Tiszás vagyonadó: a leggazdagabb országokban is problémás a vagyonadóztatás a közgazdász szerint

Jelentős vagyonadót vetne ki a magyarokra Magyar Péter és a Tisza Párt 660 oldalas, kiszivárgott megszorítás-tervezete: az évi vagyonadó 6,5% lenne 500 millió forint feletti összvagyon esetén (ingatlan, gépjármű, értékpapír, ékszer stb. egybe számolva. Mint attól egy ideje hangos a magyar közélet, napvilágra került a Tisza Párt és Magyar Péter 660 oldalas megszorításcsomag-tervezete, tele adóemeléssel. Magyar Péterék persze tagadják az egészet, de számos bizonyíték szól a tervezet tiszás mivolta mellett.

Megkérdeztük a vagyonadóról Sebestyén Géza közgazdászt, a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetőjét, aki négy fő kihívást fogalmazott meg a Tisza vagyonadójával kapcsolatban:

• a vagyon nyilvántartása;
• a vagyon értékelése;
• a rejtett és offshore vagyon;
• végül ott a költség–haszon-paradoxon.

Sebestyén Géza kifejtette: „a vagyonadó mindig jól hangzik a politikai kommunikációban; a leggazdagabbak is vegyék ki a részüket a közteherviselésből. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. A modern gazdaságok tapasztalatai azt mutatják, hogy a vagyonadó jellemzően nem a politikai bátorságon bukik el, hanem a technikán. A kérdés ugyanis nem az, hogy kell-e adóztatni a gazdagokat, hanem az, hogy az állam képes-e egyáltalán precízen felmérni, mennyi vagyon létezik és hol.”

 A szakember hozzátette: 

India példája komoly figyelmeztetés. A szűk, kivételekkel teleaggatott vagyonadót olyan mennyiségű vita és per követte, hogy az állam többet költött a rendszer működtetésére, mint amennyit beszedett. Spanyolországban a 17 régió eltérő szabályai okoznak káoszt, Svájcban pedig kantononként más értékelési módszerrel kell minden külföldi bankszámlát és részvényt leadózni.”

– fejtette ki Sebestyén. – Egy részvény árfolyama világos, de mennyit ér egy kastély Provence-ban, egy szecessziós villa a Rózsadombon vagy egy gyorsan növekvő startup 17 százalékos kisebbségi tulajdonrésze? Németországban az 1960-as évek ingatlanértékeit használták a vagyonadó meghatározásához még a kilencvenes években is; a bíróság végül kimondta, hogy ez alkotmányellenes, és a vagyonadó meg is bukott. Franciaországban külön kedvezmények és kivételek torzították az értékelést, és  Norvégia és Dánia sem tudta a valós piaci árakat lekövetni a nem tőzsdei cégeknél.”

A kutatások szerint – mutatott rá az MCC műhelyvezetője – „a globális pénzügyi vagyon mintegy tizede adóparadicsomokban pihen. Épp ott, ahol a legnehezebb azt megtalálni vagy adóztatni. Argentína 2020-as szolidaritási adója például rögtön összeütközésbe került a trösztök és offshore-struktúrák kusza világával; a bíróságok sorra mondták ki, hogy bizonyos vagyonrészek kívül esnek az adóhatályon.”

 A vagyonadó működtetéséhez drága apparátus kell, sok szakértő és rengeteg adat. Ha az adóbevételek ezt nem haladják meg kellő mértékben, mint India és Franciaország esetében történt, akkor a politikai ígéretből adminisztratív fiaskó lesz – figyelmeztet a közgazdász.

Sebestyén Géza így összegez a Mandiner számára: „a vagyonadó tehát nem egyszerűen gazdaságpolitikai döntés. Olyan, mintha az állam egy óriási pillanatképet szeretne készíteni mindenki vagyonáról, miközben sokan nem is szeretnék megmutatni, merre rejtették az értéktárgyaikat. A kérdés ma már nem az, hogy fizessenek-e a gazdagok, hanem hogy egyáltalán láthatóvá tehető-e a teljes vagyon, és képes-e az állam méltányosan, pontosan és olcsón működtetni egy ilyen rendszert. Az eddigi példák alapján ez még a leggazdagabb országoknak sem sikerült.”

Fotó: képernyőfotó