Brüsszel kedvéért nem döntik romba a magyar gazdaságot

Hazánk nem kívánja követni az uniós iránymutatást az orosz gáz- és olajimport teljes megszüntetésére.

Magyarországon október 6-tól egy fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forint értékű hitel indul a vállalkozásoknak a Széchenyi kártyán keresztül – jelentette be Orbán Viktor miniszterlenök. Orbán Viktor bejelentése azt jelenti, hogy hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát leviszik 3 százalékra.
Orbán Viktor miniszterelnök Nagy Elekkel, az MKIK elnökével tartott közös sajtótájékoztatójának elején közölte, beérett a kamara és a kormány együttműködése. Ha sikerül a korábbi megállapodást végrehajtani, azzal a magyar gazdaság teljesítménye növekedni fog. Ma az európai gazdaságról csak rossz hírt lehet kapni – mondta a kormányfő.
Romlik európai versenyképessége – erről szólnak a hírek. Az energiaárak az egekben vannak, és zajlik a háború is.
Orbán Viktor szerint nemcsak meg kell védeni a gazdasági eredményeket, hanem gyarapodni is kell.
A kormányfő közölte, a magyar vállalkozásokat olyan hitelhez kell juttatni, amit könnyen igénybe lehet venni, a kamata fix és amelynek az eljuttatása egy kitaposott ösvényen keresztül történik.
Magyarországon október 6-tól egy fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forint értékű hitel indul a vállalkozásoknak a Széchenyi kártyán keresztül –
jelentette be a kormányfő.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát leviszik 3 százalékra. Elsősorban a KKV-knak nagy segítség, mivel rugalmasan igényelhető, szabadon felhasználható.
Nagy Elek elmondta, hogy ez a mai siker a kormányzat és a kamara jó együttműködésének a gyümölcse. Ez most valódi segítséget nyújt a vállalkozásoknak – tette hozzá. Sikerült eljuttatni a vállalkozói igényeket a krományzathoz, és ennek az eredménye a mostani megállapodás is – mondta az MKIK elnöke.
A Széchenyi Kártya a mögöttünk hagyott nehéz időszakban komoly mentőőv volt.
A vállalkozásoknak nemcsak alkalmazkodniuk kell, hanem proaktívaknak kell lenniük – tette hozzá. Ha a gazda gazdag, akkor az ország is gazdag.
A kormányfő májusban jelentette be, a kormány stratégiai együttműködést köt az MKIK-val, mert a gazdaság jövőbeli kihívásaira csak közösen adható hatékony válasz.
Orbán Viktor kérdésre elmondta, hogy Brüsszel több fontos kormányzati intézkedést megszüntetne. Ők ezt minden évben tanácsolják. A Brüsszelt pártfogoló hazai pártok pontosan ugyanezt mondják – tette hozzá. Nekem a gazdáimmal van vitám, és nem velük. Magyarországon ma Európa legjobban működő adóredszere van – tette hozzá. Egy munkaalapú és segélyalapú rendszer vitázik – tette hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában
Hazánk nem kívánja követni az uniós iránymutatást az orosz gáz- és olajimport teljes megszüntetésére.
Németországban is vége van a jóléti rendszernek, ezért a munkára adott magyar gazdasági rendszer egy jó rendszer.
Adót legfejlebb csökkenteni kell – közölte a kormányfő.
A mostani bejelentés 2026-ban 60 milliárd forintos pluszkiadással jár – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy július 1-től érvényesül a repülőrajt, mert január 6-án nem ért véget a háború. Újra kellett számolni mindent, és újra kellett ütemezni mindent – hangsúlyozta a kormányfő.
A kormány egyelőre nem módosít a jövő évi 3,1 százalékos növekedési célján –
mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor.
Amikor nem tudok éjszaka elaludni, akkor vagy focimeccseket, és bokszmeccset nézek. Most éjjel Mike Tyson hét legnagyobb ütését néztem meg, ahogyan földre kerül az ellenfél – mondta egy másik kérdésre a kormányfő. Pontosan ilyen a Tisza Párt is: be akarják zárni a kórházakat és az iskolákat, adót akarnak emelni. Az ellenfél meg van rendülve, ilyenkor az ember nem üt rajtuk még egyet, elvitte az áradás a Tiszát – mondta a kormányő.
Ezt is ajánljuk a témában
A tiszás politikus bevallotta, a Tisza által leginkább támadott közszolgáltatásokat – oktatás és egészségügy – teljesen leépítené a párt.
Orbán Viktor a Szőlő utcai álhírbotrányról azt mondta, ha a vádak igazak lettek volna, akkor a kormánynak le kellett volna mondania. Egy ilyen pedofilvád rendkívül súlyosak, megvádolták többen a kormány egyik tagját. Ez bűncselekmény, és ennek jogkövetkezményei lesznek – zárta Orbán Viktor.
Ezt is ajánljuk a témában
Rétvári Bence közölt újabb részleteket.
„Forró ősz előtt állunk. A brüsszeliek vérszemet kaptak. Kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel. Az oroszok meg majd kifáradnak. Arról híresek” – kezdte közösségi oldalán közzétett bejegyzését Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte:
Koppenhágában világossá tettem, hogy ebből mi nem kérünk. De világossá kell tegyük újra és újra. Ki kell tartanunk, mert csak így tudunk kimaradni a háborúból.
Ezt is ajánljuk a témában
„A brüsszeliek azt hiszik, a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az” – fogalmazott a miniszterelnök.
A brüsszeliek azt hiszik, a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar emberek, a magyar családok, az egész nemzet érdeke. Kétszer már megégettük magunkat. Harmadszor nem fogjuk. Aláírásgyűjtésre fel!
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala