az utazók pedig ingyenesen parkolhatnak.

Antalyában magyar asszisztencia és animátorok foglalkoznak a vendégekkel, ami az utasok számára megnyugtató lehet a jelenlegi hektikus világban – jegyezte meg.

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezető igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy a repülőtérnek is fontos mérföldkő az új charterek indítása, mert közelebb hozza a térségben élők számára a nagyvilágot, a török tengerpartot.

Arra is kitért, hogy egyre inkább felértékelődik a regionális repülőterek szerepe, az utasok szeretik a közelben, kényelmesen elérhető lehetőségeket, ezt a foglaltsági adatok is jól mutatják.

(MTI)

Fotó: MTI/Katona Tibor

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Oszodibeszed
2026. június 14. 18:29 Szerkesztve
Ha meg elfogy a kerozin (vagy kitör a török - izraeli háború), akkor hosszabb lesz a török nyaralás.
Válasz erre
0
0
P.S.
2026. június 14. 15:36
A Kis-Balaton szennyezése tovább nő. Oda folyik minden felszíni víz kezeletlenül.
Válasz erre
0
0
sagirdilsiz-2
2026. június 14. 13:59
Melyik olcsóbb a helyi lángos, vagy a török çiğ börek,---- rövidesen elemzések fognak erről születni.
Válasz erre
0
0
Haifisch
2026. június 14. 10:58
..a Balaton a Riviéra..
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!