Ötvenéves lett a Hoppárézimi szerzője

2020. május 26. 8:50
Írta: Sal Endre
Harmincöt éve, március 7-én volt egy baleset a Lenin körút és a November 7. tér sarkán. Még egy rövidhír sem született belőle az újságokban. Akkor még senki nem tudhatta, hogy a baleset ifjú elszenvedője, Zemlényi Zoltán neves íróvá válik a felépülése után.

Egy tizenöt éves srác rohant át a zebrán. Zemlényi Zoltán utólag úgy emlékezett, ő még a villogó zöldnél lépett a zebrára, s rohant, hogy elérje a 12-es buszt, ami kenuedzésre vitte volna. Az egyik kocsisor még állt, amikor lelépett az útra, a másikban viszont jött a Trabant és ötven kilométeres sebességgel elcsapta. A vezetője azt mondta, már piros volt a gyalogosoknak. Az autó elcsapta, hat métert repült, majd fejjel a betonnak csapódott.

Elvitte a mentő, az élet pedig ment tovább. Ekkor még senki nem sejtette, hogy ugyanez a fiú két évvel később egy utánozhatatlan stílusú, önironikus és humoros könyvben írja majd le, hogy mi történt vele a baleset után, hogyan lett átlagos, gondtalan tinédzserből egy, az életéért küzdő ember, akit bezártak a saját világába, hiszen hosszú ideig mozogni és beszélni sem tudott.  

A baleset előtt dobolt, énekelt, kenuzott, ügyesen rajzolt, élvezte az élet minden pillanatát,

március 7-én estére viszont egy elefántcsonttoronyban találta magát. Szellemileg ugyanis épp maradt, a teste viszont nem engedelmeskedett – ekkor még úgy tűnt, talán soha többé.

A baleset után egy hónappal tért magához. Amikor felébredt nem tudott mozogni, beszélni, csak látta, ahogy az orvosok a fejüket csóválták, miközben konzíliumot tartottak az ágya felett. Mindent hallott. A rehabilitáció során is. Csak feküdt eltorzult arccal, és ha kiültették tolókocsiba, oda kellett szíjazni hevederrel, hogy össze ne essen. Ami a legjobban fájt neki, nem tudott mondani, csinálni semmit. Csak gyűlt s gyűlt benne a feszültség. Hónapokig senkinek se tudta elmondani a gondolatait.

Aztán a hosszas orvosi kezelések és műtétek sorozata után szülei hazavihették. Ő pedig ott feküdt (az ülés továbbra is tortúra volt számára) a szobájában, amely tele volt a KISS zenekar posztereivel. A szoba egy átlagos tini életét mutatta, de ő már nem volt átlagos tini.

1985 végén édesapja hozott neki egy elektromos írógépet a munkahelyéről. Végre

kiírhatta a fejéből azt a tömérdek bent rekedt gondolatot,

a rengeteg sérelmet, igazságtalanságot, amit némasága miatt kénytelen volt elszenvedni, és senkinek sem tudott elmondani.

Elkezdett naplót írni. Egy ujjal, mert annyit tudott mozgatni. Kezdetben magának írta, majd a barátok, családtagok is olvasták. Édesapja büszkén mutatta az orvosoknak, hogy lám, mégis normális a fia, de akadt olyan orvos, aki ebben is kételkedett és meggyanúsították, hogy ő írja fia naplóját.

Később a kéziratot megmutatták a család egyik ismerősének, aki jó érzékkel felismerte, ez nem csupán egy napló. Ennek a naplónak ereje van, tanít, és segítségére lehet azoknak a tiniknek, akik nem látnak ki az önsajnálattól; közben pedig itt van egy kortársuk, aki mozogni is alig tud, de imád élni és képes humorosan látni azt, ami valójában egy tragédia.

Aztán 1987-ben megjelent a Hoppárézimi. Egy furcsa című könyv, amibőltöbb mint 70 ezer példány fogyott. Talán még azok közül is vettek belőle a gyereküknek, akik ott bámészkodtak két évvel korábban a Lenin körút és a November 7. tér sarkán és nagyokat sóhajtoztak, mert azt gondolták, nem élhette túl a balesetet a zebrán átrohanó fiú.

Zemlényi Zoltán csak később mesélte, hogy kétszázezer forintot kapott a könyv után, ami akkor szép pénznek számított, vettek is belőle egy videómagnót. A jogdíjról azt se tudta, micsoda – 17 éves volt csupán –, s szülei sem voltak járatosak a könyvkiadás terén. Akkoriban még más világ volt, sokkal olcsóbbak voltak a könyvek, és sokkal többen sokkal többet olvastak, de a kiadó bizonyára jól járt. Ma, ha valaki elad 70 ezer könyvet, akkor nagyon komoly pénzt kap érte.

A pénz helyett akkoriban az volt a fontos, hogy sokan elolvasták a Hoppárézimit, másoknak is erőt adott az ő története, és sikeres lett az írója, ami dobosként, énekesként, rajzolóként, vagy kenusként valószínűleg nem adatott volna meg neki. Éppen ezért tartja,

hálás lehet a trabantosnak, aki annak idején elütötte, hiszen egyszeriben ismert embert „csinált” belőle.

A sikerkönyvből még színdarabot is írtak, utána mégis elfelejtettük. Éltük az életünket tovább. A Hoppárézimi felkerült a polcra, néha letörölgettük róla a port, vagy egy pillanatra még kézbe is vettük, de felnőttünk. Család, gyerekek, munka, hétköznapok.

Zemlényi Zoltán is felnőtt. Sokáig újságíróként dolgozott, büszke volt például arra, hogy a Helllo magazinnak írt, aztán később napilapnál is volt újságíró. S a Hoppárézimi után újabb könyveket írt. Megjelent a Kitiltottak, a Törj át az üvegfalon, az Öbölkör és néhány éve a Tenzi naplója is, amely a dédnagymamája fellelt önéletírása alapján készült, és amely szerinte, ha másképp is, de legalább annyira izgalmas és értékes, mint a Hoppárézimi.

Ezekkel a könyvekkel viszont nem találkozhattunk a könyvesboltokban. Zoltán ugyanis a könyveiből szeretne megélni, de a kiadói honoráriumból viszont nem tudna, így 2013 óta magánkiadásban jelenteti meg a köteteit. Ő az író, a kiadó és a terjesztő is,

nyaranta és telente mostanában a Deák téren árulja a köteteit.

Egy vasalódeszka a pultja. Az emberek pedig sokszor elrohantak mellette, hiszen elfelejtették őt, még azok is, akik anno tizenévesként imádták a Hoppárézimit. Csak páran ismerték meg. Ő pedig ezért a napi egy-két emberért kiment minden nap a Deák téri „könyvesstrandjához” – ahogy ő szokta mondani, akár tomboló kánikula, akár jéghideg volt odakinn.

Nagy küzdő. A járásán még ma is látszik a baleset következménye, a beszéde sem tökéletes, de nem adta fel. És a könyveivel is így van. Sokszor előfordult, hogy egy nap alatt egyetlen könyvet sem tudott eladni, de nem foglalkozott vele. Este szépen fogta a köteteket és a vasalódeszkát, a nehézkes járásával hazament, majd másnap megint ott volt a Deákon. Hátha.

Tavaly karácsonykor egy hajléktalan leköpte, becsmérelte a könyveit, sárba dobta, ám ő tudta, hogy amin ő keresztülment, ahhoz képest ez semmiség.

Zemlényi Zoltán aztán a minap ötvenéves lett. A születésnapján ott volt a két fia és a kislánya, ő pedig boldog volt, hiszen olyan utat járt be, amire csak kevesek lettek volna képesek.

Még a balesetének 30. évfordulóján, 2015-ben megkereste annak a Trabantnak a sofőrjét, amely elgázolta a zebrán.

Elmondása szerint őt nem izgatta különösebben, de mivel mindenki azt kérdezgette tőle, hogy mi lett a trabantossal, hát felkereste. Egy kórházban talált rá némi nyomozás után. A baleset idején egy frissen diplomázott orvos volt, aki éppen a diplomaosztó utáni bulijára sietett. Harminc évvel később éppen műtött, amikor Zoli megkereste. Nem volt benne semmi rossz érzés, de úgy érezte, a közös múltjuk miatt szükség van erre a találkozóra.

Kapott két dedikált könyvet annak jeléül, hogy Zoliban nincs iránta harag, nem is volt, sőt, szerinte tulajdonképpen a balesetnek köszönheti, hogy ismert ember lett. Az orvos végighallgatta, de nem nagyon reagált. De, amikor Zoli megkérdezte tőle, máskor is találkoznának-e, a válasza a „nem” volt

Zemlényi Zoltán jelenleg a könyvei eladásából él. Kell is a pénz, hiszen három gyereke van,

taníttatásukat ő fedezi, pedig a rokkantnyugdíja nem több mint a minimálbér egyharmada.

A Hoppárézimiben szereplők közül sajnos többen már nem élnek. Így ZZ szülei sem, akik anno mindent megtettek, hogy felépüljön. Az öccsének, Nullinak már négy fia van, éjjel-nappal dolgozik. A barátok közül sokakat elsodort az élet, de például Fezóval, aki Németországban él, ma is tartja a kapcsolatot, s Lalával és természetesen Nullival is. Az akkori nagy szerelme, Judy megházasodott, gyerekei lettek és Tatabányán él. Gimnáziumi nagy szerelme, I. K. már nagymama, de ZZ szerint ugyanolyan dögös, mint volt.

A születésnapjára kapott egy tortát, egy KISS-es pólót (még szép…), Nulli is felhívta, és számtalan üzenetet kapott a Facebookon, és a könyveiből is újra rendeltek. Nem kell neki sok az örömhöz. Tudja értékelni az élet minden percét.

Annak idején, a könyv megjelenése után naponta kapott ezer levelet.

Nem fért be a postaládába, a postás nap mint nap egy dobozban vitte fel és adta át ZZ-nek, amit kibontani, elolvasni, főleg megválaszolni sem volt kis feladat. De örömmel tette. Aztán ahogy teltek a hetek, hónapok, évek, egyre kevesebb levél jött. Manapság már nem kap leveleket. Szerinte ez így van jól, nincs hiányérzete. A Facebookon viszont sokan üzentek neki a születésnapján, és meglepte, hogy ketten is azt írták, pont ott voltak a baleset idején 1985-ben a November 7. tér és a Lenin körút sarkán. Gondolkozik rajta, hogy felkeresi őket, s talán bizonyságot nyer, hogy nem piroson rohant át, hanem még villogó zöldön. Bár ennek már nincs nagy jelentősége.

Annyiban talán mégis, hogy Zemlényi Zoltán Tóth Barna filmrendezővel mostanában éppen arról tárgyal, hogy esetleg film készülhetne az életéből, amelynél kulcsjelenet a baleset. Egyébként mindkét szemtanú 15 éves volt, pont annyi, mint Zoltán a baleset idején.

Az egyikük ezt írta: „Hallottam a fékezést, csattanást és hátra fordulva az autók felett a távolban egy embert a levegőben. 15 éves voltam, nem mertem odamenni”. Az is kiderült az évek során, hogy a tévés Joshi Bharat is ott járt nem sokkal a baleset után, és látta a tumultust. Ő akkor a közeli bábszínházban dolgozott, később pedig az egyik műsorában is meghívta Zoltánt.

Zemlényi Zoli a történetével kapcsolatban mindig kerüli a pátoszt. Szerinte,

ha az ő esete csak egy embert is rávezetett arra, hogy jobban meg kell becsülnünk az életet, akkor már nem szenvedett hiába.

Hetvenezren akkoriban biztosan így érezték.

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De hülye vagy édes fiam! Mennyi volt ZZ nyugdíja szerelmetes kedvenceid idején? Orbántól miért vársz többet, ha ugyanakkor előbb említett kedvenceidnél kevesebbre tartod őt?

Csodálatos történet, talán egyszer film is készül belőle.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés