Pécs Pride: most akkor betiltott rendezvényeket minden további nélkül meg lehet tartani? – Milyen példa ez Európa számára?

Vannak kifejezések, amelyek a napi politikai használatban lejáratódnak, átértelmeződnek, vagy éppenséggel ellentétes jelentéssel ruházódnak fel. Aki megélte a szocializmust, annak a „népi demokrácia”, az internacionalizmus vagy éppenséggel a proletár olyan terhelt szóvá vált, amihez az eredeti tartalmat már sosem tudja kapcsolni. 

Érdekes a nagy izmusok törzsfejlődése is. A két háború között a kommunizmus gyűlöletes, a fasizmus legalábbis közömbös, de inkább baráti eszmének számított. A szovjet megszállás után ezek helyet cseréltek, majd a rendszerváltáskor

Hogy mennyire függenek ezek a szemlélőtől, jól példázza József Attila 1936-os verse, a Világosítsd föl!, amelyben a sokat idézett sorok szerepelnek: „Talán dünnyögj egy új mesét / fasiszta kommunizmusét – / mivelhogy rend kell a világba, / a rend pedig arra való, / hogy ne legyen a gyerek hiába / s ne legyen szabad, ami jó.” Mivel csak mai agyunkkal és a szavakra rárakódott későbbi jelentéstartalmakkal tudjuk ezt olvasni, képtelenség átlátni, miként értette ezt egy korabeli olvasó, akinek – hacsak nem volt az illegális kommunista párt szimpatizánsa, vagyis a társadalom egy elhanyagolható töredékéhez tartozó – a kommunizmus egyértelműen negatív képzetéhez az adott világkép függvényében sokféleképpen értelmezhető jelzőként illeszkedett a fasiszta.

amely a Kádár kor diktatúrájában a szabadságra éhező, tekintetüket a nyugati demokráciákra irányító ellenzéki („reakciós”) honpolgárok szemében az áhított tökéletes rendszer alapvetését jelentette, és amit – ha tehette volna és meri – haragosan számon kér a rezsimen. Amióta azonban az Európai Unió gyarmatosító nézőpontú, arrogáns bürokratái a jogállamiság hiányával revolvereznek bennünket és a folyamatosan, nagy többséggel megválasztott kormányunkat, azóta

A tavasszal elfogadott törvény, amelyet a magyar országgyűlés szavazott meg, tiltja a homoszexualitást népszerűsítő vagy azt megjelenítő gyűléseket. Eszerint a gyermekek védelme megelőzi a szabad gyülekezéshez való jogot. Így aztán a rendőrség – amiként ez egy jogállamban elvárható – betiltotta a pécsi pride-ot. De, amiként az Budapesten is történt, ennek ellenére a felvonulás lezajlott, sőt bizonyos civil szervezetek

Holott sokkal logikusabb volna,

Tilos ugyan a tömegbe gépkocsival belehajtani, járókelőket megkéselni vagy kalapáccsal, viperával agyba-főbe verni, de ha az elkövetők elég erőszakosak, viszonylag sokan vannak és jó a sajtójuk, megtehetik? Kommunista és náci felvonulásokat is lehet tartani? Ha egyszer egy jogállamot azért vádolunk meg, mert érvényt szerez a saját törvényeinek, akkor hol húzzuk meg a jogállamiság határait? 

„Szombaton délután megkezdődött az ötödik Pécs Pride annak ellenére, hogy azt a rendőrség az új törvény alapján nem engedélyezte”, írja a Telex. „A menet indulásakor nagyon sokan gyűltek össze a pécsi Kossuth téren. A szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) 5-6 tagja a pécsi sétálóutcán egy molinót tartva akarta feltartóztatni a menetet. (…) a rendőrök felszólították a HVIM tagjait, hogy álljanak félre. Mivel ezt nem tették meg, körülbelül húsz rendőr jelent meg, akik odébbtolták őket, így a Pride felvonulói továbbhaladhattak. A menetben ott van Pécs ellenzéki polgármestere, Péterffy Attila is, aki beszédet is fog mondani.” 

(A rendőrség, úgy tűnik, az illegális vonulókat védi az illegalitás ellen tiltakozókkal szemben.) Egy parlamentáris demokráciában az, aki nem tartja be a törvényeket, sőt másokat is erre buzdít, kifejezetten szélsőségesnek nevezhető. Ha egy polgármester, aki esküt tett a törvényességre, nyíltan szembeszegülhet ezzel, mit várhatunk az átlag polgároktól?

A szélsőségesség nem objektív kategória, hanem mindig relatív. Azt minősíti, aki a középtől, a társadalmi közakarattól távol áll. Nálunk a közakarat (számtalan választás, népszavazás, nemzeti konzultáció bizonyítja) a hagyományos családmodell mellett van. Tehát a pride egy szélsőséges rendezvény. Az a sajtótermék, amely a szélsőséget normálisnak, a normálist szélsőségesnek állítja be, maga is szélsőséges.

akik nagyjából annyira életszerűek és valóságosak, mint a vámpírok vagy a Star Wars karakterei – igaz, azoknál kicsit abszurdabbak és nehezebben érthetők. 

Éppen ezért erőltetettnek és súlyos aránytévesztésnek érezzük ezt a társadalomra erőszakolt vaskos törésvonalat, ami egy intim, szigorúan magánéleti kérdésből, egy szubkultúrából központi politikai kérdést csinált. Nem értjük, miért kell rávenni olyan embereket, akiket ez nem érdekel, hogy szembesüljenek ezzel és állást foglaljanak.

A bélyeggyűjtőkkel, numizmatikusokkal, bridzsezőkkel és jógázókkal sincs semmi baj addig, amíg nem akarnak mindenáron meggyőzni bennünket arról, hogy aki nem kellően elfogadó a bélyeget vagy érmét gyűjtő, a kártyázó vagy meditáló embertársaival, az szélsőséges alak.

***

(Nyitókép: Magyar Nemzet / Hatlaczki Balázs)

***