Hej, te puska, puska vagy! Nem csinos kis fruska vagy!

Az embernek joga van megvédeni magát, javait és szeretteit. Ugyanígy a közösségnek is; ebbe tartozik bele a honvédelem. Kezdetben, a honfoglaló magyarság elsöprő erejét és fölényét az adta, hogy minden férfit gyerekkorától fegyverforgatónak neveltek, és potenciális katona volt. Később az állam ezt a feladatot magára vállalta. Európában a XIX. századig mindig valamilyen professzionális, kisebb haderővel oldották meg – nemesi bandériumok, zsoldosok, majd verbuvált vagy kötéllel fogott legények -, ami konkrét veszély esetén kiegészült népfelkelőkkel, önkéntesekkel.

Én balszerencsémre beleszülettem ebbe a korszakba, és az egyetem megkezdése előtt, úgynevezett előfelvételisként egy esztendeig Lenti helyőrségben teljesítettem szolgálatot. Mi így is kivételezettek voltunk, mert az átlag polgárt másfél évre rántották be. (Igaz, nekünk is ígérték, hogy a maradék félre majd diploma után visszavisznek, de ez a rendszerváltás manőverén szerencsére elvérzett.)

Senki sem tekintett rá romantikus hazafiúi cselekedetként; bakák és tisztek egyaránt büntetésként értelmezték. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jutalom az volt, ha elengedték szabadságra, eltávozásra a fiatalt, a függelemsértés megtorlása pedig az, hogy maradnia kellett,

A haditechnikából egyébként semmit sem sajátítottunk el, az egész időszak a megúszás, a bungizás, az alibizés jegyében telt. Minden hétfőn az állomány felsorakozott a parancsnok előtt, aki beszédét így kezdte: „Elvtársak, az elmúlt héten a kiképzés terv szerint zajlott.” És mindannyian tudtuk (szerintem az ezredes is), hogy nem zajlott semmiféle kiképzés.

Ütegparancsnokom, Veres hadnagy, aki – mivel családja volt – kint lakott a városban, reggelente úgy érkezett, ahogyan hivatalnok megy a munkahelyére, mindig egy fekete aktatáskát hozott magával. Ha nincs egyenruhában, bankárnak vagy ügyvédnek vélhette volna bárki. Mint írnok szemtanúja lehettem, amikor felpattintotta a zárat, és

Azonban léteznek fiúk – férfiak –, akik a katonásdit mégis élvezik, és már nagyon viszket a tenyerük, hogy ezt a világot visszahozzák. A Tisza Párt szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz is közülük való, és már szóba is hozta, hogy ha lehetősége lenne rá (és ki tudja, még a végén lesz is), ő bizony visszahozná. Válaszul az Orbán-kormány jelezte, hogy ők nem ebben a formában képzelik el a honvédelmet.

Mert bármit is gondoljunk, a haza védelmére szükség van, ezt senki sem vitathatja. Ennek azonban megannyi módozata van, és aligha hiszem, hogy a huszonegyedik században, a drónok és a sarkon beforduló rakéták, a műholdak, a GPS és a robotok korában ugyanúgy kell menetelnünk a hómezőkön, mint Napóleon vagy Jány Gusztáv legényeinek. A hadseregnek kompatibilisnek kell lennie a korral, és ha a vágóhídi marhák fájdalommentes leöléséért (sőt: leölésének megakadályozásáért) vagy egy kóbor farkas lelövésének megtorlásáért petíciók íródnak és virtuális sőt valódi tömegek tiltakoznak,

A kormány is igyekszik ebbe az irányba elmozdulni: a meghirdetett „Szeretem, megvédem!” kampánynak köszönhetően bő egy év alatt hétezren kötöttek tartalékos jogviszonyról szóló szerződést; összehasonlításképpen 2010-ben 17 (!) tartalékosa volt a honvédségnek. Ők a hivatásosokkal kiegészülve képezhetik a véderő alapját.

A sorkötelezettség témája sajnos egyre inkább napirendre kerül nemzetközi szinten is; mintha felnőtt volna egy generáció, amelyik nem hiszi el a háború borzalmait, és újra akarja azt élni. Mert amiképpen a színpadon felbukkanó fegyver az utolsó felvonásban óhatatlanul elsül, a túl sok beizzított katona előbb-utóbb valahol rohamra indul.

Ráadásul amikor a németek legutóbb az oroszok ellen küldtek minket, akkor előtte legalább visszaadatták Észak-Erdélyt és a Felvidék magyarlakta részeit. Most meg még a nekünk járó pénzeket sem akarják átutalni. Aztán csodálkoznak, ha nem lelkesedünk az elképzeléseik iránt.

Horvátországban már túl is vagyunk a puszta elhatározáson; ott minden 18. évét betöltött férfi behívót kap, az újoncokat pedig abban a naptári évben küldik alapkiképzésre, amelyben betöltik 19. életévüket.

Ugyan a nyugati fiatalokról él bennünk egy olyan kép, hogy a fizikai aktivitásra lusták, a fegyelemre nem túl fogékonyak, ráadásul egyre kevesebben vannak, de ha mégis valóban általánossá válik a hadkötelezettség, akkor

Kérdés, merre fordítják a puska csövét, ha a helyzet élesre fordul?

***

(Nyitókép forrása: Mediaworks)

***