Az Oscar-jelölések alapján ez minden idők legjobb filmje – tényleg olyan szuper a Bűnösök, vagy csak egy kultikus alkotás koppintása?

A horrorra a műfajok között sokan egyfajta zabigyerekként tekintenek, nincs ezzel másként az akadémia sem. Korábban mindössze hét alkotást jelöltek a legjobb film díjára, Az ördögűzőt, A cápát, A bárányok hallgatnakot – ez az egyetlen, ami el is nyerte –, a Hatodik érzéket, a Fekete hattyút, a Tűnj el!-t és A szert. Azonban mostanában kicsit elkezdett megváltozni a zsáner megítélése, köszönhetően annak, hogy egyre több olyan produkció születik, amely nem a féktelen riogatásra törekszik a Rémálom az Elm utcában mintájára, hanem a stílust csak eszközként használja arra, hogy társadalmi parabolát állítson – és ebbe a vonulatba tartozik a Bűnösök is. 

És aki nem látta eddig, jobban teszi, ha nem olvas tovább, hanem megnézi. Akkor is garantáltan érdekes élményben lesz része, ha nem nyeri el a tetszését, ugyanis a film legfőbb erőssége a kiszámíthatatlanságában és a szabálytalanságában rejlik, viszont lehetetlen egy kicsit mélyebben úgy írni róla, hogy nem fedném fel néhány csavarját. 

Hiszen 

Egy fekete testvérpárt követünk, akik különféle zűrös ügyek után hazatérnek a szülővárosukba a harmincas évek Ku-Klux-Klan által is fenyegetett, rasszista indulatokkal fűtött Amerikájában, hogy új életet kezdjenek. A rabolt szajréval egy csehót nyitnak, elhívják a környék blueszenészeit, majd egy hatalmas bulit csapnak. A mulatozás azonban félbeszakad, amikor vámpírok is megpróbálnak betérni a pubba. 

Azaz eleinte egy faji előítéletekről szóló drámának tűnik, majd egy vegytiszta gengszterfilm benyomását kelti a sztori, hogy utána váratlanul ránk szabadítsa a horrort. Joggal kijelenthető, az Alkonyattól pirkadatig totális lekoppintásáról van szó – igaz, Robert Rodriguez és Quentin Tarantino sem keveset lopott Kathryn Bigelow 1987-es rendezéséből, az Alkonytájtból –, viszont, ha ezen a nyúláson túl tudunk lépni, akkor egészen más élményt kapunk. 

Ugyanis míg az 1996-os kultfilm kizárólag a szórakoztatásra törekedett, és azt maradéktalanul teljesítette is, esetünkben azért jóval többről van szó. Felsorolni is nehéz, mennyi témát pedzeget meg a Bűnösök, a korábban említett rasszizmus kérdése mellett ugyanis a múltunktól való menekülés vagy az azzal való szembenézés tematikája is felmerül. De ami a legfontosabb: a vámpírléten keresztül szinte szó szerint ábrázolja azt a közmondást, hogy 

És rendkívül megkapó módon beszél a zene halhatatlanságáról, arról az időtlenségről, hogy egy dal sok-sok évtizedet is képes túlélni és ugyanúgy megszólítani az embereket, mintha egy külön szférában létezne. De a zeneipar kizsákmányoló működését is ábrázolja, valamint azokat az alkukat, amelyeket egy előadónak meg kell kötnie a siker érdekében. 

Így a vámpírlétezés a romlottság és a halhatatlanság miatt fontos metafora, de nem vagyok benne biztos, hogy részben legalábbis nem inkább csupán a szélesebb közönség megszólításának az érdekében hozták be. Ugyanis a Bűnösök esetében már az is csoda, hogy egyáltalán elkészülhetett. 

Ryan Coogler bár a Fekete párduc 1-2 vagy a Creed: Apollo fia miatt nem tekinthető teljesen ismeretlen rendezőnek, de nem egy Christopher Nolan, hogy a neve hallatán egyből hosszú sorok alakuljanak ki a mozik előtt. És a leginkább az említett munkáiból ismerős – az ikerpár mindkét tagját eljátszó – Michael B. Jordanért is sokan rajonganak, de azért nem egy szupersztár. A Bűnösök pedig nem egy korábbi sikerfilm remake-je vagy folytatása, nem egy menő franchise darabja, azaz minden jelenlegi üzleti logikának ellentmond az, hogy kilencvenmillió dollárt megszavazott neki a stúdió. 

És milyen jól tették, mert szegényesebb tálalásban feleilyen erősre sem sikerült volna. Ugyanis bár korántsem egy hollywoodi látványprodukcióról van szó, de azt a magába szippantó atmoszférát és képi világot, a tökéletesen megkoreografált akció- és táncjeleneteket nem lehetett volna szerény költségvetésből megalkotni. Az pedig valószínűleg a producereket is meglepte, hogy egy ennyire szabálytalan szerkezetű, nehezen marketingelhető film nemcsak a büdzséjét hozta vissza, 

Azt persze sosem állítanám, hogy ez lenne a világ legjobb filmje, az elnyújtott vámpíros öldöklés idővel inkább fárasztott, mintsem szórakoztatott, de több hibát nem igazán tudnék felróni. Azt pedig nem tudom eléggé értékelni, hogy mentalitásában Hollywood aranykorát, a hetvenes éveket idézi, amikor még a tömegprodukciók is megpróbáltak releváns gondolatokat megfogalmazni, szemben a mai – Martin Scorsese szavaival élve – csupán vidámparki látványosságként értelmezhető szuperhőstörténetekkel. 

És megérdemeltnek tartom a rekordszámú jelölést, mert külön-külön minden aspektusa szuper: 

Más kérdés, hogy elsőosztályú alapanyagokból is születhet félresikerült fogás, nyilván sokak számára nem érnek össze az ízek, ezt mutatja az is, hogy az IMDb-n a felhasználók tízből hét és fél pontra értékelték, ami szép szám, de nem kiugró, viszont egy bátor alkotás a természetéből fakadóan sem képes mindenkivel rezonálni. 

Viszont az Oscar-mezőnyben a Bűnösök talán a legártatlanabb induló: nincs benne sulykolt politikai mondanivaló (az antirasszizmust azért ne vegyük annak 2026-ban, ráadásul az afroamerikai szereplők sem angyalok), nincs gendertéma, LMBTQ, azaz lényegében semmi olyasmi, ami szétválasztaná az embereket. Hanem van helyette zene, ami ellenben jó esetben összehoz. 

Bűnösök – amerikai filmdráma, horror. Megtekinthető az HBO Max kínálatában. 

Nyitókép: Bűnösök. Forrás: HBO Max