Malacnak nézik az embereket? – Újabb brutális elszólalás leplezte le Magyar Péterék titkos terveit (VIDEÓ)

„Hát majd ha fenik a kést, a malacnak az ólban azért nem kell megmondani azt, hogy mi jön, úgyis sejti egyébként nagyobbrészt” – eme emelkedett szavakat nem más mondta, mint a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke. Bod Péter Ákos dehumanizáló szavai kapcsán nem látom a magukat civil emberi jogvédőnek mondó szervezetek nyilvános felháborodását, sem a máskor bőszen petíciózók seregét. Hazudnék, ha azt mondanám: meg vagyok lepve. Amióta Horn Gyula kétharmados többséggel megalakult kormánya elől fülét-farkát behúzva mondott le az MNB éléről, azóta Bod Péter a mostani kormánnyal szemben álló tábor örökösen felkent szakértője lett. Korábban Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter körül sertepertélt, míg most egy esetleges Magyar-kormányban bízik egy igazán neki való stallum elnyerésében. Ez azonban legyen az ő dolga. Van viszont itt a mélyben egy sokkal súlyosabb kérdés is. 

Tényleg ezt várhatjuk egy egyetemi embertől, az MTA tagjától, akinek az lenne a feladata, hogy a fiatalokat a másik ember tiszteletére nevelje? Tényleg ezt várhatjuk egy, a tudomány világában jártas embertől? Tényleg ennyi a mondanivaló, hogy nehogy elmondjuk az embereknek a terveinket, mert abból csak a baj van? Igen, bizony itt erről van szó! 

Hogyan is juthatott idáig ez a nemzedék? A rendszerváltás éveiben még 30-as, 40-es évei elején járó közgazdász nemzedék úgy lépett az ország nyilvánossága elé, hogy ők bizony jobban fogják és tudják csinálni, mint a hazánkat tönkretevő kommunisták. Meg is kapták a lehetőséget – ez igaz mind Bod Péterre, mind Bokros Lajosra, mind Kéri Lászlóra, mind Lengyel Lászlóra. Egyesek kaptak kormányzati felelősséget is, mások csak háttérintézményekből és a sajtóból diktálták a lépéseket. Ezeket a tanácsokat hol megfogadták, hol elvetették, de a nézeteik mindenképpen befolyásolták a döntéshozókat. Ennek a közgazdász nemzedéknek a végső bukást 2010 hozta el. 

2010-ben a magyar választók egyértelmű ítéletet mondtak erre a rendszerváltó közgazdász elitre mivel mindenki a saját bőrén tapasztalhatta meg,

Minden magyar és uniós statisztikai adat, valamint a választási eredmények egyértelműen alátámasztották, hogy 2010 után a magyarok jelentős többsége évről évre egyre jobban élt, és a gazdaság valóban sikeres volt. Mindez a 2010-es bukáshoz képest is nagyobb pofon volt a rendszerváltó közgazdász elitnek, mivel világosan kiderült, hogy az általuk javasolt „gyógyszerek” tényleg teljesen alkalmatlanok a gazdaság gondjainak megoldására. 

Magyar Péter az új gazdatest?

Próbálkozott az elmúlt 15 évben is mindenhol ez a csapat, de az igazi gazdatestet most mégis a Tisza Pártban találták meg. Szinte mindegyik, egykor magát nagyra tartó gazdasági szakember csak feltűnt valamelyik Tisza Sziget előadásán, majd pedig saját maguk ismerték el több helyen, hogy adtak tanácsot, vagy éppen részt vettek szakmai anyagok előkészítésében. Totális lebukás! 

Valami azért még mindig ott motoszkál bennem.

A pontos választ csak sejteni vélem, de a legkézenfekvőbb magyarázat: képtelenek már szakítani az évtizedes dogmáikkal. 

Amióta figyelem a közéleti történéseket, azóta ez az úgynevezett „nagy közgazdásznemzedék” mindig csak teljesen elvont számokról, adatokról, és ezek közötti vélt összefüggésekről tudott beszélni. Ezekben a szólamokban bizony az ember nem igazán jelent meg, és ahogy láthatjuk, Bod Péter Ákos is csak levágandó malacként tudja meghatározni a hazai populációt. Ne legyen kétségünk: Bokros, Lengyel vagy éppen Kéri is hasonlóan gondolkozik, csak éppen szerencséjük volt, hogy ezen megjegyzéseikről nem készült videófelvétel. 

Semmi mást nem lehetetett tőlük hallani 1990 és 2010 között, mint hogy egy picit rosszabb lesz a következő években, de utána már nagyon jó lesz. Hogy is fogalmazott egy tiszás potentát, a fővárosi képviselő Porcher Áron? „Az első ciklust gyakorlatilag két szakaszra kell bontani, szóval az első két év nagyon necces lesz”. Igen, mintha szó szerint Bod Pétert, Bokrost, vagy éppen Kérit hallanánk vissza. És még ezután mondja valaki, hogy nem a fent idézett urak készítették a Tisza Pártból kiszivárgó brutális megszorítást? Tény, hogy ami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy lépked, mint egy kacsa, s olyan csőre is van, mint egy kacsának, az bizony kacsa.  

És itt érünk el a történet legcinikusabb részéhez.

• Ugyanazok az emberek, akik három évtizeden át magyarázták a megszorításokat, az „elkerülhetetlen áldozatvállalást”, most ismét a színpadon állnak, és új köntösbe csomagolva árulják ugyanazt a receptet. 
• Csak most nem Bokros-csomagnak hívják, hanem „felelős gazdaságpolitikának”, nem megszorítás, hanem „korrigálás”, nem elvonás, hanem „racionalizálás”. 
• A cél azonban változatlan: a számlát megint az emberekkel fizettetnék meg.

A különbség mindössze annyi, hogy ma már nyíltabban beszélnek arról, mit gondolnak az országról és a választókról. Nem partnerek, nem állampolgárok, hanem kezelendő tömeg, akinek „úgysem kell mindent elmondani”. Ebben a logikában az őszinteség veszély, a tájékoztatás felesleges, a választó pedig legfeljebb elszenvedője a „szakértői döntéseknek”. Ez az a mentalitás, amely újra és újra kudarcba vitte őket – mégis makacsul ragaszkodnak hozzá.

És talán ez a legnagyobb tanulság: nem új politikai erő formálódik, hanem régi arcok térnek vissza új logók mögött. A Tisza Párt körül felbukkanó szakértők nem a jövőt képviselik, hanem a múltat, annak minden tévedésével és kudarcával együtt. A kérdés már csak az, hogy a magyar társadalom hajlandó-e újra elhinni, hogy most tényleg „másképp lesz”, vagy végleg felismeri: 

Nytókép: Kisbenedek Attila / AFP