A kritikusoknak sikerült épp azt a kutatóhelyet kipécézniük, amely idehaza az utóbbi időben talán a legtöbbet tette a magyar történettudomány nemzetközi integrációjáért.
Írta: Borhi László; Indiana Egyetem Bloomington/BTK Történettudományi Intézet
Némileg értetlenkedve olvastam „Tényleg ez lenne a magyar tudomány aranycsapata?” című írást a hazai humán tudományok, elsősorban a Bölcsészettudományi Kutatóközpont keretein belül dolgozó művelőiről, hiszen azt lehetett hinni, de legalábbis remélni, hogy a magyar humán tudományos műhelyek közül a legtöbb paradigmatikus alapmunkát produkáló kutatóhely ellen folytatott, az alapvető tájékozottságot is nélkülöző publicisztikai támadások hitelüket vesztették. Tévedtem. A Történettudományi Intézet kiemelése a számos más – és sokszor anyagilag bőkezűbben dotált – hazai intézmény közül semmilyen módszertani szempontból nem igazolható, kutatóinak hazai és nemzetközi tevékenysége csak a többi hazai intézettel vagy hasonló méretű és helyzetű országok kutatóhelyeivel (szlovák, cseh, horvát, román, osztrák stb.) összevetve lenne értelmezhető.
Elöljáróban hadd nyugtassam meg a lap olvasóit, hogy a humán tudományok brit, amerikai, kanadai, német és egyéb jeles képviselői csak helyzeti előnyüknek köszönhetően „láthatóbbak” a „nemzetközi” tudományosság számára, mint a hazai kollégáik.
Az ő munkáik zöme, akárcsak a magyar,
Az 1794-es Hamilton–Jay szerződés újraértelmezése nem feltétlenül relevánsabb a külvilág számára, mint mondjuk az első bécsi döntésé, a Gary indianai munkásnegyedek történetszociológiai elemzése fontosabb a 320 milliós Amerikában, mint a Százados úti telepé.
A kulturális nagyhatalmak történészeinek munkái azonban automatikusan saját, helyzetüknél fogva nemzetközileg jegyzett folyóirataikban jelennek meg, és ebből adódóan minőségüktől, nemzetközi relevanciájuktól függetlenül sokat idézett szöveggé válnak. A matematika vagy mondjuk a fizika univerzális, vagy legalábbis univerzálisabb, mint a sokszor a lokálissal vagy nemzetivel foglalkozó történetírás vagy akár a néprajz. Mindez nyilván nem jelenti azt, hogy a nemzeti vagy globális között nincsen átjárás, de az nem automatikus. Egyes területeken könnyebb az átjárás, mint máson: a magyar holokausztkutatásnak, hogy egyetlen példát említsek, vannak kiaknázatlan lehetőségei e diszciplina nemzetközileg kutatott kérdéseihez való hozzájárulás terén.
Miből adódik, hogy mesterségesen kreált és nem is a humán területre kitalált mérőszámok alapján egy „nagy” nemzet kutatói láthatóbbak, de nem feltétlenül nívósabbak, mint egy „kis” országé? A kulcs a nyelvben és a kulturális térfoglalásban rejlik. Egy amerikai, brit, kanadai vagy ausztrál szerző anyanyelvén, vagyis saját nyelvi, kulturális, intézményes terepén publikál, amely a kibocsátó intézmény, ország és a megjelenés nyelve által rögvest „nemzetközivé” válik. Angolul mindenki olvas, az angolszász tudományos világ mérvadó minden tudomány számára. Ha valaki teszem azt a román nemzeti identitás fejlődését kutatja az Illinois állami egyetemen, az rögvest a Slavic Review-ban teszi közzé (amennyiben befogadják a szöveget), és mivel ez az angol közvetítő mivolta miatt az egész világra eljut, nagy eséllyel sokan fogják idézni. Vagyis az idézettség a minőség mellett a hozzáférhetőség függvénye. Amerika tudományos és kulturális nagyhatalom, a Slavic Review a világ egyik vezető tudományos orgánuma, mert mögötte az anyaország kulturális hatalma áll. Ha ugyanerről a témáról hazai kutató ír, magyar szempontból, magyarul, vagyis a külföldön csak kevesek számára hozzáférhető nyelven, mindez nem lesz elmondható a munkájáról. És ez nem minősíti a szerzőt. A Történelmi Szemle, melyet éppen a Történettudományi Intézetben szerkesztenek, vagy a Századok
Mondhatnánk persze, hogy miért nem küldi el nemzetközileg jegyzett folyóiratba? Elküldheti, de ehhez le kell fordítani, nem is akárhogyan, ugyanis a publikálás előfeltétele a nagyon magas nyelvi színvonal, amire csak a célnyelv magasan képzett beszélője képes. Ez pedig nem kevés pénzbe, erőfeszítésbe kerül, hiszen a szakmát még a legkiválóbb fordító sem mindig érti, ezért a szerzőnek folyamatosan figyelemmel kell kísérnie az átültetés folyamatát.
Sorsdöntő a témaválasztás is. Csak egyetlen példa. Egy hazai kutató nem veheti fel a versenyt egy brit, amerikai vagy német kollégájával, ha a második világháború kutatásáról van szó. Ha ehhez akar hozzászólni, leginkább magyar vonatkozású témával teheti. Márpedig ez még a legjobb esetben sem lehet versenyképes azzal, ha valaki a D-napról vagy a kurszki csatáról ír, egész egyszerűen a relevancia miatt. Budapest ostroma nem veheti fel a versenyt Leningrádéval, a debreceni tankcsata a D-nappal. És ha még minden össze is jön, a brit, amerikai stb. tudományos folyóiratok az ottani tudományosság fórumai elsősorban. Terjedelmük véges, és a kevés helyen a hazaiak mellett az egész világgal versenyezni kell egy megjelenésért.
A másik és talán legnagyobb akadály, hogy még a legkiválóbb szöveget is át kell tenni egy másik, a külföldi olvasó által értelmezhető összefüggésrendszerbe, értelmezési keretbe, még akkor is, ha a szerző a magyar múlt kérdéseiről értekezik. Egy ilyen fajta „átköltésre” a természettudományok képviselői nem kényszerülnek. Más megvilágításban lehet és kell a hazai közönség számára értelmezni mondjuk a hazai sztálinizmus társadalomtörténetét, mint egy német vagy angolszász olvasóközönségnek.
A cikk talán legfélrevezetőbb része, hogy a nemzetközi tudományosság számára csak a tanulmány számít. Ez nem így van. Az angolszász egyetemi rendszerben például
Ezekből táplálkoznak a tudományos ismeretterjesztő művek: cikkek, könyvek, filmek. Egyetemi álláshoz egy, a véglegesítéshez legalább két monográfia a szokásos követelmény. Egyetemi tanári kinevezéshez pedig ritkán kerülhet valaki szóba három tudományos kötet nélkül, ami hangsúlyozottan monográfia, vagyis nem szerkesztett kötet kell, hogy legyen. Itt a legnagyobb súllyal a kiadó esik latba: a maga területén neves egyetemi vagy akadémiai kiadónak kell lennie. Ez egyben azt is jelenti, hogy az adott kiadónál megjelent mű peer reviewed, vagyis külső bíráló által jóváhagyott szöveg.
Mi is a publikálás pontos menete? Először is, kiadót kell találni, ami nem könnyű még egy brit vagy amerikai közegben működő szakembernek sem. Általában négy-öt kiadónak kell felajánlani a kéziratot, amíg egy szerkesztő befogadja, de számos írás sohasem lel szakmailag elfogadott kiadóra. Ezt követően a kiadótól anonim bírálók kapják meg a kéziratot, melynek sorsa az ő véleményüktől függ. Sokszor a bírálat folyamata kétlépcsős is lehet. Ha a bírálók kiadásra ajánlják a művet, akkor az utolsó körben a kiadó vezetése dönt a kiadásról eladhatósági szempontokat is figyelembe véve.
Belátható, hogy a fordítás irgalmatlan költségeit is figyelembe véve nem csak a munkán, szorgalmon és tehetségen múlik a nemzetközi megjelenés.
Mindennek fényében nézzük meg, hogy a céltáblának választott Történettudományi Intézet munkatársai hogy állnak ezen a téren. Gyáni Gábornak több könyve is megjelent már jelentős nemzetközi kiadónál, a legújabb az idén látott napvilágot a Routledge kiadónál. Fodor Pál oszmán témájú monográfiái Németországban és Törökországban jelentek meg, ennek szakmai jelentőségét nehéz túlbecsülni. Hasonló a helyzet Zsoldos Attila, Csukovits Enikő, Molnár Antal és a magyar művészettörténészek műveivel, amelyeket a rangos Viella Kiadó (Róma) adott közre. Stefano Bottoni az Intézet munkatársaként jelentetett meg két kötetet is, az egyiket a térségünkre is szakosodott kiadónál, az Indiana University Pressnél – itt jelent meg Horváth Sándor Sztálinvárosának angol nyelvű változata is –, a másikat pedig a Harvard Cold War Series keretein belül. Talán jelez valamit a magyar történész szakma nemzetközi tekintélyéről az, hogy egyedüli országként a világon ez utóbbi – vezető amerikai – kiadó külön sorozatot indított a magyar történettudomány eredményeinek közzétételére. Ennek első kötete Pálffy Géza, a Habsburg Birodalom nemzetközi tekintélyű kutatójának frissen megjelent munkája. Ezt követi majd – ha csak az intézeti kutatóknál maradunk – Ablonczy Balázs, majd Horváth Sándor újabb könyve. Előkészület alatt áll és a sorozatban kerül majd megjelenésre két további intézeti munkatárs, Konrád Miklós és Czeferner Dóra monográfiája. Más kutatóhely képviselőjeként Majtényi György K vonal című munkája jelenik majd meg a sorozatban. Ezeknek a könyveknek a lefordításához szükséges anyagi kereteket a Történettudományi Intézet és a Magyar Nemzeti Bank együttműködésél származó források, illetve a bloomingtoni Indiana Egyetem Tetmajer Projektje teremtette elő. Utóbbi gyümölcsként látott napvilágot például a szegedi Tomka Béla kötete a CEU Pressnél és Varga Zsuzsanna monográfiája a Harvard Cold War Series-ben. Van remény tehát, hogy a történész szakma fontos munkái angol nyelven
Végül, de nem utolsó sorban meg kell jegyeznem, hogy a nemzetközi rangnak nem a publikáció jelenti az egyetlen fokmérőjét. Fontos szempont a konferenciarészvétel, illetve előadások megtartása is. Ezen a téren is különbséget kell tenni a jelentkezéses alapon szervezett összejövetelek és a meghívásos alapon szervezett szimpóziumok között. Az előbbieken szinte bárki előadhat, aki elő tudja teremteni a részvétek sokszor tetemes költségeit. Igazi rangja annak van, ha a szervezők személyre szóló meghívót küldenek és fizetik a részvétel költségeit. Az előadások terén is annak van szakmai súlya, ha a meghívás egy tudományos műhelytől vagy felsőoktatási intézménytől személyre szól. Sokat számít a meghívó intézménynek a hazai vagy nemzetközi tudományos hierarchiában elfoglalt helye is. Hiteles képet egy intézmény szakmai teljesítményéről csak mindezen tényezők együttes mérlegelése alapján lehet adni.
Csak halkan jegyzem meg, hogy a Történettudományi Intézet korábbi vezetőjét, az idézett művek angol nyelvű megjelentetésében kezdeményező szerepet játszó Fodor Pált az osztrák akadémia külső levelező tagjának választotta, a mostani igazgatót, Molnár Antalt pedig a pápai történettudományi bizottság tagjává nevezte ki a pápa. Ez aligha tanúskodik a magyar történész szakmának a cikkben hangsúlyozott provincializmusa mellett. Úgyhogy a kritikusoknak sikerült épp azt a kutatóhelyet kipécézniük, amely idehaza az utóbbi időben talán a legtöbbet tette a magyar történettudomány nemzetközi integrációjáért.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Nézze meg az ELTE rektorát, a legnagyobb és a legrégebbi egyetemünk most bizonyította, képes igazságot szolgáltatni.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Rodrigo Ballester szerint most dől el, hogy az EU olyan klub lett-e, ahol előírás a liberalizmus, és többé senki sem lehet konzervatív.
