Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a Medgyessy-kormány ideje alatt azzal érvelt a hatalom, hogy akinek meghal a házastársa, és özveggyé válik, ezáltal özvegyi nyugdíjat kap, az igazságtalan előnyhöz jut, vagyis jól jár. Mégpedig azért, mert a házastárs elhunytával csökkenek háztartás költségei, hiszen nem két fő van, hanem egy. Közben viszont megkapja a házastársának a nyugdíját is.
Tehát valójában a baloldali groteszk torz logikában ő igazságtalan előnyhöz jut, és az igazságtalanságot helyre kell állítani. Mégpedig úgy, hogy adóval elveszed, megadóztatod”
– fogalmazott a politikus, majd hozzátette: „Ki gondolkodhat ilyen buta módon?”– tette fel a kérdést és úgy folytatta, igenis vannak emberek, akik így gondolkodnak, mert azt gondolják, hogy ez a helyes, miközben „mi azt gondoljuk, hogy ez nem helyes, mert ha valakinek meghal a házastársa, akkor nem adót, hanem támogatást kell adni, hiszen az egy borzalmas emberi tragédia, amikor segíteni kell”.