Puzsér rendesen odavert a rendszerváltó hangulatnak: szerinte „lehetséges, hogy '26-ban nem lesz váltás”

A publicista lélekben már készíti magát arra, hogy nem lesz vége a világnak akkor sem, ha az ellenzék ismét elveszíti a választást.

Négy éven át bombáznak minket a fotókkal, hogy a brit teszkóban bezzeg milyen olcsóság van, majd a választások előtt kitör a pánik, hogy jaj, nincs pénz négyévente Bristolból Londonba utazni.


Egész sokrétűen zavarba ejtő Ruszin-Szendi Romulusz újabb megnyilatkozása, amely szerint már gyűjtik a különböző felajánlásokat lelkes vállalkozóktól, akik vállalják, hogy
kifizetik például tíz ember repülőjegyét vagy indítanak két buszt Németországból, hogy „hazahozzák” a külföldön élő magyarokat a választás napjára.
Először is, ezzel a szöveggel az „újellenzéknek” gyakorlatilag napra pontosan sikerült felmelegítenie a négy évvel ezelőtti „óellenzéki” sírás-rívást, miszerint a kormány direkte „akadályozza” a „javarészt ellenzéki külföldi magyarok” választásokon való részvételét, tekintettel az urnáknál való személyes megjelenés anyagi vonzataira.

Négy éven át hallgatja az ember, hogy külföldre hazánk szíve-java vándorolt, négy éven át bombáznak minket a fotókkal, amelyek szerint az exeteri teszkóban bezzeg milyen olcsóság van, jóval magasabb fizetések mellett – majd a választások előtt nagyjából négy hónappal immár négyévente kitör a pánik, hogy
jaj, miként jut el a szerencsétlen hazánkfia egy tavaszi vasárnapon Niederdeppensteinből a legközelebbi külképviseletre,
vagy horribile dictu a magyarországi lakóhelyére, amelynek parlamenti képviseletébe bele kíván szólni. Segítse meg őket gyorsan az ország, különben bennük marad a szavazat. Lásd még a 2022. februári közadakozást, amelynek keretében zömében magyarországi polgárok pikk-pakk összedobtak 8,5 milliót az Angliában élők szavazással kapcsolatos pénzügyi terheinek enyhítésére.
Négy éven át magyarázzák nekünk, hogy az ellenzéki mennyivel tájékozottabb, a külföldön dolgozó pedig pláne milyen tanult és talpraesett –
majd jön a menetrend szerinti háborgás, hogy az Orbán-kormányok milyen drámai mértékben lehetetlenítették el a Nyugaton élők választási részvételét.
Kapcsolódó vélemény

Vasárnap
Elvenni olyan dolgot lehet, ami korábban megvolt – a levélszavazásról ez pont nem mondható el.
Segítség, két külön forduló helyett már elég egyetlen egyszer utazni, a lakcímkártya visszaadása esetén a listákra már levélben is lehet szavazni (itt emlékeztetném ugyanis a rövidebb emlékezettel megvert háborgókat, hogy levélben egészen 2014-ig senki nem szavazhatott), továbbá
jaj, segítség, a 2010-ben létező 87 külképviselet helyett 2022-ben már 146 különböző helyen nyílt lehetőség a voksok leadására.
Apropó 2010. Aki akkoriban hozzám hasonlóan külföldön élt, jól emlékezhet: a külképviseleteken egy héttel korábban kellett szavazni, az pedig pont húsvétvasárnapra esett, ami húsvéti hazautazás esetén jól megbonyolította a logisztikát (aki húsvétkor Magyarországon tartózkodott, a következő hétvégén viszont már külföldön, az se itt, se ott nem szavazhatott) – mégse volt kérdés, hogy akár a fél húsvétvasárnapot is utazással töltjük, ünneplést, kényelmet, időt és pénzt áldozva a fülkeforradalom oltárán.
Korabeli újságok fotóin jól látszik, ahogy Londonban a szavazók a nagykövetség előtt kanyargó, akár 150 méteres sorban várják húsvétvasárnap szent ünnepén, hogy bejussanak – akkor még futotta vonatjegyre, úgy tűnik.
És itt elérkezünk Ruszin-Szendi Romulusz mondatainak egy újabb jelentésrétegéhez.
Vajon mennyire áradhat a Temze vagy a Rajna vidékén a Tisza, ha a „külföldre menekült” honfitársainkat buszoztatni kell ahhoz, hogy elmondják véleményüket az Orbán-kormányról, és magyarországi magyarok körében kell adományokat gyűjteni, hogy az „elűzött” ellenzékiek négyévente egyszer felüljenek egy fapadosra vagy egy intercityre, behúzni az ikszeiket?
Ha visszanézzük a 2009. végi közvélemény-kutatásokat, akkor persze látunk némi magyarázatot a helyzetre, valamint a „tábornok úr” mostani szervezkedésére.
„Egy hónap alatt két és félszeresről három és félszeresre nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben” – adta hírül 2009 októberében a Magyar Hírlap a Szonda Ipsosra hivatkozva; a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 65, míg az MSZP 17 százalékon állt. „Két lábbal a földön, józan ész, semmi nem dőlt el – így értékelte tegnap Orbán Viktor, hogy a hét végén Csornán az időközi országgyűlési voksoláson négyötödös, a józsefvárosi polgármester-választáson pedig kétharmados Fidesz-győzelem született” – írták a lapok 2009 novemberében, hozzátéve, hogy a Fidesz elnöke újságíróknak leszögezte: „A kétharmados célkitűzés irreális, ellenkezik a józan ésszel és a realitásokkal”. 2009. november végén a Medián a teljes népesség körében 43 százalékot mért a Fidesznek, 14 százalékot az MSZP-nek; a biztos szavazók körében 66:19 arányt prognosztizált. (Ismerjük el, hogy nem tévedett sokat.)
Mintha az akkori számok némileg masszívabb kormányváltó hangulatról tanúskodnának, mint a mostani Medián-mérések,
amelyek szerint (nem kormánypárti portált idézek) „Orbán Viktor és Magyar Péter fej fej mellett”; „Magyar Péter pártja már csak 5 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes szavazókorú népesség körében”; „Orbán Viktort hívei 76, Magyar Pétert a tiszások 44 százaléka tartja teljesen alkalmasnak”; a bizonytalanok körében „a Magyar Pétert miniszterelnöki posztra alkalmasnak gondolók aránya 12 százalékponttal (43-ról 31 százalékra) csökkent, a regnáló kormányfő megítélése 14 százalékponttal (37-ről 51 százalékra) javult, ráadásul az őt teljesen alkalmasnak tartók aránya is jelentősen (7 százalékponttal) emelkedett”.
Míg Orbán Viktor 2009-ben az akár brutálisnak is nevezhető Fidesz-előnyt látva is óvatosságra intett,
a TISZA-vezér már másfél éve áltatja követőit azzal, hogy Rogán már present continuousban menekül, hogy ki se tölti a négy évet ez a kormány, hogy „vége van”, nem kérdés a fényes győzelem
– erre tessék, most már Puzsér Róbert is azzal jön, hogy simán maradhat még négy évet az Orbán. Ez azért nem ugyanaz a lelkiállapot, mint amellyel 2010 húsvétján a külföldön élő polgár felkerekedett, hogy rituálisan beüsse a maga kis koporsószögét a szoci kormányzásba.
Ezt is ajánljuk a témában

A publicista lélekben már készíti magát arra, hogy nem lesz vége a világnak akkor sem, ha az ellenzék ismét elveszíti a választást.

Ahogy 2022-ben is kétszer meggondolta a sokat tűrt mélyellenzéki szavazó, hogy elfáradjon-e Márki-Zay Péter kedvéért Stuttgartba vagy Düsseldorfba, úgy most se feltétlenül ugrik, hogy egy kisebb odüsszeia árán leszavazzon a Mávos János-ozó fazonra, miközben
a németországi pályaudvarokon naponta 74 erőszakos bűncselekményt követnek el (a napi ezer „sima” bűncselekmény mellett), a német távolsági vonatok átlagos pontossága pedig 51,5 százalékos mélypontra zuhant
(a vasúttársaság vezetője szerint javulás a közeljövőben nem várható; Magyarországon a legproblematikusabb vasútvonal októberben 66 százalékos pontosságot mutatott, a legjobban teljesítő pedig 97 százalékosat).
Ezt is ajánljuk a témában

Ön is élne olyan országban, ahol a vonatok 80-85 százaléka pontos, ugye? Akkor költözzön gyorsan haza, ha Németországban lakik! Francesca Rivafinoli írása.

Négy év bezzegmásholozás után ugyanis a választások előtt hirtelen kiderül, micsoda tortúráknak vannak kitéve nyugati országok infrastruktúra-használói:
a hétszázezres lakosú bristoli régióból a 190 kilométerre lévő Londonba eljutni, az például irányonként négy óra utazás, több átszállással és csaknem 50 fontos (azaz 22 ezer forintos) kiadással
(ez a Telex 2022-es adata volt; pillanatnyilag az online rendszer szerint 40 ezer forintnyi fontba kerül az oda-vissza út). Egy Északkelet-Svédországban élő megkérdezettnek 2022 tavaszán szintén azzal volt baja, hogy 40 ezer forintjába kerülne a Stockholmba vonatozás, ezért folyamatosan figyelte, nem csíp-e el valami akciót.
Miközben a Telex (elismerve, hogy hány területen következett be a megélhetés tekintetében 2022 óta is(!) látványos javulás) öles betűkkel hirdeti, hogy a magyar lakosság „közel harmada” nem tudna kifizetni egy százezer forintos váratlan kiadást,
Ruszin-Szendi Romulusz gondosan emlékeztet minket arra, hogy számos angliai magyar számára pedig még a négyévenkénti vonatozás 30-40 ezer forintos, egyáltalán nem váratlan költsége sem fér bele a büdzsébe.
Ezért nyugtázzuk örömmel, hogy ebben a „kifosztott, kivéreztetett” országban, ahol állítólag minden sikeres vállalkozónál csönget a kis gömböc, hogy felfalja legott, a négy évvel ezelőtti közadakozáshoz képest immár kifejezetten vállalkozók ajánlgatják, hogy zsebből megvesznek tíz repülőjegyet az Angliában vagy Németországban tengődő munkavállalóknak. S a vállalati társadalmi felelősségvállalás jegyében nem hagyják az út szélén a Norvégiában élő magyar tiszást.
Alacsony társasági adót ezeknek a cégeknek az elkövetkező négy évre is, hogy 2030-ban még nagylelkűbben tudják majd megsegíteni a nyugat-európai rászorulókat!
***
Ezt is ajánljuk a témában

Tudta ön, hogy hazánkban harmadannyian érzik magukat szegénynek, mint 2010-ben? Az Eurostat segít minket az év végi visszatekintésben: íme, mi mindenért adhat hálát a magyar! Francesca Rivafinoli írása.

(Nyitókép forrása: Mediaworks)
Ezt is ajánljuk a témában

Most épp a matematika törvényei és a legfrissebb uniós (!) felmérések cáfolják a TISZA-vezért. Francesca Rivafinoli írása.

***