Ünnep helyett

„Nehéz nem látni: a Fidesz az utóbbi években egyre kevésbé szereti 1956-ot, meg úgy általában a forradalmakat. Merthogy annak, amiért a magyar kormánypárt politizál, meg amiért a forradalmárjaink küzdöttek (polgári szabadságjogok, nyugatos felzárkózás, a despoták elhajtása), mostanra nem maradt közös részhalmaza. Lehet ugyan találgatni, hogy melyik hozzáállás az őszintébb, de fölösleges: az a párt, amelyik az október végi-november eleji időszakban idehívja a KGB-s múltú, a saját bevallása szerint is kommunista meggyőződésű, negyedik éve az orosz gyarmatbirodalom visszaállításáért háborúzó Putyint, vörös szőnyeget terít a lába elé, és katonai tiszteletadással fogadja, nyilvánvalóan a kapitulációt dicsőítő Orbán Balázs értelmezését fogadja el. 

Senkit nem akarunk megingatni a békepárti meggyőződésében, de a pesti srácok (mármint az igaziak, nem az Origóban utóvédharcolók) a Holdig rúgták volna föl azt, aki ezzel a nagyon ócska, nagyon átlátszó, a kormány oroszbarátsága mögé fals ideológiát fabrikáló dumával előállt volna.

Mindazok, akiknek az elmúlt esztendőkben minden októberben volt valami kényelmetlen érzésük Orbán Viktort hallgatva, megnyugodhatnak: nem az ő készülékükben van a hiba – egyszerűen képtelenség őszintén lelkesedni a kilátástalanságában is hősies 56-os lázadásért úgy, hogy az ember, még ha miniszterelnök is, a szíve mélyén az ellenségnek drukkol. (És senki ne jöjjön azzal, hogy az akkori meg a mai oroszok nem ugyanazok: ugyanaz a céljuk, ugyanúgy nem válogatnak az eszközökben, és a magyar pártpropaganda ugyanúgy mellettük áll. Maga Putyin pedig, aki a Magyarországot is magában foglaló szovjet birodalom szétesését a történelem legnagyobb tragédiájának nevezte, a személyében is megtestesíti a folytonosságot.) 

Nem lehet egyszerre az 56-os hősökért és az Ukrajnában vért ontó orosz agresszorért szorítani: utóbbiak ugyanolyan könyörtelenül bántak el Magyarországgal – szintén a birodalmi ideológia nevében, hazug módon a testvérüknek nevezve bennünket -, ahogyan most az ukrán »testvéreiket« próbálják megtörni. Azokat, akiket a forradalom mártírjaiként tisztelünk, orosz katonák, meg a velük együttműködő, »békepárti« reálpolitikában utazó kollaboráns hazaárulók gyilkolták meg – ez történelmi tény, és nem szépíti meg sem az idő, sem az a szabad szemmel is jól látható, napról napra hízó összeg, amit Orbán-közeli körök jelenleg az orosz energiahordozók behozatalán keresnek.

Ne szépítsük: október 23-a ma nem nemzeti ünnep Magyarországon, mert csak a nemzet egyik fele ünnepli tiszta szívvel. Abban, amit az Orbán-rezsim hangadói és véleményformálói gondolnak meg időnként mondanak is róla, nincs, és soha nem is lesz nemzeti konszenzus – márpedig nemzetként ünnepelni csak azt lehet, amiről azonosan gondolkodunk. Arra, hogy a forradalom évfordulója újra a szabad, a gyarmati igát nem tűrő Magyarország születésnapja lehessen, még egy kicsit várni kell: talán a 70. évfordulót már közösen ünnepelhetjük.”

Fotó: Balogh Zoltán, MTI/MTVA