Dr. Zolnay Judit a Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági államtitkára. Jogász, MBA végzettségű nemzetközi üzleti és vállalatfejlesztési szakember, aki az elmúlt 30 évben felső vezetőként dolgozott nemzetközi vállalati környezetben, majd saját sikeres tanácsadói vállalkozását építette fel. Magyar cégek tulajdonosait, vezetőit és vezetői csapatait támogatta üzleti növekedésükben és nemzetközi terjeszkedésükben, miközben abban segítette őket, hogy merjenek nagyobbat gondolni saját lehetőségeikről. Tapasztalata szerint Magyarország legnagyobb versenyelőnye a magyar emberek tehetsége, és megfelelő tudással, önbizalommal és következetes vezetéssel a hazai vállalkozások nemzetközi szinten is sikeresek lehetnek. Külgazdasági államtitkárként célja a magyar vállalkozások versenyképességének erősítése, a külföldi befektetői bizalom növelése és annak megmutatása, hogy Magyarország innovatív, tehetséges és hosszú távon is vonzó gazdasági partner. Tapasztalata erős alapot jelent ahhoz, hogy közelebb hozza egymáshoz az üzleti szereplőket, a nemzetközi befektetőket és a gazdaságirányítást.
Honvédelmi Minisztérium
Kürtös László Antal a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Közlekedésmérnök és védelmi ipari szakember, közel 15 éves tapasztalattal a nemzetközi hadiipari együttműködések, honvédelmi beszerzések és stratégiai kormányzati koordináció területén. A Kongsberg Hungária Kft. cégvezetőjeként részt vett a Magyar Honvédség kiemelt fejlesztési programjaiban, különösen a NASAMS légvédelmi rendszer, valamint katonai kommunikációs és URH rádiórendszerek beszerzésének és integrációjának koordinálásában. Rendszeres szakmai kapcsolatot tartott magyar és nemzetközi katonai, kormányzati és ipari szereplőkkel, köztük NATO-partnerszervezetekkel. 2019 és 2025 között Egerszólát független önkormányzati képviselője volt. Diplomáját a BME-n szerezte, angolul felsőfokon, németül alapfokon beszél.
Dr. Sándor Zsolt a Honvédelmi Minisztérium digitalizációs és kibervédelmi államtitkára. Informatikai vezető, szervezeti stratégiai szakember és a közszféra digitalizációjának tapasztalt irányítója. Több mint 20 éves vezetői múlttal rendelkezik védelmi, közigazgatási és nagyvállalati IT-környezetekben. A Tectus Innovation K+F programvezetőjeként védelmi fókuszú digitális katonai rendszerek fejlesztését irányította, korábban a HMEI Zrt. vezérigazgató-helyetteseként és CIO-jaként állami vállalati IT-stratégiáért, digitális transzformációért és jelentős IT-portfólióért felelt. Dolgozott az ÁEEK IT igazgatójaként, valamint e-kormányzati és útdíjstratégiai fejlesztések vezetőjeként is. Végzettsége szerint mérnök-informatikus és jogász, illetve adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász tanulmányokat folytatott. Angolul középfokon beszél.
Varga Attila Elek a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára. Nyugállományú hivatásos katona, repülési és légierő-stratégiai szakember, közel 4000 óra katonai és civil repülési tapasztalattal. Jelenleg a Honvédelmi Sportszövetség szakmai munkatársa, korábban a Magyar Honvédség Parancsnokságán a Honvéd Vezérkarnál vezető szakreferensként, kiemelt repülő referensként, valamint a Törökországban a NATO Szövetséges Légierő Parancsnokság törzstisztjeként dolgozott. Az Airwin Aviator School operatív igazgatója és repülőgépvezető oktatója volt. Mesterdiplomát a szerzett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen és a Turkish Air University and Air War College-ban; angolul és törökül felsőfokon beszél. Számos katonai kitüntetés birtokosa.
Igazságügyi Minisztérium
Dr. Bódis Péter az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Jogász, ingatlanforgalmi szakjogász, ügyvéd. Jogászdiplomáját, majd ingatlanforgalmi szakjogász LL.M végzettségét a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. 2021 és 2026 között egyéni ügyvédként dolgozott, főként ingatlanforgalmi okiratok, polgári peres, cégeljárások és családjog területén. A Heves megye 01-es számú egyéni választókerület országgyűlési képviselője. Angolul felsőfokon, németül középfokon, spanyolul alapfokon beszél; angol jogi szaknyelvi vizsgával rendelkezik.
Közlekedési és Beruházási Minisztérium
Barna Zsolt a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közúti közlekedésért felelős államtitkára. Okleveles építőmérnök és közúti biztonsági auditor, aki hosszú éveken át dolgozott a felsőoktatásban, az állami oldalon európai uniós támogatásokkal foglalkozott, az elmúlt tizenkét évben pedig egy mérnöki tervező és tanácsadó céget vezetett. Részt vett az útügyet érintő jogszabályok és tervezési előírások kidolgozásában a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság tagjaként, emellett szakosztályelnökként dolgozott a Magyar Mérnöki Kamarában is.
Tárkányi Zsolt a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára. Politológus, újságíró, a TISZA országgyűlési képviselője. Diplomáját a Debreceni Egyetemen szerezte, képzése során Erasmus-ösztöndíjjal az olaszországi Roma Tre egyetemen töltött két szemesztert, illetve a Debreceni Egyetemen felsőfokú szakképesítést szerzett kommunikáció és médiatudomány szakirányon. 2008-tól 2025-ig újságíróként számos területen volt aktív: dolgozott hírügynökségi és televíziós újságíróként belpolitikai területen, csaknem tíz éven át volt parlamenti tudósító, rendszeresen tudósított uniós csúcstalálkozókról, illetve az Európai Parlament üléseiről Brüsszelből és Strasbourgból. 2025-től egy éven át a TISZA sajtófőnöki feladatait látta el. A 2026-os országgyűlési választásokon a debreceni központú Hajdú-Bihar 01-es országos egyéni választókerületben szerzett mandátumot az Országgyűlésbe.
Szemerey Samu a Közlekedési és Beruházási Minisztérium építészeti államtitkára. Építészmérnök, városépítész. Tervezőként, szakértőként és tanácsadóként az elmúlt két évtizedben városokkal, intézményekkel és piaci szereplőkkel dolgozott együtt, emellett számos fejlesztési program, szakmai esemény, kutatás és kiállítás kezdeményezője, szervezője és vezetője volt Magyarországon és Európában. Korábban ő volt az új Közlekedési Múzeum projekt építészeti vezetője is. Munkájának középpontjában az okos, fenntartható és közösségeket erősítő építészet és városfejlesztés áll. Rendszeresen tanít hazai és nemzetközi egyetemeken. A Kortárs Építészeti Központ alapító tagja és szakmai vezetője, valamint a DANU építészeti és urbanisztikai igazgatója.
Külügyminisztérium
Breuer Klára a Külügyminisztérium bilaterális kapcsolatokért felelős államtitkára. Nagykövet, diplomata és oktató, több évtizedes külügyi és nemzetközi kapcsolati tapasztalattal. 1991 óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium diplomatája; dolgozott Washingtonban sajtóattaséként, Bécsben az ENSZ-képviseleten, Londonban első beosztottként és chargé d’affaires-ként, majd Lisszabonban és Helsinkiben nagykövetként. 2011–2014 között Martonyi János külügyminiszter kabinetfőnöke, korábban Mádl Ferenc köztársasági elnök diplomáciai főtanácsadója volt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi igazgatójaként is dolgozott, és a Magyar Diplomáciai Akadémián tanít. Történelem–angol szakos bölcsész, újságírói végzettséggel. Elismerései közé tartozik Magyarország köztársasági elnökének aranyérme és a londoni DCM of the Year díj.
Mészáros Krisztián a Külügyminisztérium multilaterális ügyekért felelős államtitkára. Nemzetközi kapcsolatokra és biztonságpolitikára szakosodott diplomáciai vezető, több mint két évtizedes NATO- és külügyi tapasztalattal. Jelenleg a NATO Nemzetközi Titkárságán a Partnerségekért és Globális Ügyekért Felelős Igazgató Brüsszelben. Korábban a NATO főtitkári kabinetjének igazgatóhelyettese, a NATO ENSZ melletti polgári összekötője, valamint partnerségi és euroatlanti ügyekért felelős referens volt. Dolgozott a Külügyminisztériumban, illetve Magyarország NATO melletti Állandó Képviseletén is. Közgazdász diplomáit nemzetközi kapcsolatok, illetve idegenforgalmi és szálloda szakon szerezte. Magyarul, angolul, franciául, németül és finnül beszél.
Velkey György László a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Irodalomtudományi PhD-fokozattal rendelkező oktató, szervezeti vezető és nemzetközi felsőoktatási szakember. Doktori fokozatát summa cum laude minősítéssel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában szerezte, emellett magyar nyelv és irodalom szakos tanárként és szociológusként is summa cum laude végzett. Korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi irodavezetője és osztályvezetője, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa volt. A TISZA egyéni országgyűlési képviselője a Budapest 06-os számú választókerületben. Angolul, franciául és olaszul magas szinten beszél.
Miniszterelnökség
Dr. Bíró-Nagy András a Miniszterelnökség szakpolitikáért felelős államtitkára. Politológus, nemzetközi kapcsolatok szakértő, a politikatudományok doktora, summa cum laude minősítéssel. 2014-2026 között a Policy Solutions igazgatója, emellett az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Kutatóintézetének (ELTE TK PTI) tudományos főmunkatársa és 2022-2026 között a Kormányzás és Közpolitika Osztály vezetője. Korábban az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosának kabinetjében politikai tanácsadóként dolgozott. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen és a London School of Economics-on végezte. Angolul és spanyolul felsőfokon, németül és portugálul középfokon beszél. 2023-ban az Év Kutatója 2022 díjat kapta az ELTE TK PTI-ben, 2018-2021 között az MTA Bolyai János kutatási ösztöndíjasa volt.
Csontos Bence a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Nemzetközi kapcsolatok területén képzett, közéleti és társadalmi szerepvállalásban aktív szakember, a Bács-Kiskun 06-os választókerület egyéni országgyűlési képviselője. Tanulmányait az ELTE Társadalomtudományi Karán nemzetközi kapcsolatok szakon végezte 2022-ben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szabad bölcsészet képzésen, filozófia specializáción és etika minoron folytatta. Angolul és németül felsőfokon beszél.
Kustánczi Norbert a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára. Kommunikációs és médiaszakember, újságíró. A Pécsi Tudományegyetemen diplomázott, pályáját a Pécsi Médiaközpontban kezdte mint riporter, majd híradószerkesztő. Dolgozott külpolitikai újságíróként, tanácsadóként, felelős szerkesztőként több médiumnál; többek közt a 24.hu főszerkesztője volt. Ezt követően az Uniomedia Communicationsnél töltött be kontentigazgatói posztot, később az Európai Parlamentben volt kommunikációs tanácsadó. 2025 óta a TISZA politikai koordinátora.
Nagy Zsófia a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára. Szociológus és szociális antropológus diplomáját a Közép-Európai Egyetemen szerezte, majd az ELTE Társadalomtudományi Karán szerzett PhD-fokozatot szociológiából 2019-ben. Tanított az ELTE Társadalomtudományi Karán, majd önkormányzati kommunikációs vezetőként és polgármesteri főtanácsadóként Józsefvárosban. 2025 óta a TISZA politikai koordinátora.
Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium
Dr. Katz Sándor az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. Fizikus, az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézet egyetemi tanára, az MTA rendes tagja. Több mint 25 éves kutatói és oktatói tapasztalattal rendelkezik az elméleti fizika, a részecskefizika és a számítógépes fizikai modellezés területén. Pályafutása során dolgozott a hamburgi DESY kutatóközpontban és a Wuppertali Egyetemen, majd az ELTE Elméleti Fizikai tanszékén tanársegédként, adjunktusként és egyetemi tanárként. 2020 és 2026 között az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézet intézetigazgatója volt, korábban általános igazgatóhelyettesi és tanszékvezetői feladatokat is ellátott. Több jelentős kutatási projekt vezetője, köztük ERC-, MTA Lendület-, KKP- és NKKP pályázatoké. Fizikus diplomáját és PhD-fokozatát az ELTE-n szerezte, az MTA 2016-ban levelező, 2022-ben rendes tagjának választotta. Angolul folyékonyan, németül társalgási szinten beszél.
Kapronczai Balázs az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Vállalkozó, művészeti intézményvezető, közoktatási szakértő és a magyar táncélet meghatározó szereplője. Tanulmányai befejezése után Szigetváron alapított magán művészeti iskolát, amely mára három megyéből több mint 1500 növendéket oktató intézménnyé fejlődött. Vidéken él feleségével és gyermekeivel, közösen vezetett vállalkozásuk révén napi tapasztalata van a helyi közösségek, családok és vállalkozások valós problémáiról. A TISZA egyéni országgyűlési képviselője Baranya megye 04. választókerületében.
Kereki Judit az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium gyermekügyekért felelős államtitkára. Gyógypedagógus, pszichopedagógus, közgazdász, PhD-fokozattal rendelkező felsőoktatási oktató és szakmai vezető, több mint három évtizedes tapasztalattal az oktatás, a gyermek- és családügy, valamint a kora gyermekkori intervenciós ellátórendszer fejlesztése területén.Tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán végezte, doktori fokozatát az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában szerezte. Pályafutása során dolgozott kutatóként, pszichopedagógusként, egyetemi oktatóként és projektvezetőként, az elmúlt években pedig országos család- és gyermekügyi fejlesztési programok szakmai irányításában vett részt. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Pető András Karának egyetemi docense, valamint a Családbarát Magyarország Központ Gyermekút Módszertani Központjának igazgatója, munkáját több szakmai elismeréssel és kitüntetéssel ismerték el.
Kókayné Lányi Marietta az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közoktatásért felelős államtitkára. Pedagógus, intézményvezető és köznevelési szakértő, több mint négy évtizedes tapasztalattal az oktatás, a befogadó nevelés és a pedagógusképzés területén. Tanítói diplomáját a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, pedagógiai szakos előadói végzettségét az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte. Pályafutása során tanítóként, intézményvezető-helyettesként és főigazgatóként dolgozott a budapesti Gyermekek Házában és a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnáziumban, emellett számos országos oktatásfejlesztési és pedagógusképzési program szakmai vezetője volt. Több évtizede foglalkozik integrált és inkluzív nevelési modellek fejlesztésével, pedagógusképzéssel és módszertani programok kidolgozásával, rendszeresen tart előadásokat hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon. Rendszeresen publikál, több cikke jelent meg befogadó iskolai gyakorlattal, inkluzív neveléssel kapcsolatban. Munkáját több rangos szakmai elismeréssel tüntették ki.
Naderi Zsuzsanna az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium szakképzésért és felnőttkori oktatásért felelős államtitkára. Közgazdász, közgazdász-tanár, okleveles könyvvizsgáló és szak- és felnőttképzési szakértő, több mint harminc éves tapasztalattal az oktatás, a felnőttképzés és az intézményfejlesztés területén. Közgazdász diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, később okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett a Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál. Pályafutása során dolgozott pénzügyi vezetőként multinacionális környezetben, majd oktatási intézményvezetőként és szak- és felnőttképzési szakértőként. Jelenleg a KÉSZ Holding Zrt. Edupark Ágazati Képzőközpontjának ügyvezetője és a cégcsoport képzés-fejlesztési vezetője, emellett aktív szerepet vállal országos szakképzési és ágazati, szakmai, érdekképviseleti szervezetek munkájában is.
Pénzügyminisztérium
Barabás Gyula a Pénzügyminisztérium államháztartásért és gazdaságpolitikáért felelős államtitkára. Széleskörű gazdaságpolitikai, kereskedelmi banki és vezetői tapasztalatokkal rendelkező közgazdász, pénzügyi szakember. Pályáját a Magyar Nemzeti Bankban elemzőként kezdte, és végül az egyik legnagyobb, a monetáris politikai döntések előkészítését végző elemzési terület főosztályvezetője lett. 2007 és 2026 között az OTP Bank ügyvezető igazgatójaként irányította a csoportszintű eszköz-forrás menedzsmentet. Gondos gazdaként felelt a bankcsoport ma már 45 milliárd eurós likviditási tartalékának kezeléséért. 2023-tól az OTP szerbiai leánybankjának felügyelőbizottsági elnökeként dolgozott. Szakmai munkáját több publikáció és nemzetközi tanácsadói megbízás kíséri. A TISZA-kormány pénzügyminisztériumi államtitkáraként célja az államháztartás felelős pénzügyi gazdálkodásának helyreállítása és az euró bevezetéséhez szükséges gazdasági feltételek megteremtése. Értékrendjének három alappillére a tisztesség, a hazaszeretet és a szakmaiság.
Boda Nikoletta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Vezetés és szervezés szakon végzett szakközgazdász, általános és igazságügyi mediátor. A bankszektorban dolgozott több mint 10 évig, illetve multinacionális és középvállalatnál is vezetett pénzügyi és gazdasági területeket. A TISZA-sziget mozgalom indulásától aktív szigettag és kapcsolattartó. A 2026-os választások során 64,29%-kal nyert Budapest 11. számú egyéni választókerületében, Óbuda-Békásmegyeren. Az Országgyűlés alakulásakor a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság alelnökévé választották. Parlamenti államtitkárként legfőbb feladatai a politikai döntések előkészítése, koordináció és egyeztetés az országgyűlési képviselőkkel, valamint a tárca és a szakpolitikai döntések képviselete az Országgyűlésben.
Kövesdy Attila a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára. Jogász, adózási szakember, főbb szakterületei a jövedelemadók és a nemzetközi adózás, a polgári és társasági jog. Jogi diplomáját az ELTE-n szerezte 1997-ben. 1995-től 2023-ig a világ egyik legnagyobb könyvvizsgálattal, illetve üzleti- és adótanácsadással foglalkozó cégénél a Deloitte-nál dolgozott, ahol gyakornokként kezdett és ügyvezető üzlettársként és az igazgatóság elnökeként fejezte be pályáját. Ez alatt az időszak alatt dolgozott Washingtonban, vezette a budapesti és a regionális adótanácsadási üzletágat, a budapesti ügyvédi irodát, továbbá tagja és elnöke volt a közép- kelet-európai igazgatóságnak. Aktív tagja a Budapesten működő Amerikai Kereskedelmi Kamara igazgatóságának, jó kapcsolatot ápol a hazai vállalati szektorral és a hazánkban működő külföldi befektetőkkel is. Számtalan publikáció szerzője, a Corvinus Egyetemen és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán is vendégelőadó. Célja, egy a magyar emberek és a gazdasági szereplők számára is átláthatóbb, kiszámíthatóbb, igazságosabb adórendszer megteremtése.
Szociális és Családügyi Minisztérium
Dr. Barna-Szabó Tímea a Szociális és Családügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Háziorvos, több mint egy évtizedes tapasztalattal az alapellátás, az ügyeleti betegellátás és a vidéki egészségügy területén. Orvosi diplomáját a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerezte cum laude minősítéssel, majd háziorvostan szakvizsgát tett a Pécsi Tudományegyetemen. Pályafutása során dolgozott szülész-nőgyógyász rezidensként, sürgősségi osztályos orvosként és ügyeleti ellátásban is, jelenleg saját háziorvosi praxisát működteti. Háromgyermekes édesanyaként és vidéki orvosként napi tapasztalata van a magyar családok, idősek és a kistelepülések egészségügyi problémáiról. Munkájában kiemelt szerepet kap a közösségi szemlélet, a karitatív tevékenységek szervezése és a helyi közösségek támogatása. A TISZA egyéni képviselője Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 06. választókerületében.
Dr. Éliás Eszter a Szociális és Családügyi Minisztérium esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkára. Jogász, mediátor és intézményvezető, több mint harmincéves szakmai tapasztalattal az igazságszolgáltatás, a gyermekvédelem és a szociális ellátás területén. Jogi diplomáját a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte cum laude minősítéssel, pályafutása során dolgozott a gyámügyben, az APEH jogi területén, majd közel húsz éven át bíróként a Fővárosi Törvényszéken gazdasági, kötelmi és öröklési jogi ügyekben. Aktív szerepet vállalt a bírósági mediáció országos rendszerének kialakításában, az OBH mediációs munkacsoportjának tagjaként képzések, szakmai programok és jogalkotási folyamatok előkészítésében is részt vett. Az elmúlt években fogyatékossággal élő emberek ellátásával és támogatott lakhatás kialakításával, működtetésével és irányításával foglalkozott.
Dr. Gyurkó Szilvia Veronika a Szociális és Családügyi Minisztérium gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkára. Jogász, hazánk egyik legismertebb és legelismertebb gyermekjogi és gyermekvédelmi szakembere több mint két évtizedes szakmai tapasztalattal. Jogi végzettségét az ELTE-n szerezte summa cum laude, majd gyermekjog védelmet tanult a Columbia Egyetemen New Yorkban. Egész szakmai életútját a gyermekjogoknak és gyermekvédelemnek szentelte, évekig dolgozott jogi szakértőként gyermek- és családjogi szervezeteknél. 2005 és 2012 között az Országos Kriminológiai Intézetben kriminológusként tevékenykedett. 2012 és 2014 között az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványának gyermekjogi igazgatója, 2016-ban alapította a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt. Több könyv szerzője. Számos díj birtokosa.
Dr. Tóth Kinga Dóra a Szociális és Családügyi Minisztérium szociális, család- és idősügyi államtitkára. Szociológus, szociális munkás, több mint három évtizedes szakmai, tudományos, oktatói, és vezetői tapasztalattal. Diplomáit a Miskolci Egyetemen, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai és Tanárképző Főiskolán, valamint a University of Manchester-en szerezte, PhD-fokozattal és egyetemi habilitációval rendelkezik. Pályája során a roma társadalom vizsgálata kiemelt jelentőséggel bírt. Dolgozott családgondozóként, óraadó oktatóként és egyetemi oktatóként is, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetője. Pályája során eddig 29 hazai, illetve nemzetközi projektben vett részt mint kutatásvezető, szakmai vezető, kutató, illetve projektmenedzser. Számos szakmai társaság tagja, valamint több rangos szakmai díj birtokosa. Több száz tudományos publikációval rendelkezik.
Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium
Heidl György a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (nemzetpolitika, civil, nemzetiségi és felekezeti ügyek). Több mint három évtizedes tudományos munkája során oktatóként, kutatóként és vezetőként is bizonyított. A Janus Pannonius Tudományegyetemen magyar és művészettudomány szakokon, a Central European University-n medieval studies szakon szerzett diplomát. Később ugyanitt PhD-fokozatot szerzett, 2020 óta az MTA doktora. 1993 óta a Pécsi Tudományegyetem Esztétika Tanszékének oktatója. 2018 óta egyetemi tanár, 2019 és 2023 között a PTE BTK dékánja volt. 2014 és 2018 között a Pécsi Egyházmegye munkatársa volt, tudományos, kulturális és kommunikációs igazgatóként, később a tudományos kapcsolatokért felelős főmunkatársként. Angolul, latinul felsőfokú, ógörögül, németül, franciául, olaszul középfokú nyelvismerettel rendelkezik. Tudományos munkája során számos rangos folyóirat szerzője és szerkesztője, több száz esztétikai és filozófiatörténeti tudományos publikációval rendelkezik.
Nagy Ervin a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Színész, filmszínész, közéleti szereplő, a magyar kulturális élet egyik meghatározó alakja. Színművész diplomáját Máté Gábor osztályában a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezte. Diplomája megszerzése után a Katona József Színház társulatához szerződött, ahol hamar a társulat egyik meghatározó művészévé vált. Sokoldalú színészként prózai és zenés szerepekben egyaránt jelentős sikereket aratott. A filmvásznon szintén jelentős karriert épített, alakításai révén széles közönség számára vált ismertté és népszerűvé, miközben mindig hangsúlyozta, hogy számára a színház maradt az elsődleges művészi közeg. Munkásságát számos szakmai díjjal ismerték el, Jászai Mari-díjban részesült, valamint Dunaújváros díszpolgári címét is megkapta kiemelkedő művészeti tevékenységéért. A TISZA egyéni országgyűlési képviselője Fejér megye 04. választókerületében.
Dr. Sári Zsolt a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkára. Okleveles etnográfus és politológus, közel 30 éves muzeológiai, kurátori és vezetői tapasztalattal. Pályáját Szolnokon, muzeológusként kezdte, majd 2001-től a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, vagyis a Szentendrei Skanzenben dolgozott általános főigazgató-helyettesként. Operatív vezetői és kurátori munkája mellett tudományos fokozatot szerzett, 2025-től a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa. Tagja és vezetője több magyarországi és nemzetközi muzeológiai szakmai társaságnak. Muzeológusként és néprajztudósként végzett szakmai munkáját több szakmai kitüntessél is díjazták.
Tompa Enikő a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára. Széleskörű, másfél évtizedes köz- és államigazgatási tapasztalattal rendelkezik. Az Eszterházy Károly Főiskolán, majd a Debreceni Egyetemen szerezte diplomáit intézményi kommnikátor, igazgatásszervező, majd közigazgatási menedzser szakokon. Pályája során három megyében is dolgozott a köz- és államigazgatás különböző szintjein a szociális igazgatási, gyámügyi, anyakönyvi és adóigazgatási területen. A TISZA egyéni országgyűlési képviselője Hajdú-Bihar megye 02. választókerületében.
Tudományos és Technológiai Minisztérium
Bicskei László a Tudományos és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára. Műszaki informatikus mérnök és egészségügyi mérnök, jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal a gyógyszerfejlesztés, a kutatás-fejlesztés, az innováció, a mesterséges intelligencia és a technológiai projektvezetés területén. A Vitaleon Pharma B.V. ügyvezető igazgatójaként gyógyszerfejlesztési programokat irányított, emellett több éven át a Mitochon Technologies Kft. és a Humeltis Kft. ügyvezetőjeként dolgozott. Korábban az X-Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nél senior befektetési munkatársként startupokkal foglalkozott, Londonban pedig a Deallus Consultingnál menedzsment tanácsadóként működött. Dolgozott agykutatóként a University College Londonon és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben. Diplomáit a BME-n szerezte. Angolul felsőfokon, németül középfokon beszél.
Dr. Horváth Péter a Tudományos és Technológiai Minisztérium tudománypolitikai és innovációs államtitkára. Informatikus, képelemzési és mesterséges intelligencia-kutató, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének igazgatója és kutatócsoport-vezetője. Emellett a müncheni Helmholtz AI4Health Institute csoportvezetője, a Helsinki Egyetem FIMM-EMBL vendégkutatója, valamint a Single-Cell Technologies Ltd. ügyvezetője. Kutatásai a fénymikroszkópia, az egysejt-biológia, a térbeli omika és az MI-alapú képelemzés metszéspontjában mozognak, különös tekintettel a precíziós orvoslási alkalmazásokra. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen, a Nizzai Egyetemen és az INRIA-n végezte, 2023-ban az MTA doktora, 2024-ben az Academia Europaea tagja lett. Több mint 200 tudományos publikáció szerzője, számos nemzetközi díj és szakmai elismerés birtokosa.
Polereczki Andrea a Tudományos és Technológiai Minisztérium digitalizációs államtitkára. Kiberbiztonsági és digitális transzformációs szakember több mint 25 év tapasztalattal. Pályája a kibervédelem, a mesterséges intelligencia, a szabályozott iparágak és a felsővezetői irányítás köré szerveződött. Dolgozott a Magyar Honvédségnél, a Magyar Fejlesztési Banknál, az OTP Mobilnál, az Inter-Computer Informatika Zrt.-nél és az RTL Magyarországnál, majd az egészségügyi és gyógyszeripari szektorban kiberbiztonsági, NIS2- és MI-alapú megfelelőségi fejlesztéseket támogatott. A Women4Cyber Magyarország alapító és igazgatósági tagja, ECSO CISO nagykövet. Végzettségét a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen és az NKE-n szerezte, angolul, oroszul és arabul beszél.
Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium
Dr. Stumpf Péter Bence a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Politológus, egyetemi oktató és politikai elemző, Csongrád-Csanád 01-es választókerület egyéni országgyűlési képviselője. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte politológia alapképzésen, politikatudomány mesterszakon, gazdálkodás és menedzsment, valamint international economy and business szakon, 2024-ben pedig PhD-fokozatot szerzett. 2018-tól a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Politológiai Tanszékén dolgozott tudományos segédmunkatársként, majd tanársegédként, 2025-től adjunktusként. Angolul felsőfokon beszél.
Dr. Szabó Mátyás a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium vidék- és területfejlesztési államtitkára. Fejlesztéspolitikai szakértő, közgazdász és szociológus, több mint húszéves szakmai tapasztalattal. Doktori disszertációját a fejlesztéspolitika és a hosszú távú tervezés területén írta. Pályafutása során települési, megyei és országos szinten is dolgozott, egyetemi környezetben is szerzett tapasztalatot, 2020 óta pedig európai uniós intézményekben tevékenykedik. Szakmai fókuszában a vidékfejlesztés és területfejlesztés tervezés, a helyi érdekek képviselete és az uniós támogatási környezet áll.
Nyitókép: Klaudia Radecka / NurPhoto via AFP