Magyar Péter konkrétan beleállt a földbe, és most kapaszkodjunk – egy EU-s felmérés tette ezt a rútságot vele

Napsütéses októberi vasárnap volt, kora délután: ki az erdőt járva gyönyörködött épp a színesedő falevelekben, ki az aranynapok utolsó fényeit élvezve olvasgatott kiváló hétvégi tartalomként Hamvast a verandán; más még a családi ebédnél ült, kedélyesen ejtőzvén szerettei körében, megint más épp a legénylakásában sütögetett lágy zene mellett egy csinos oldalast, lelazultan – ilyenkor szánja az ember csak igazán azt, aki ehelyett

A kép persze kétségtelenül erős – a színesebb fantáziával megáldottak már szinte láthatják is Németh Szilárdot, amint egy „REZSICSÖKKENTÉS” feliratú bunkósbottal taszajt milliókat alacsony sorba. Mégis kár, hogy a szerző a heves vasárnap délutáni kommentelgetés közepette nem ért rá valami forrást is belinkelni a számadatához.

Ha ugyanis utánanézünk a tényeknek, a következőket állapíthatjuk meg.

a Lakmusz által is idézett KSH-kiadvány úgy becsüli, hogy akkoriban a lakosság 37%-ának jövedelme volt alacsonyabb a normális életvitelhez szükségesnél (a normális életvitelbe és a létminimumba beleértve azt is, hogy jut valamennyi szórakozásra és művelődésre is). 2018-ban a Mérce (az időskorúak számának növekedése közepette) hasonló számot közölt, majd idén Magyar Péter öccsének portálja az MSZP becslését egy az egyben átvéve állította: „létminimum alatt él a magyarok 40 százaléka”. Azaz a szűkösen élők száma még az úgynevezett óellenzék legszocibb pártja szerint sem nőtt érdemben az elmúlt években – az állítás tehát, miszerint „az orbáni hatalom” hárommillió magyart taszított a létminimum alá, már matematikailag is csak akkor lehet érvényes, ha elismerjük, hogy

Kapóra jön tényellenőrzésünkhöz, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége a minap közzétette az Európai Unióban élő romák helyzetéről szóló legfrissebb jelentését – maga az uniós ügynökség végezte a felmérést a romák körében 2024-ben, 10 tagállamban és három csatlakozásra váró országban, adatait tehát minden européer bátran tekintheti megbízhatónak.

Spanyolország 98-ról 94 százalékra csökkentette ugyanezt a rátát, a felmérésben részt vevő országok átlaga 2016-ban 80 százalék volt, 2024-ben 70. A gyermekszegénység esetében hasonló grafikont látunk: egyáltalán nem szívderítő az, hogy a magyarországi roma kiskorúaknak még mindig 58 százaléka van kitéve a szegénység kockázatának, tény azonban, hogy az uniós átlag 77 százalék. A magyar is 82 volt még 2016-ban is, de szerencsére sikerült az egyik legnagyobb javulást elérni (közben Csehországban a roma gyerekek körében még nőtt is a szegénység kockázata, 65-ről 70 százalékra).

Súlyos anyagi nélkülözésben a jelentés szerint a magyarországi romák szűk egyharmada él – 2016-ban (Magyar Péter meggyőződéses fideszességének idején) az uniós ügynökség még bő kétharmados arányt mért.

Hasonlóképpen javult és továbbra is uniós bajnok a romák foglalkoztatottsága (69 százalék dolgozik legalább valamicskét, szemben az 54 százalékos uniós átlaggal), sőt, ezen belül a roma nők is Magyarországon dolgoznak a legnagyobb arányban, így egyúttal itt a legmagasabb a roma háztartások munkaintenzitása. A romák kétharmada ráadásul ma már határozatlan idejű szerződéssel dolgozik, fele pedig teljes munkaidőben, ami abszolút kiemelkedő adat (az uniós átlag 29 százalék).

Aki szívén viseli a létminimum alatt élők sorsát és hatékonyan tenne a számuk csökkenése érdekében, annak a károgás helyett már-már fizetett hirdetésben kellene reklámoznia a hátrányos helyzetűek körében, hogy

kattintsatok át gyorsan például az új debreceni BMW gyár álláshirdetéseire. (Vigyázat, a képzettség nélküli összeszerelő és anyagmozgató állásokhoz lapozni kell, kicsit megbújnak a sok-sok mérnöki és szakértői pozíció között.)

Ami pedig az egyenlet másik oldalát, a létminimum alá taszítást illeti (és ha már Dávid Dóra EP-képviselő fő tevékenységi köreként naponta kiposztol magáról egy fotót a heti outfitjében, kezében kis számkockákkal, jelezvén, hogy már csak hány nap van hátra a választásokig), két kényszeres facebookos beszólogatás között akár azt is tisztázni lehetne, hogy

Mert ugye ismert: a katások adóterhe nevetségesen alacsony, cserébe gyakorlatilag nem jár nekik állami nyugdíj (plusz a ledolgozott éveik sem számítanak teljes éveknek). Nem is lenne igazságos – miért kapnának idős korukban ugyanannyit, mint az, aki egész életében rendes összegű járulékokat adott be a közösbe. Az érintett vállalkozóknak tehát két választásuk van: vagy gondosan előtakarékoskodnak (mint azt felelős felnőttek körében szokás), hogy más forrásokból legyen majd mozgósítható bevételük a minimálnyugdíj mellett, vagy felélik most, amijük van, később pedig jóval a létminimum alatt fognak tengődni.

Semmiképp nem volt barátságos húzás, amilyen módon 2022 nyarán hirtelen tömegeknek kellett búcsúzniuk a katától, arra azonban az ebből eredő felzúdulás nagyszerűen rávilágított, hogy ki mindenki élt ezzel a kisembereknek szánt adózási formával és egyéb járulékmegúszós megoldásokkal. A 71 milliós osztalékot felvevő rapper-producer dalban mondta el, mennyire megviseli, hogy meg kell szüntetnie egy katás cégét (érdekes, az nem ihlette meg, amikor a koronavírus-járvány idején katások tömegeinek hónapokig egy fillérnyi adót sem kellett fizetnie, akkor se, ha folyamatosan tudtak dolgozni és számlázni) – de ott vannak a L'art pour l'art Társulat egyes, szebb napokat látott tagjai is, akik ma követőiktől kérnek anyagi segítséget.

De az legalább ismert, hogy a TISZA visszahozná a sávos adózást is, ezáltal ösztönözve az alkalmazottak esetében is szélesebb körben a minimálbérre való bejelentést – hárommilliós kérdés, hogy vajon ez vezethetne-e nagyobb eséllyel rövid, közép- és hosszú távon a „létminimum” alatt élők (és különösen a kisnyugdíjasok) arányának csökkenéséhez, vagy inkább az, ha az ország és azon belül minden egyes életerős, munkaképes korú polgár halad tovább szorgosan azon az úton, amelyet az uniós romaügyi jelentés tényszerűen kirajzol.

***

(Nyitókép: Tolnai Népújság/Makovics Kornél)

***