Súlyos kegyelmi ügyeket kell elbírálnia az olasz keresztény konzervatív köztársasági elnöknek közvetlenül a hivatali időszakának a lejárta előtt

Ha valakit a mai kor Fellinijeként lehet emlegetni, akkor talán Paolo Sorrentino áll hozzá a legközelebb. A szintén olasz rendező hasonló mélységben beszél az emberi kapcsolatokról és a pszichológiai mozgatórugókról, miközben a színpompás képeiből igazi temperamentumos és szenvedélyes déli életszeretet árad. 

Néha talán túlzásba is viszi a vizuális virtuozitást, legalábbis a tavaly bemutatott Parthenopé – Nápoly szépénél úgy éreztem, hogy noha egész nap képes lennék legeltetni a szemem Celeste Dalla Porta bájain, de kevésbé volt magvas, mint a korábbi művei. Azonban szorgos alkotóról van szó, alig tizenkét hónapot kellett várni, hogy ismét új filmmel jelentkezzen, A kegyelemben pedig megfordul az egyensúly: noha egy-egy jelenetben ezúttal is elmélázik esztétikus és fiatal testeken vagy épp Róma szépségén, talán most hatol a legmélyebbre. 

A legtöbben nem azért járnak moziba, hogy a híroldalak és a politikai YouTube-csatornák világát nagyvásznon fogyasszák, hanem épp, hogy ki akarják zárni a mindennapos problémákat és a közvéleményt felforgató ügyeket, így 

A történet főszereplője ugyanis Olaszország leköszönő – fiktív – köztársasági elnöke, akinek az utolsó napjaiban egy eutanáziáról szóló törvényt és két kegyelmi ügyet is el kell bírálnia. Ez a felütés kellemetlenül ismerős lehet itthon, és bár a történetben komoly szerepet játszik, milyen döntésre is jut végül, a fókusz nem elsősorban a konkrét ügyekre, de még csak nem is a politikára helyeződik. 

mert ugyan még csak ötvenöt éves, messze nem ez az első olyan filmje, amely a korosodásról, a halállal való szembenézésről és arról szól, miként is ítél meg minket az utókor a földi létünket követően. Ezek a felvetések a legerősebben az Ifjúságban merültek fel, de kisebb-nagyobb mértékben azért mindegyik művében megjelenik, ezúttal pedig rendkívül hangsúlyosan. 

Az pedig, hogy milyen örökséget hagy maga után a főszereplő, az két fronton is megjelenik. Egyrészt a munkakörében, ugyanis egy keresztény konzervatív politikusról van szó, aki a gondolkodásmódjából kifolyólag úgy áll a szóban forgó kérdésekhez, hogy ha nem muszáj egy joggyakorlaton változtatni, akkor jobb nem megbolygatni jól működő rendszereket. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy egy döntés elmulasztása is döntés, se így, se úgy nem tudja elmismásolni a felelősségét, akárhogyan cselekszik, az kihatással lesz rá, miként emlékeznek majd a személyére és a pályájára erkölcsileg.  

Másrészt ott van a magánéleti szál, és ez hasonlóképpen erős vetülete a filmnek, hiszen egy látszólag teljesen karót nyelt, a háta mögött Vasbetonnak becézett politikusnak a nyilvánosság által láthatatlan oldalát is megismerhetjük. Ugyanis miközben rezzenéstelen arccal követi a protokollt, stikában hiphopot hallgat, nem műélvezetből, hanem hogy legalább valami halvány rálátása legyen a mai fiatal nemzedékre. És próbálja rendezni a lányával a viszonyát, miközben még mindig az évekkel korábban meghalt feleségét gyászolja, magányos pillanataiban az elhunyt asszonyhoz beszélve. Akiről tudja, hogy valamikor nagyon régen megcsalta egyszer, de nem hagyja nyugodni az, hogy sejtelme sincs, kivel lépett félre,és folyamatosan próbálja felfejteni. 

megvan a több szinten zajló őrlődésnek természetesen a maga melankóliája, de fel-feloldja fanyar humorral, a két órát meghaladó játékidő lassan csorog, olykor elmélázva emberi arcokon vagy a városképen, de megvan az a temperamentumossága a filmnek, hogy mégsem szunnyadunk álomba. 

A rendező visszatérő színésze, Toni Servillo pedig a főszerepben ezúttal is végtelenül elegáns és finom alakítást nyújt, döbbenetes, hogy még sosem jelölték Oscarra. A kegyelemnek egyébként is ott lett volna a helye idén a legjobb nemzetközi film kategóriájában, akármilyen erős a mezőny ezúttal. De ha már Fellinivel kezdtem, őt sem díjazta soha az akadémia, noha tizenkétszer jelölték – és ez mindent el is mond a gála presztízséről –, viszont Sorrentino legalább beljebb van, mert A nagy szépséggel tizenkét évvel ezelőtt legalább diadalmaskodni tudott. 

A kegyelem – olasz filmdráma. Március 5-től a Mozinet forgalmazásában országszerte a mozikban. 

Nyitókép: A kegyelem. Forrás: Mozinet