A felesége temetésén sem tudott leállni a szexmániás férfi, majd megszökött, amikor el akarták venni tőle a gyerekét

Amikor a mély depresszióban szenvedő felesége felhívja, hogy a szorongásairól beszéljen, gyorsan lerázza, ugyanis üzleti út címszóval épp egy prostituálttal hempereg. Mire hazaér, az asszony már öngyilkos lett, aztán a temetésén igencsak feszeng, de nem elsősorban a gyász miatt, hanem azt lesi, hogy mikor tud végre könnyíteni magát. Ki is szalad a mosdóba, hogy egy gyors önkielégítést végezzen, majd a szertartás után a tíz év körüli kisfiát – a pontos korát nem tudjuk, mert maga a főszereplő is bizonytalan benne – megpróbálja lepasszolni az elhunyt nő szüleinek, ők azonban nem fogadják. Aztán gyorsan megszervezi a halotti tort, ami leginkább egy elborult házibuli, össze is fekszik egy nővel úgy, hogy a másik szobában az édesanyját épp elvesztő gyereke aludni próbál. Ekkor még alig húsz perc telt el a Bunny Munro halálából.

Ezt követően lesz szebb a sztori, délelőtt a gyámügyesek kopognak az ajtón, a férfi pedig Ádám-kosztümben nyit nekik ajtót, majd kiderül, a kölyök még csak nem is reggelizett és az iskolában sem látták már jóideje. El akarnák venni tőle, ő azonban a gyerekkel kocsiba pattan, meglépnek előlük és spontán utazgatni kezdenek szerte Dél-Angliában. 

Egy újabb sorozat, ami érzékenyíteni próbál egy végtelenül deviáns figurával szemben? Szerencsére szó sincs róla. Netán egy hollywoodi megváltástörténetben, amelyben a főszereplő szép-lassan megtér, ahogyan szorosabb kapcsolatot alakít ki a fiával? Hogy egy klasszikust idézzek,

Nick Cave-vel ambivalens a viszonyom, egyrészt a végtelenségig respektálom a művészetét, másrészt kerülgetem, mint macska a forró kását. Egyszer láttam a Szigeten fellépni, tisztességesen végigálltam, de alig vártam, hogy véget érjen a koncert és mehessek más felé. Egy fesztiválon felpörögött állapotban egyébként sem könnyű lelassulni a mély melankóliájához, ráadásul nála a sötét témák nincsenek szódavízzel felöntve, mint mondjuk egy emo-punk előadó esetében. Túlságosan jól ismeri a fájdalom természetrajzát és azt végtelenül hitelesen adja át, 

És az említett koncert 2013-ban volt, a sorozat alapjául szolgáló Bunny Munro halála című könyvét pedig még 2009-ben vetette papírra, azaz mindkettő jóval korábbi, minthogy Nick Cave elvesztette volna két fiúgyermekét is, így talán jobb bele sem gondolni, azóta milyen érzelmek kavarodhatnak benne. 

És ez a sorozat sem egy vidám utazásra invitál: megvan olykor a vaskos abszurd humora annak, ahogyan az alkoholista és szexfüggő férfi idiótábbnál idiótább helyzetekbe sodorja magát, de alapvetően egy masszív pokoljárásról van szó. És nem a fény felé, ugyan olykor-olykor megpróbálja összekapni magát és az életét, de az egy lépést előre, kettőt hátra tempóban egyre inkább elnyeli az örvény, a morális megsemmisülését követhetjük végig. 

És ha más címet választottak volna, akkor is hamar sejtenénk, mi lesz a szesztől fűtött, állati ösztönök által hajtott vonat végállomása. Ugyanis, amikor a női kozmetikai cikkekkel utazóügynökként házaló főszereplő épp nem legombolja vagy levarja az ügyfeleit, akkor a híradót bámulva azt látja, hogy az országot egy ördögnek öltözött ámokfutó tartja rettegésbe, aki random csap le az áldozataira és egyre közeledik a férfi aktuális pozíciójához. Mindezt szó szerint, horrorként is értelmezhetjük, de nyilván metaforáról van szó, 

A címszerepben pedig Matt Smith egyszerűen szenzációs, nyilván nem könnyű még a képernyőn keresztül sem közösséget vállalni a karakterével és együtt menetelni vele, de az elképesztően intenzív jelenléte miatt mégsem tudjuk elfordítani a fejünket. Miként maga a sorozat is abszolút elsőosztályú, ennek a szürreális nyomasztásnak a láttán még David Lynch is megnyalná mind a tíz ujját és bár sok kellemes percet nem okoz, a függőségek természetéről ennél szemléletesebb illusztrációt aligha kaphatunk. 

Bunny Munro halála – ausztrál drámasorozat. Megtekinthető a SkyShowtime kínálatában. 

Nyitókép: Bunny Munro halála. Forrás: SkyShowtime