Hatalmas fordulat: Magyarországra menekülnek a nyugati polgárok

A következő tíz-tizenöt évben egyre nagyobb igény mutatkozhat arra, hogy ne más földrészről származó migránsok, hanem bennszülött nyugat-európaiak éljenek a szabad mozgás lehetőségével, és Magyarországon vállaljanak munkát, illetve telepedjenek le – mondta Orbán Viktor egy év elején közzétett videójában, amelyben a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum veszélyeiről beszélt.

Elsőre meglepőnek tűnhet a kijelentés, hiszen az utóbbi harmincöt vagy akár száz évet nézve nem ez a trend volt a jellemző. Inkább a magyarok keresték tömegesen a boldogulásukat nyugaton. Ám mivel a gazdasági különbségek az előző húsz esztendőben fokozatosan csökkentek, megindult a közép-európai országokba a kivándorló lakosság visszaáramlása. Mindeközben – többek között az Európát 2015-ben elérő migrációs hullám következményeként – a kontinens nyugati részén radikális demográfiai és kulturális átalakulások indultak el, s olyan mértékben felgyorsultak, hogy kezdi megelégelni a helyzetet az egykori vasfüggönyön túli államok őslakossága. 

Menekülés nyugatról 

Döbbenetes felmérések láttak napvilágot a két legnagyobb népességű és gazdaságú EU-tagállamról, Németországról és Franciaországról. 

Ráadásul jelentős részük a legaktívabb, 25–49 éves korosztályba tartozik, vagyis a jelenség gazdasági szempontból is kedvezőtlen fejlemény Németországnak. Mindennek a kalandvágyon vagy akár a gazdasági kényszeren kívül számos egyéb oka is van; a Forsa közvélemény-kutató szerint a németek csaknem kétharmada úgy véli, hogy a jóléti állam nem fenntartható, egy a YouGov cég által készített tavalyi felmérés szerint pedig a megkérdezettek 31 százaléka „biztosan”, további 27 százalék „valószínűleg” elköltözne külföldre, ha nem korlátoznák munkahelyi, személyes vagy anyagi tényezők. Franciaországban a Gallup friss felmérése szerint egyetlen esztendő alatt több mint a kétszeresére ugrott azok aránya, akik el akarják hagyni az országot: 2024-ben még csak 11 százalék volt, 

Az okokat számos elemzés boncolgatta, semleges fogalmakat használva – állami intézményekbe vetett bizalom, korrupció, kormányba vetett bizalom, társadalmi és gazdasági viszonyok –, így mindenki a saját szája íze szerint interpretálta őket. Hollandiában is növekedett valamelyest a távozók száma – itt nem találtunk hozzáférhető felmérést a szándékokat illetően –, 2023-hoz képest egy évvel később tízezerrel többen keresték a szerencsét más országokban. 

A beszédes adatokat érdemes még két jelenséggel összevetni. Egyrészt a 2025 végén, ugyancsak a YouGov közvélemény-kutató által végzett felmérés szerint Franciaországban, Olaszországban és Németországban az emberek abszolút többsége (53-57 százaléka) úgy látja, hogy még a legálisan érkező migránsok zöme sem fogadja el a befogadó ország értékrendjét. Másrészt ott van az Európa-szerte problémás lakhatási helyzet, amely minden fejlett és közepesen fejlett országot utolért, de kiemelkedő problémákat okoz a fenti államokban, ehhez jön még a megugró rezsi. Ez alapján hiába keresnek nominálisan több pénzt, az Eurostat adatai szerint 2022-ben (vagyis még a nagy rezsi- és ingatlanár-robbanás előtt) a franciák, a németek és a hollandok is a fizetésük 10-20 százalékkal nagyobb részét költötték lakhatásra és rezsire, mint a magyarok. Érthető tehát, hogy sokan körülnéztek Európában: nincs-e olcsóbb alternatíva olyan vidékeken, ahol ráadásul nem éri őket az elkerülhetetlennél nagyobb kultúrsokk. 

Ilyen hely például Magyarország. A 2022-es népszámlálás szerint 218 ezer külföldi él hazánkban, ami a másfélszerese a 2011-es számnak, és bő négyszerese a 2001-esnek. Ettől még nem lettünk bevándorlóország: ötvenből egy ember külföldi. Az érintettek 76 százaléka európai országból érkezett, javarészt a szomszédból, ám jócskán akadnak már köztük nyugat-európaiak is. A tendencia világos, különösen a németeknél ugrik ki: 2001-ben 7,5 ezer német állampolgár élt Magyarországon, tíz évre rá már 17 ezer, legutóbb 22 ezer; a franciák 511 főről tornászták fel magukat mostanra 4,5 ezerre, az ezredforduló honi hollandjai alig 324-en voltak, most több mint tízszer ennyien, csaknem 3,5 ezren vannak. 

A német közmédia, a Deutsche Welle a minap forgatott filmet egy hazánkba költözött német fiatallal, amelyben megjegyezte: 

ami jóval nagyobb szám, mint néhány évvel ezelőtt. A négy éve itt élő, Marvin néven bemutatkozó fiatalember pedig azt mondta el, mint interjúalanyaink többsége: itt nem érzi magát bevándorlónak, hazánk pedig barátságos és biztonságos, szemben az egyre kevertebb, romló közbiztonságú és identitását vesztett Némethonnal, amelynek szerinte „már nincs kultúrája, hamarosan afgán kultúrája lesz”. 

Se humor, se biztonság 

Marvin egyik honfitársa teljes névvel nyilatkozik lapunknak: a komikusként dolgozó Detlev Schönauer feleségével együtt fordított hátat Német­országnak, ahol szavai szerint ellehetetlenítették, hiszen a polkorrektség jegyében bizonyos témákról már viccelni sem szabad. Az egyik poénja egy megtörtént esethez kapcsolódott: arról élcelődött, amikor egy buszmegállóban egy rövidlátó német dühében belerúgott valamibe, amiről azt hitte, egy trehány módon odadobott szemeteszsák, valójában viszont egy burkát viselő hölgy volt. Schönauer ráadásul felajánlotta, hogy a felesége szívesen varr színesebb, testhezállóbb ruhadarabokat neki, a félreértéseket elkerülendő. Ezek után beperelték, az ítélet alapján pedig megbélyegezhetővé vált. Rasszistának nevezték, AfD-rajongónak kiáltották ki, aktivisták zaklatták azokat a színházakat, ahol fellépett, a barátai elfordultak tőle. „Az egzisztenciám oda lett” – mondja lapunknak. Most a somogyi Szőkedencsben él feleségével, aki pánikbeteg. 

Itt nagyon jól érezzük magunkat, biztonság van, nyugalom van” – fogalmaz. A házaspár magyarul tanul, a szomszédaival összejár, Budapesten már több barátjuk is van. Schönauer elárulja azt is: majdnem meghalt a koronavírus-járvány alatt, hét hétig kómában feküdt egy magyar kórházban. „Lehet, hogy az infrastruktúra nem a legjobb, de meg­győződésem, hogy a magyar orvosok megmentették az életemet” – mondja hálásan, megjegyezve, Német­országban lehet, hogy nem is kezelték volna, mivel nem vette fel az oltást. A jövőt illetően nem kertel, azt mondja: „Itt maradunk. Itt jó az élet.” 

Hasonló véleményen van egy ugyancsak somogyi német nyilatkozónk, aki a kétkezi munka embere. Eberhard Kittel hidegburkoló a buzsáki német közösség tagja. A faluban a Hársfa étterem tábláján a „Nyitva” mellett olvasható a „Geöffnet” felirat is; mint az étterem tulajdonosa elmondja, tizenöt éve még csak a lakók 3,7 százaléka volt német, ma már minden tizedik falubeli az. Ottjártunkkor látjuk, hogy a legtöbb ház fel van újítva, csinosan ki is van díszítve. Itt-ott feltűnik egy-egy német zászló, több ház homlokzatán akár német buszmegállótábla. „Düren megálló” – olvasható az egyiken, utalva az észak-rajna-vesztfáliai Düren városkára. Kittel mester a falu peremén lakik, egy nagy fehér házban, feleségével, Tanjával és 23 éves fiával, Kaijal. Ők a legnagyobb adófizetők a faluban – büszkélkedik. Burkolat, házfestés, csempe – ezekhez ért, fia is mester a szakmában, a munka pedig nem áll meg, a legnagyobb megrendelőik az ideérkező honfitársaik. S hogy miért vannak itt? „Itt még normális az élet. Otthon lassan már a falvakban is több az arab, mint a német” – mondja Kittel. Felidézi, hogy 2015-ben, a nagy migránsválság idején menekültszállást nyitottak a közelükben, „és rögtön kezdődött a baj: betörések, verekedések”. „Nőként sötétedés után már nem lehetett kimenni az utcára” – meséli Tanja. Magyarországon biztonságban érzik magukat, fiuk magyarokkal barátkozik, ő is itt tervezi a jövőjét. Szomorúan válaszol, amikor arról kérdezzük, visszamenne-e Németországba. „Ki van zárva. 

 – mondja. 

Torz kép Magyarországról 

Hasonlóképpen beszél lapunknak hazájáról a holland Jacobus Visser, aki hosszú évek óta él itt. Korábban a holland államigazgatásban dolgozott, ma online konzultációkat tart. Nemcsak hazánk nyerte el a tetszését, hanem magyar felesége is szerepet játszott az áttelepülésben. Először 2002-ben egy konferencián járt Magyarországon, sok embert megismert, s ezután gyakori vendég lett nálunk, majd csaknem másfél évtizeddel később találkozott Zsuzsával. Budapestről vidékre költöztek, elsősorban anyagi és kényelmi megfontolásból. „Egy amszterdami ház kifizethetetlen, itt viszont hatalmas kertet kaptunk negyed hektárral, ahol zöldséget és virágot termeszthetünk” – mondja. A magyar kultúrát és történelmet közelebbről, a nyelvet távolabbról tiszteli, igaz, angolul, németül elboldogul a faluban. 

Visser nem rajong a hollandiai zsúfoltságért – feleakkora területre jut kétszer annyi lakos, mint nálunk –, ráadásul a jelenséget fokozta a be­vándorlás. „A nagyvárosokban, mint 

A bevándorlók nem tisztelik az értékeinket, a vallásunkat, a politikai rendszerünket” – sorolja. Hozzáteszi, a holland politika szétesett, a kormány működésképtelen, közben tehetetlen azzal szemben, hogy „a fiatal bevándorlók bandákba verődnek, nem dolgoznak, lopnak, de trendi ruhákban járnak, mert mindent megkapnak az államtól”. Ezzel szemben vonzó volt a magyar stabilitás. 

Szeretem a vidéki életet: a faluban mindenki köszön, a természet gyönyörű, a klíma stabil – nem olyan extrém, mint Portugáliában, ahová sok holland menekül. A tömegközlekedés olcsó és kényelmes: első osztályon utazunk szinte ingyen, ezzel szemben Hollandiában 40 euró körüli jegyárak vannak.” 

A magyar közéletben a kormányzat stabilitása és hatékonysága, Orbán Viktor politikájában különösen a bevándorlás elutasítása nyerte el a tetszését. Noha EU-pártinak vallja magát, a bürokrácia miatt bírálja Brüsszelt. „Több szabadságot kellene adni az országoknak. Orbán néha túl hevesen tiltakozik, de sok mindenben igaza van” – vélekedik. Szerinte a nyugati média torz képet fest Magyarországról. „Diktatúrának nevezik, de csak irigységből. Itt demokrácia van erős vezetéssel. A nyugati országok bajban vannak, és valahová ki kell helyezniük a kritikát – most Magyarország a célpont.” A férfi holland hazafinak tartja magát, és vérzik a szíve az országáért. „Aggódom a hazámért, amely gyönyörű és gazdaságilag erős volt, de most a hollandok nem érzik magukat otthon benne.”

Nyitókép: Shutterstock